Mintegy húsz százalékkal nőtt a bűncselekmények száma

Komárom-Esztergom megyében 2020-ban az előző évhez képest mintegy húsz százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma, a fiatalkorúak ellen elrendelt nyomozások száma pedig több mint ötvenhat százalékkal nőtt.

A koronavírus-világjárvány alatt a megyei ügyészi szervezet az egészség és élet védelme mellett biztosította a folyamatos, akadálytalan működést. A Legfőbb Ügyészség által lehetővé tett online otthoni munkavégzésnek, és az ügyészségi dolgozók fegyelmezett hozzáállásának köszönhetően az élet védelme mellett a törvényesség, időszerűség és eredményesség követelményeinek eleget tettek – írja a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a közleményében.

A világjárvány kihívásai mellett az ügyészségeknek a nyomozás felügyeleti, és vádelőkészítési munkaterhelésében meghatározó volt az, hogy Komárom-Esztergom megyében a regisztrált bűncselekmények száma 19,4%-kal több volt, illetve a megyei nyomozó hatóságok 20%-kal több regisztrált elkövetővel szemben folytattak büntetőeljárást az előző évhez képest.

Az elmúlt évben a vádemelésre alkalmasság szempontjából megvizsgált ügyekkel kapcsolatos ügyészségi döntések száma 7,3 %-kal több volt, mint 2019-ben.

Az ügyészségek eredményesen alkalmazták azon eljárást gyorsító rendelkezéseket, amelyek révén nem csak az ügy bírósági elbírálásának az ideje, hanem az eljárás résztvevőinek a személyes érintkezése is minimálisra volt csökkenthető. Ennek érdekében a tárgyalás mellőzésére, büntetővégzés hozatalára tett ügyészi indítványok aránya a vádemelések 75,8%-át tett ki.  A jogerős bírósági határozattal elbírált ügyek vádlottjainak 9,1%-át állította az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé.

Az ügyészségek minden arra alkalmas ügyben indítványt tettek a joghátrány konkrét mértékére is, ezzel lehetővé vált az, hogy a bíróságok által kitűzött előkészítő üléseken az elkövetők a bűncselekmények elkövetésének beismerése mellett a tárgyaláshoz való jogukról lemondjanak, és a bíróság a beismerő vallomás elfogadása után ítéletet hozzon. Erre figyelemmel a vádirattal megvádolt személyeknek csupán 5,4%-át ítélte el tárgyaláson a bíróság, ez az előző évhez képest 73%-os csökkenést jelent.

A megye ügyészségeinek váderedményessége az elmúlt évben is kiemelkedő volt (99,80%).

Komárom-Esztergom megyében 27,3 %-kal nőtt a regisztrált fiatalkorú bűnelkövetők száma, illetve 56,25%-kal nőtt a fiatalkorúak ellen elrendelt nyomozások, ezzel együtt 58,7%-kal a nőtt a vádemelések száma. A fiatalkorúakat illetően a bíróság elé állítások és a büntetővégzés hozatalára irányuló indítványok együttes aránya a vádemelések 75,8%-át tette ki. Ugyanakkor a fiatalkorúak ellen indult ügyekben az ügyészség váderedményessége az előző évvel egyezően 100%-os volt.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó