Ismét ikszelt a Dorog

Ismét ikszelt a Dorog

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 28

Március 3-án, szerdán a labdarúgó NB II 27. fordulójában a Dorogi FC a Csákvárt fogadta. A mérkőzésen a hazaiak alakítottak ki több helyzetet, azonban hiába szereztek vezetést a második félidőben a Csákvár egy büntetőből egyenlíteni tudott, és fontos pontot szerzett. A dorogiak a döntetlen meccsel a tabella 15. helyére kúsztak fel.

Két héten belül már a második kiesési helyosztóját játszotta a Dorog, amely ezúttal már hazai pályán fogadhatta a Csákvárt. Az első játékrészben főleg mezőnyjáték folyt a pályán, kevés helyzetet jegyezhettünk fel. A Dorog aktívabb volt támadásban, Kanalos, Lénárth és Dlusztus is veszélyeztette a csákvári kaput, Markek Tamás azonban rendre a helyén volt.

A szünetben hiába próbált kettős cserével frissíteni csapatán a vendégek vezetőedzője, Visinka Ede, továbbra is a Dorog támadott többet. A hazai fölény a 62. percben érett góllá, amikor Kárász beadását követően Tomás Lenárth 6 méterről a csákvári kapuba fejelt (1–0). A kapott gólt követően érezhetően magasabb fokozatba kapcsoltak a vendégek, és 10 percen belül meg is szerezték az egyenlítő találatot. A 72. percben a csereként beálló Murka Benedek büntetőt harcolt ki, amelyet Madarász Márk értékesített magabiztosan (1–1). Az egyenlítés után a Csákvár kapuja elé szögezte a Dorogot, de újabb gólt már nem tudott szerezni, így be kellett érnie az egy ponttal.

LABDARÚGÓ NB II 27. FORDULÓ 
DOROGI FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (0–0)
Dorog, zárt kapuk mögött. Vezette:
Hanyecz Bence (Király Krisztián, Belicza Bence Péter)
DOROG: Borsos – Kárász, Dlusztus, Berkó, Papp M. – Rjasko – Lénárth (Nagyházi, 86.), Csillag D. (Szedlár, 81.) – Zuigéber (Girsik, 83.), Kanalos – Szabó L. (Beliczky, 81.). Vezetőedző: Fenyvesi László
CSÁKVÁR: Markek – Major G. (Murka, 65.), Csató, Vaskó (Albert I., a szünetben), Kocsis B. – Posztobányi (László N., 81.), Mészáros D. (Baracskai, 65.) – Sejben, Madarász M., Mim – Vörös (Baranyai Á., a szünetben). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Lénárth (62.), ill. Madarász M. (72. –  11-esből)

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top