Kategóriák: Hírek

Választani lehet az engedélyezett vakcinák közül

Választani lehet majd az engedélyezett vakcinák közül, illetve a kormány csak olyan oltóanyagot kíván beszerezni, amellyel már több millió embert beoltottak – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A politikus hangsúlyozta, hogy csak olyan vakcinát szereznek be, amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak ítélnek. Mindemellett a kabinet mindenkivel tárgyal, ahol esélyt lát a beszerzésre, így Kínával és Oroszországgal is. Gulyás Gergely hozzátette azt is, hogy oltási terv szerint sorra kerülők eldönthetik, hogy a rendelkezésre álló vakcinával beoltatják-e magukat, vagy várnak az általuk előnyben részesítettre.

A miniszter azt is elmondta, hogy Magyarország kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat keresni, miután az Európai Bizottság lassúsága miatt még mindig nem kezdődhetett meg a tömeges koronavírus elleni oltás az Európai Unióban. Ellenben a magyar hatóságok már engedélyezték az AstraZeneca által fejlesztett oltóanyagot, sőt a múlt héten az orosz vakcina is ideiglenes engedélyt kapott. Néhány héten belül pedig már elkészülnek a plasztikkártya jellegű, védettséget/oltottságot igazoló vakcinaútlevelek.

A politikus kitért arra is, hogy mivel hatékony egészségügyi alapellátás nélkül nincs jó színvonalú egészségügyi ellátás, és a háziorvosi praxisok működése, eredményessége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek.

Végezetül Gulyás Gergely kijelentette, hogy amíg a megbetegedések száma jelentősen nem csökken, nincs lehetőség a korlátozó intézkedések érdemi lazítására.

Felhasznált forrás: MTI
Borítókép: MTI / Botár Gergely (korábbi Kormányinfó)

Megosztás