Rendszámtöredék alapján sorozatbetörőkre bukkantak a rendőrök

Rendszámtöredék volt az első nyom, amelyen az esztergomi zsaruk elindultak, hogy aztán más megyei rend­őr-főkapitányságokkal együttműködve mintegy hatvan betörés tetteseire bukkanjanak. Éveken át tartó országos koordinációval leplezték le a teraszajtós bandát.

A Zsaru Magazinban megjelent cikk:

Felfeszítve találta teraszának ajtaját egy táti lakos 2017. december 20-án, és miután azt vette észre, családi házából pénz, óra és ékszerek tűntek el, feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Számszerűsítve: 440 ezer forint volt a lopással okozott kár, a rongálás értékét pedig 200 ezer forintra becsülte a szakértő. Az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársai a kellő alapossággal kezdték meg a nyomozást. A helyszíni szemle során biológiai anyagmaradványt is rögzítettek, és a nyomkövető kutya szagot is fogott, de az a lakóingatlan mögött szertefoszlott. Nyilvánvalóan ott ültek autóba az elkövetők, és ennek ismeretében vett lendületet az eljárás. Az egyik közeli házra ugyanis kamerát szerelt a tulajdonos, és a rendőrök elkérték a kamera felvételét.

– A videón látszott, hogy a betörés idején egy fekete Audi A3-as érkezik az utcába, melyből két személy kiszáll, és elindul a ház irányába – magyarázza Ládonyi Zsolt főtörzszászlós, az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozója. – Az autó vezetője a kocsiban maradt, és elhajtott. Körülbelül tíz perc elteltével a két ismeretlen újra feltűnt a felvételen. Egyikük éppen telefonált, majd ismét megjelent az említett gépkocsi, amelybe mindketten beszálltak és távoztak. Sajnos a felvételen a személyek rosszul láthatóak, azonosításuk még a képminőség feljavítása után sem volt lehetséges, a gépkocsi rendszáma pedig nem látszott jól, csak a betűk voltak úgy-ahogy olvashatók. Szerencsére ez az Audi belefutott a VÉDA-rendszerbe, ahol fénykép is készült róla, így a rendszáma hamar kiegészült. Ennek alapján egyértelművé vált, hogy egy székesfehérvári nő tulajdona.

Hamarosan a nyomozók látókörébe került a hölgy fia, Cs. Csaba (38), akiről az is kiderült, lakásbetörés miatt büntetőeljárás folyik ellene.

E történet ezen a ponton be is fejeződhetett volna, de a szálakat mégsem lehetett elvarrni, mert a Cs. Csabával kapcsolatos nyomozati cselekmények és telefonhívások ellenőrzése, valamint bizonyos betörések helyszínein talált lábnyomok összehasonlítása során újabb nevek, sőt, más betöréses bűncselekmények is felmerültek. Olyanok, amelyek nagyon hasonlóak voltak a lavinát elindító táti esethez.

– Székesfehérvárhoz és Szigetszentmiklóshoz köthető személy is volt az elkövetői körben – folytatja Ládonyi Zsolt. – Először csak szigetszentmiklósi kollégákkal működtünk együtt, de mivel más helyszínek is képbe kerültek, hamarosan országos koordináció indult több megyei rendőr-főkapitányság bevonásával, hiszen a betöréssorozat Komárom-Esztergom megyén kívül szinte egész Nyugat-Magyarországot érintette a fővárossal együttvéve. Nemsokára már ötven lakásbetörést vizsgáltunk, és ebből 36-ról bizonyosodott be, hogy Cs. Csabához és köréhez kapcsolható; a szigetszentmiklósi kollégák további 15-20 hasonló ügyben nyomoztak. Voltak közös pontok, és az elkövetők összetételében is akadtak azonosságok, de eltérések is mutatkoztak. A mi esetünkben egy ötfős társaság körvonalazódott, amely egy nagyobb bűnözői csoport. Néha tippet kaptak arról, hová érdemes betörni, máskor találomra szemeltek ki egy-egy lakást. Csak a készpénz és az ékszer érdekelte őket. Elektronikai cikkeket és egyéb értékes tárgyakat nem vittek el, de a riasztó sem érdekelte őket. Bementek akkor is, ha megszólalt, és szinte valamennyi betörésnél a teraszajtó befeszítésével jutottak az ingatlanba.

A zsaruk előbb Cs. Csabát fogták el 2018. szeptember 22-én, majd a csoport több tagját, és ez az a pont, ahol könnyű elveszíteni a fonalat. Nehéz lenne részletesen leírni a betöréssorozat minden ágát-bogát, a bűnelkövetői kör különféle összetételű betörőcsapatait, az éveken át tartó és több megyei rendőr-főkapitányság által is folytatott nyomozás valamennyi részletét. A legfontosabb talán az, hogy egy esztergomi nyomozó, Petrovics Zoltán zászlós egy rendszám részletébe kapaszkodva indította meg a szerteágazó eljárást. Ennek révén akadtak rá a zsaruk egy felettébb komoly sorozatbetörés tetteseinek nyomára.

– És éppen ez a lényeg! – summázza Debreczeni István ezredes, az Esztergomi Rendőrkapitányság vezetője. – Szinte minden bűncselekménytípusnál, ahol érezzük és valószínűsítjük a szervezettséget, addig munkálkodunk, míg eredményre nem jutunk. Nagyon jó érzés ilyen fiatal, ambiciózus és lendületes csapattal dolgozni, amelynek tagjai aprólékos, precíz és eredményes munkát végeznek. Mint ezúttal is, amikor előbb csak egy rendszám szeletét ismertük, és az ennek alapján indult nyomozásból lett jelentős, országos ügy.

Már az ügyészségen van a nyugat-magyarországi családi házakat fosztogató, teraszajtós banda rendőrségi aktája. A gyanúsítottak közül Cs. Csaba szabadlábon védekezik, J. Ferenc (42) viszont lábperecet kapott, és nem hagyhatja el az otthonát. Korábban K. Zsolt (45) ellen is bűnügyi felügyeletet rendeltek el, de mivel a lakásából betöréseket irányított, immár rács mögött ül. M. István (45) és N. Miklós (47) szabadlábon várja az ügy folytatását. A gyanú ellenük: üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, nagy értékre elkövetett lopás bűntette.

Trencsényi Zoltán írása

Forrás: Zsaruz Magazin / police.hu
Fotók: Fülöp Máté / Rendőrség