Életveszélyesen megfenyegette élettársa főnökét

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki élettársa munkahelyi vezetőjét agyonveréssel fenyegette meg.

A vádirat szerint a vádlott élettársának a munkahelyi vezetője a sértett. A vádlott élettársa 2019. október végén-november elején munkahelyi meghallgatáson vett részt, ezen jelen volt a sértett is.

A vádlott 2019. december 3-án gépkocsival közlekedett Esztergomban, közben észlelte, hogy a sértett egy szerviz előtt várakozik. A férfi a gépkocsival megállt, abból kiszállt, indulatosan a sértetthez ment, és nemtetszését fejezte ki élettársa korábbi munkahelyi meghallgatása miatt. Eközben a sértettet és családját agyonveréssel fenyegette meg.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó