Átadták az új dorogi intermodális csomópontot

Átadták az új dorogi intermodális csomópontot

Dorog, Hírek Comments Off 281

Január 15-én, péntek délelőtt sajtótájékoztató keretén belül adták át a dorogi intermodális csomópontot, az új autóbusz-állomáson.

Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője beszédében elmondta, hogy mindig nagy öröm egy beruházás végéhez érni, hiszen láthatjuk annak az elvégzett munkának az eredményét, ami az itt élőket fogja kiszolgálni. A képviselő kiemelte, hogy egy többéves folyamatnak értünk a végére, ami által megújult a vasútvonal, villamosították az egész szakaszt, új szerelvények kerültek beállításra és ezek által a korábbi évekhez képest sokkal gyorsabban, egy óra alatt a Nyugati Pályaudvarra lehet érni. Fontos megjegyezni azt is, hogy elkészült a buszállomás és a hozzá vezető új útszakasz is. Mindezzel nagyot léptünk előre és meg kell jegyezni azt is, hogy ez nem csak közlekedési, hanem városrehabilitációs beruházás is volt egyben.

A képviselő után dr. Tittmann János, Dorog város polgármestere osztotta meg gondolatait, aki először is megköszönte a finanszírozónak, a tervezőnek és a kivitelezőnek azt a munkát, amit Dorogon végeztek. Majd mindenkit köszöntött az új Wendlingen am Neckar úton, amit Dorog németországi testvértelepüléséről neveztek el. De a vasútállomás mellett kialakított téren a többi testvértelepülésnek az iránya és a tájolása is megtalálható. A polgármester az örömét fejezte ki, hogy ez a beruházás nem csak Dorognak szól, hanem a térség településeinek is, ami vasúti és közúti forgalmi csomópontjaként fog szolgálni. De azt is ki kell emelni, hogy a helyi gazdaságunk egy kiemelt jelentőségű üzemének, a Richter Gedeon Nyrt. Dorogi Fióktelepének a környezete is kedvezően változott az új közlekedési csatlakozási lehetőséggel. Végezetül elmondta, hogy az újonnan kialakult városrészt egy zöldterület fejlesztéssel zöld ligetté szeretnék átalakítani.

Nyiszter Tamás Antal, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a Rákosrendező-Esztergom vasútvonal felújítása során mintegy ötvenegy kilométer hosszan villamosították a vonalat a dorogi kiegészítő munkálatok során pedig felújították a fogadó épületet, hat állásos autóbusz-megállóhelyet telepítettek, új teret, úthálózatot és körforgalmat építettek. Kamera- és utastájékoztató rendszert telepítettek, valamint új vágánykapcsolatot hoztak létre és vasúti biztosítóberendezéseket szereltek fel. De kialakítottak 45+8 darab parkolót és 50 férőhelyes kerékpártárolót.

Negyedikként dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója járult a mikrofonokhoz. Beszédében elmondta, hogy nagy öröm számára ennek a beruházásnak az átadása, amivel a lakosság számára egy új kényelmes szolgáltatást biztosítottak, hiszen a vonatról leszállva csak néhány lépést kell megtenniük ahhoz, hogy felszálljanak az egyik helyközi autóbuszra. Ezáltal pedig mintegy fél kilométerrel kevesebb sétát kell megtenniük az autóbusz-megállóhelyig a környező településen élő tömegközlekedőknek. Hozzátette, hogy ez a beruházás egy évben 4,2 millió utast szolgál majd, ami annyit jelent, hogy naponta 320, hétvégi viszonylatban pedig naponta 230 autóbusz tér majd be a dorogi vasútállomásra, ami éves viszonylatban százhatvanezer járatnak felel meg.

Végül Kikina Artúr, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta, hogy a Rákosrendező-Esztergom vasútvonal korszerűsítésének több ütemben lebonyolított fejlesztése és átépítése ezzennel véget ér. Habár már tavaly megtörtént a műszaki átvétel és átadás, a használati engedély megszerzése januárra csúszott át. Visszaemlékezett, hogy amikor először körbejárták ezt a területet, akkor még mérnökként dolgozott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőnél és már akkor látták, hogy nagy feladat lesz ennek a dorogi területnek a korszerűsítése, ám ez az álom nem volt elérhetetlen, hiszen most itt állunk és átadjuk a megújult területet. Végezetül elmondta azt is, hogy az esztergomi vasútvonal olyan utasforgalmat bonyolít le, ami miatt elengedhetetlen volt a közlekedés fejlesztése és korszerűsítése.

Az autóbuszok 2021. január 16-ától érintik a dorogi vasútállomást. Erről ide kattintva olvashatnak!

A NIF Zrt. drónfelvételeket is készített, amelyeket ide kattintva tekinthetnek meg!

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top