Hat éve hunyt el Buzánszky Jenő

Hat éve hunyt el Buzánszky Jenő

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 34

Ezen a napon hunyt el 2015-ben Buzánszky Jenő, a labdarúgó Aranycsapat hátvédje – írja a hirado.hu

Az egykori kitűnő jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál kezdte 1938-ban, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946-1947), illetve Dorogon (1947-1960) futballozott. Ezalatt öt évet húzott le szülővárosában, Dorogon a Magyar Államvasutaknál pályamunkásként, majd 1947-től harmincegy évig a Dorogi Szénbányák munkatársa volt.

Buzánszky Jenő huszonkét éves pályafutása során 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 48 alkalommal szerepelt. Gólt nem szerzett, de jól képzett, stabil hátvédként emlékeztek rá egykori csapattársai. Ő volt az Aranycsapat egyetlen vidéki klubból beválogatott játékosa. Feljegyezték ugyanakkor róla, hogy Budapesten töltött katonai szolgálata alatt (1949–52) csatárt játszott, és a Rákosi Kupa nevű hadseregbajnokság mérkőzésein rendszeresen hat-nyolc gólt lőtt meccsenként.

Pályafutása csúcsán játszott az olimpiai bajnok magyar együttesben 1952-ben, Helsinkiben; ott volt az évszázad mérkőzésén 1953-ban a londoni Wembley stadionban,és mind az öt mérkőzésen pályára lépett az 1954-es svájci világbajnokságon, amelyről a magyar válogatott az ezüstéremmel tért haza.

1960 és 1972 között edzőként dolgozott, 1961 és 1969 között két alkalommal volt a Dorogi Bányász trénere, majd 1972-85 között a klub technikai vezetője. 1965–67 között és 1970–71-ben az Esztergomi Vasas edzője volt. 2011-ben a Nemzet Sportolójának választották, 2015 novemberében pedig bekerült a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

A kiváló sportember 2014. december 12-én bekerült az esztergomi kórházba, ahol ezt követően többször megoperálták. 2015. január 11-én, 89 éves korában érte a halál.

Forrás: hirado.hu
MTI Fotó: Varga György

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top