Kategóriák: DorogHírekSport

Visszatér Szedlár Dorogra

A Vasas NB II-es labdarúgócsapatának szélsője, Szedlár Zoltán a több játéklehetőség reményében Dorogon futballozik tavasszal kölcsönben – számolt be róla a Nemzeti Sport.

A 26 éves Szedlár Zoltán a téli felkészülést tehát már a szintén másodosztályú Dorogi FC-nél kezdi meg, ahol egyébként korábban már futballozott.

A szélső 15 esztendősen került a Vasas Kubala Akadémiára, a piros-kékek felnőttcsapatában pedig négy év múlva – a DVSC elleni Magyar Kupa-elődöntőben – mutatkozott be. 2014-ben az akkor még NB III-as Dorogban folytatta pályafutását, innen 2019 nyarán került vissza Angyalföldre. Az elmúlt másfél év alatt az NB II-ben 16 alkalommal lépett pályára, ebből nyolc mérkőzésen kezdőként szerepelt, míg nyolc találkozón csereként játszott, és összesen négy gólt szerzett.

A posztomon tapasztalható versenyhelyzet okán nagyon kevés játéklehetőséghez jutottam tétmérkőzésen az elmúlt évben – fogalmazott a klub honlaponján Szedlár Zoltán. – Szeretném megköszönni a klubnak és a szakembereknek azt a segítséget, amit ezen időszak alatt nyújtottak nekem, továbbá Nagy Miklós sportigazgatónak a bizalmat, hiszen a kölcsönadás által lehetőségem lesz többet futballozni, a szezon végén pedig ennek megfelelően dőlhet el a folytatás.”

Forrás: nemzetisport.hu / vasassc.hu
Fotó: vasassc.hu