Két vádiratot is benyújtottak a gyermekét veszélyeztető apával szemben

Az Esztergomi Járási Ügyészség előbb tizenkét rendbeli vagyon elleni bűncselekmény, lopás és sikkasztás miatt, majd mintegy három hét múlva kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is vádiratot nyújtott be azzal az apával szemben, aki egyrészt súlyosan elhanyagolta szülői kötelezettségeit, másrészt a lopások helyszíneire gyermekét is magával vitte.

Az egyik vádirat szerint a férfi tizenegy rendbeli lopást követett el 2018. augusztus, szeptember, október hónapokban Dorog, Tát, Tokod-Üveggyár, Nyergesújfalu területén. A férfi hat esetben gázolajat lopott úgy, hogy a munkagépek, tehergépkocsik üzemanyag tartályából azt leszívta, evégett három telephelyre és egy építési területre hatolt be. A legsúlyosabb esetben a férfi 2018. októberében egy táti családi házból háztartási eszközöket tulajdonított el 301.450,- Ft értékben. A sikkasztást a férfi azzal követte el, hogy a munkahelyén szállítás végett rábízott ömlesztett cukorból 24 darab, egyenként 25 kg-os zsákot eltulajdonított.

A másik vádirat szerint a férfi 2017. évtől elhanyagolta a kiskorú gyermekét, nem segített neki tanulmányaiban, az iskolával kapcsolatot nem tartott, kifejezett kérés ellenére nem ment sem szülői értekezletre, sem fogadóórákra. A férfi a gyermeke továbbtanulásával kapcsolatos iratait nem írta alá, ezzel a gyermek továbbtanulását veszélyeztette. A vádlott a gyermekét többször felpofozta, vele agresszív volt, nem biztosított olyan családi légkört, amely a gyermek egészséges érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

A férfi a lopások helyszíneire az akkor 14. életévét alig betöltött, az apjától való félelmében önálló akarat tanúsítására képtelen gyermekét is magával vitte.

Az ügyészség indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a két ügyet egyesítse, a férfit börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó

Megosztás