A Börzsöny téli meséje

Soron kívül, karácsony alkalmából szombat helyett ma jelenik meg Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának következő része, amelyben a téli kirándulások hangulatát idézi fel.

Az ember a szokásainak él – szoktuk mondani. Az állandóság, kiszámíthatóság, tervezhetőség biztonságára valahol mindannyian vágyunk, még ha jól esik olykor-olykor ettől a kényelemtől elszakadni, elkalandozni is.

Bár az utóbbi években barátaimmal kevésbé tartjuk magunkat az ilyesfajta szokásokhoz, korábban kedvenc kirándulóhelyeinket mindig az év azonos időszakában jártuk be. így volt rendszeresített tavaszi Pilis-túra, nyári aggteleki barlangász program, de nem hiányozhatott a repertoárból a téli börzsönyi kiruccanás sem. Őszi programjaink némiképp kakukktojásnak számítottak, mert éveken keresztül hol az erdélyi Biharba, hol pedig Dél-Tirolba szerveztük.

A turista szemével nézve szerencsés helyen lakom, mert Dorogról viszonylag rövid időn belül jó néhány hegyvidéki tájunk elérhető számomra. A város fölött húzódó Gerecse mindössze 15 percnyi, a kicsit távolabbi Pilis 40-50 percnyi járásra található innen, de a Budai- és Visegrádi-hegység valamint a Börzsöny sincs messzebb 30-60 percnyi autózásnál.

December lévén, a téli kirándulások hangulatát kívánom most felidézni, a mifelénk mostanság ritka havas kirándulásét. Ha téli túra, akkor számomra, számunkra a már említett Börzsöny ugrik be. Hogy miért pont ez, nem emlékszem. Így alakult. Valamikor valaki fölvetette, megszervezte. Jól sikerülhetett, mert vágytunk az ismétlésre. Az ismétlésre, ami végül szokássá vált. De hát sok mindennel így vagyunk az életben.

Havas Börzsöny

kép 1 / 1

Börzsönyi túránknak természetesen bevett módja és útvonala van. Olyannyira megszokottá vált a vonatozás, hogy a hegység megközelítésében az Esztergom – Párkány között felújított Mária Valéria híd átadása után is ragaszkodtunk hozzá, sőt mind a mai napig ezt az utazási módot preferáljuk. Még akkor is, ha ez számunkra némi kerülőt jelent. De mivel többnyire budapesti barátaink is csatlakoznak hozzánk, ennyi „áldozat” a jó társaságért bele szokott férni.  Tehát Budapest érintésével így jutunk el Kismarosra, majd onnan az erdei vasúton Királyrétre. Királyrétről immáron gyalogosan a Magas-Tax érintésével Nagy-hideg-hegy a következő állomás. A turistaház éttermében magunkhoz vett forró leves, tea vagy éppen forralt bor új erőt kölcsönöz, amire szükségünk is van, hiszen innen egy hosszú kaptató következik a hegység tetejére, a 938 méter magas Csóványosra.

Télen, téli környezetben ez a szakasz, maga a csoda. Valamikor az 1990-es évek végén olyan élményben volt itt részünk, amely azóta is hatása alatt tart, s mindahányszor a Börzsöny neve szóba kerül, eszembe jut. Történt, hogy a szokásos túránkon – amelyen talán úgy nyolcan lehettünk – ki-ki a maga tempójában haladva, egymástól kissé leszakadozva egy, a szélnek kitett meredek, ám erdős szakaszra értünk. A durva vulkáni formákat, csipkéket vastag fehér lepel finomította. Hó borított mindent, olyannyira, hogy az ösvényt is csak sejteni lehetett. Előttünk ezen a napon itt még nem járt senki; legalábbis nem voltak erről árulkodó nyomok. A csendet csupán lépteink nyomán a hó ropogása törte meg, ahogy minden lépésnél mélyen belesüppedtünk. Beszélgetni egymással a kaptatón nem igen akaródzott, látszott, hogy mindenki saját gondolataiba temetkezik. Nyolcan voltunk, de mégis egy picit egyedül. Szeretem az ilyesféle magányt.

A fákat, azok ágait vastag zúzmara-réteg vonta be, amelyek jól mutatták az uralkodó szél irányát, bár éppen szélcsend volt. Azaz, hogy csak majdnem. Finom, lágy szellő fújdogált, aminek hatására a fák ágaira rakódott jégkristályok halk csilingelésbe kezdtek. Olyan valószerűtlen, meseszerű volt az egész, hogy hosszú percekig csak álltunk s bámultuk.

A valóságba csak az idő múlása térített vissza. Rájöttünk, hogy túl sokat itt nem időzhetünk, mert még legalább két órás út áll előttünk és még világosban le kell érnünk a hegyről.

Magára csóványosi kilátóra nem sok időnk maradt. Innen Diósjenő településre ereszkedtünk le, amely egyben túránk végállomását jelentette.

Ezzel a kis írással szeretnék a Dorogi-medence minden kedves olvasójának békés, boldog karácsonyt kívánni!

Lieber Tamás

A sorozathoz kapcsolódó további cikkek ide kattintva érhetők el!