Jogerős ítélet született az esztergomi halálos gázolás ügyében

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a nőt, aki tavaly januárban autójával megcsúszott, majd ezt követően a járdán egy gyalogost elgázolt. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban elhunyt.

A vádlott 2019. január 12-én reggel borult időben, jó látási viszonyok mellett, az adott útszakaszra előírt 30 km/h megengedett sebesség helyett 43-48 km/h sebességgel közlekedett autójával Esztergom lakott területén, a fagyos, havas, hókásás úton. A nő egy balra ívelő kanyarban megcsúszott az autóval és sodródni kezdett, ezért jobbra visszakormányzott, ami miatt a másik irányba lesodródott az úttestről és a bal elejével 22-25 km/h közötti sebességgel nekiütközött a járdán közeledő gyalogos jobb oldalának, majd egy ház falának ütközve megállt.

Az ütközés miatt a sértett az autó elejére esett, majd a ház falának dobódott. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően elhunyt.

A baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlott által is észlelt havas, csúszós útviszonyoknak megfelelően legfeljebb 30 km/h sebességgel közlekedik. A jármű stabilitásvesztéséhez a helytelenül megválasztott haladási sebesség vezetett.

Az Esztergomi Járásbíróságon 2020. november 18-án megtartott előkészítő ülésen a bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap -4 évre felfüggesztett- fogházbüntetésre és 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ítélet jogerős.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó / Tatabányai Törvényszék