Távozik a Dorogi FC vezetőedzője

Távozik a Dorogi FC vezetőedzője

Dorog, Hírek Comments Off 93

November 7-én, szombaton közölte a Dorogi FC a honlapján, illetve a Facebook oldalán, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Németh Szabolcs vezetőedzővel.

Németh Szabolcs először 2014-től dolgozott a csapatnál 3 éven keresztül. Habár már abban az évben feljutottak volna az NB II-be, 22 pontot levontak a csapattól, így maradtak az NB III-ban. Irányítása alatt 2015-ben megtört a jég, hiszen feljutottak a másodosztályba, ahol 8. helyen zárták a bajnokságot. 2017-ben, miután távozott a csapattól a Sopronnál, majd az Illés Akadémiánál dolgozott. Ez idő alatt a dorogiak vezetőedzője Schindler Szabolcs volt. Németh Szabolcs a 2019/2020-as bajnokságban tért ismét vissza a Doroghoz. A második dorogi pályafutása nem tartott sokáig, hiszen 2020. november 8-ától már nem dolgozik a klubnál.

Mélyrepülésnek lehettünk szemtanúi. Habár a 2020/2021-es bajnokság első mérkőzése nem hozott pontot a dorogiaknak, az azt követő megmérettetések 3 győzelmet és 2 döntetlent eredményeztek. Viszont nyár végére úgy tűnt mintha elfáradt volna a csapat: a Csákvár és a Szentlőrinc ellen sem sikerült győzni. Az ezeket követő mérkőzésekről pedig nem is érdemes beszélni, kivéve a Haladás elleni játékról, ahol 2-1-re győztek a dorogiak idegenben.

A Dorogi FC vezetősége így tehát lépett, ezzel megelőzve a nagyobb bajt. Az új edzőt vélhetően a napokban, a válogatott szünetben nevezik majd ki.

A klub megköszönte Németh Szabolcs munkáját és sok sikert kívánt a további pályafutásához!

Fotó: dorogifc.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top