Mintegy 5 évet kaphat az a férfi, aki halálos balesetet okozott Bajnánál

Mintegy 5 évet kaphat az a férfi, aki halálos balesetet okozott Bajnánál

Hírek, Kék hírek Comments Off 116

Az Esztergomi Járásbíróság nem jogerősen közel öt év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki két ember halálát okozva úgy vezette a személygépkocsit, hogy a sebességkorlátozást áthágva átsodródott a másik forgalmi sávba, amely miatt tehergépkocsival ütközött.

A járművezetésre jelenleg alkalmatlan, jogosítvánnyal nem rendelkező vádlott 2018. március 13-án reggel Bajna irányából Szomor felé autózott nappali, jó látási és gyér forgalmi viszonyok között, nedves aszfalton. A kihelyezett 60 km/h sebességkorlátozást jelző tábla ellenére a férfi legalább 85-90 km/h-val közlekedett három utasával. Az utasok közül ketten hátul ültek, ők nem rögzítették magukat biztonsági övvel.

Az autó egy jobbra ívelő kanyarban a túl gyors sebesség miatt átsodródott a szembe sávba és keresztbe fordulva a jobb oldalával nekiütközött a balesetet vészfékezéssel elhárítani akaró teherautóval. Az ütközés után a teherautó 2-3 métert maga előtt tolta a személygépkocsit, majd a teherautó a jobb oldali árokban, a vádlott által vezetett autó az út melletti árokban, elejével a szántóföld irányába érte el a baleseti véghelyzetét.

A baleset következtében a jobb oldalon helyet foglaló utasok (a vádlott mellett, elöl ülő utas és az egyik hátul ülő utas) a helyszínen életét vesztette, a vádlott és a másik hátul ülő utas 8 napon túl, illetve 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az Esztergomi Járásbíróság 2020. november 2-án közúti baleset okozásának vétsége miatt a vádlottat 4 év 8 hónap fogházbüntetésre és 8 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott felmentésért fellebbezett.

Forrás: Tatabányai Törvényszék / Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó
Fotók: police.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top