Mintegy félmilliót fizetett jóvátételként az elütött motorosnak

A közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség  tevékeny megbánás miatt szüntette meg az eljárást azzal a nővel szemben, aki jóvátételként 450.000 forintot fizetett az elütött motorosnak.

A megállapított tényállás szerint az elkövető 2019. július 12. napján a reggeli órákban Esztergomban személygépkocsival egy kereszteződésben balra szándékozott kanyarodni, ezért ott megállt. Ezt követően manőverét balra, alacsony sebességgel megkezdte. A sofőr a kanyarodásakor nem biztosított elsőbbséget a jobbról érkező, védett úton közlekedő motorkerékpár részére. A sértett észlelte az elé kanyarodó személygépkocsit, az ütközés elkerülése érdekében a motorkerékpárt balra kormányozta, ennek ellenére a személygépkocsi jobb hátsó ajtajának ütközött.

A balesetben a motorkerékpáros a jobb külboka törését szenvedte el.

A Tatabányai Járási Ügyészség az elkövetővel szemben a büntetőeljárást felfüggesztette, és az ügyet közvetítői eljárásra utalta. A közvetítői eljárásban az elkövető a sértettnek 450.000,-Ft. jóvátételt fizetett, amely után az ügyészség az eljárást megszüntette.

A büntetőjogi rendelkezések szerint a tevékeny megbánás, így az a magatartás, amely szerint az elkövető a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette, büntethetőséget megszüntető ok a közlekedési vétség, vagy a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetése esetén, ha az elkövető a vádemelésig beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó
Fotó: ugyeszseg.hu

Facebook hozzászólások

Bejegyzés módosítva 2020-10-30 09:44

dorogimedence.hu

Leave a Comment
Share
Publikálta
dorogimedence.hu

Recent Posts

Baleset történt Esztergom-Kertvárosban

November 28-án, szombat reggel fél 6 után egy személyautó közlekedési táblának ütközött Esztergom-Kertvárosban. Gányai Balázs…

2020-11-28

COVID-19 szűrés Dorog és térségében

A Horizont Egészségügyi Alapítvány a Federalmed Mentőszolgálat Kft-vel együttműködve COVID-19 tesztelést végez Dorog és Esztergom…

2020-11-28

Eltiltás hatálya alatt vezetett

Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. november 27-én, péntek délután Pilismaróton ellenőriztek egy személygépkocsit és annak…

2020-11-28

Advent idején nagyobb a lakástüzek veszélye

Vasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődik az ünnepi készülődés, a várakozás…

2020-11-28

Egy hegyomlás emlékezete

Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának…

2020-11-28

Gyászos szezonzáró

Vasárnap 13 órai kezdettel hazai pályán kerül sor az őszi szezon utolsó fordulójára. A mérkőzés…

2020-11-28

(C) 2017-2020 dorogimedence.hu

Hírportálunk sütiket használ, kérjük olvassa el az oldal végén található adatvédelmi tájékoztatónkat!