Elvágta nagyapja torkát, Esztergomban fogták el

Emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy 38 éves férfi ellen, aki 2019 februárjában elvágta nagyapja torkát egy parkoló autóban Budapesten. A férfit hajtóvadászat során Esztergomban fogták el a rendőrök.

A vádirat szerint a vádlott, egy 38 éves férfi, és nagyapja, a későbbi sértett között 2018-ban féltékenységből adódó konfliktus alakult ki, mivel a férfi úgy vélte, hogy a nagyapja közeledni próbált az ő élettársához. 2019. januárjára a vádlott és a sértett kapcsolata rendeződni látszott, újra rendszeresen találkozni kezdtek egymással. A vádlott 2019. február 16-ára találkozót beszélt meg a sértettel. A délutáni-kora esti órákban a sértett által vezetett autóban tartózkodtak a XIV. kerületben, a Nagy Lajos király útján, egy áruház parkolójában. Ekkor a vádlott, – minden különösebb előzmény nélkül – egy éllel bíró eszközzel elmetszette nagyapja torkát, aki a helyszínen életét vesztette. A férfi elmenekült, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bevetési egysége azonban hajtóvadászat után őt Esztergomban elfogta.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, amely bűncselekményt a törvény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.  A férfi a bűncselekmény idején tudatzavarban szenvedett, amely – elítélés esetén – kihathat a büntetésének mértékére, ugyanakkor egy más jellegű bűncselekmény miatt kiszabott  végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének elrendelésére is indítványt tett a főügyészség.

A férfi jelenleg letartóztatásban van, az ügyében a törvényszék 2020. november végére tűzött ki előkészítő ülést.

Az elfogásról készített rendőrségi videó:

Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó, videó: police.hu