Halat telepítettek a Duna táti és neszmélyi szakaszán

Halat telepítettek a Duna táti és neszmélyi szakaszán

Hírek, Tát Comments Off 62

A Komárom-Esztergom Horgászegyesületek Szövetsége megkezdte őszi haltelepítését, melynek során októberben összesen 150 mázsa, 3-2 nyaras ponty, 500 kilogramm, 1 nyaras süllő, illetve 800 kilogramm csuka kerül vagy került már a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége által kezelt Duna szakaszba Tátnál és Neszmélyen.

Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnökének tájékoztatása szerint két hetet terveztek a telepítésre, melyből az első hét tapasztalatai azt mutatják, hogy elhanyagolható a telepített állományban a halpusztulás és külön megköszönte a horgászok fegyelmezett viselkedését.

Az első táti telepítésen jelen volt Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, aki elmondta, a kormányzat többféle módon támogatja a természetjárást, legyen az túrázás, kerékpározás vagy horgászat. Ezek a tevékenységek a járvány idején is aktív kikapcsolódást nyújtanak és biztonságosan űzhetők, a távolságtartás figyelembe vételével.

A KEMHESZ, mint a megyei Duna szakasz kezelője haltelepítési kötelezettségének eleget téve tavasszal 130 mázsa pontyot és 45. 000 ezer előnevelt halat (süllő, csuka, balin) telepített. Ezt követően kormányzati támogatással 22 tonna háromnyaras ponty került a Dunába.

Fotók, forrás: KEMHESZ

A Régió TV Esztergom felvétele a haltelepítésről:

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top