Rein Péter a város patikusa

Rein Péter a város patikusa

Esztergom, Hírek Comments Off 39

Az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár október első hetében Szépség és egészség hetet tart. Az október 5-ei vendég Rein Péter volt, a Bánomi Piros Patika üzletvezetője, aki a Bánomi lakótelep növényi kincseiről tartott előadást.

Előadásában elmondta, hogy a régi magisztrális gyógyszertár, amit régi fényképekről és filmekről ismerünk a mai korban már elavult, a gyógyszeriparban előállított gyógyszereket nem lehet a patikában kikeverni, nincs meg a megfelelő technológia hozzá. Arra a kérdésre, hogy milyen változások lesznek az egészségügy területén, azt a választ kaptuk, hogy szerinte a jövőben ki fog kopni a lázcsillapítás, most a gyógyítás területén azt lehet tapasztalni, hogy mindent mérce alá vonnak. Szép lassan el fognak tűnni az antibiotikumok, mivel az utóbbi évtizedek jelentős egészségügyi problémája az eltúlzott, sokszor indokolatlan antibiotikum-használat, illetve az, hogy egyre több, akár gyógyítható súlyos betegség kezelésével, az intenzív osztályok technikai fejlődésével megjelentek a szokványos, eddig alkalmazott antibiotikumokra ellenálló ún. rezisztens baktériumok. A rezisztens baktérium okozta fertőzések sokszor elhúzódóak, nehezen kezelhetőek, már csak speciális, drága, erős hatású antibiotikumokra érzékenyek.

A Bánomi lakótelep kincsei közé tartoznak a borostyán, a kislevelű hárs, a luc fenyő, a komló, a Ginko Biloba fa, csipkebogyó, komló, csalán és Gleditsia azaz lepényfa. Október 6-ától 9-éig (keddtől péntekig) nyitvatartási időben szépségápolással és egészségmegőrzéssel kapcsolatban szakemberek fogadják a látogatókat a könyvtár olvasótermében. A rejtélyek labirintusa játékban pedig ajándékutalványok és könyvjutalmak várják a versenyzőket. Mindemellett „A könyvtár a lélek patikája” című pályázaton könyvutalványt nyerhetnek az olvasók.

Hámosné Szőke Anna

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top