Szent István-díjat adtak át Esztergomban

Szent István-díjat adtak át Esztergomban

Esztergom, Hírek Comments Off 82

A politikai akaratnak, az emberek és közösségeik tetteinek együttesen köszönhető, hogy “ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton Esztergomban, ahol Szent István-díjjal tüntették ki Méry Gábor felvidéki könyvkiadót.

Varga Mihály kiemelte: “Az a törvény, melyet nemzeti összetartozásunkról a polgári, nemzeti kormány alkotott, a magyarok nagy többségének közös akaratát, közös érzését fejezi ki.”

A szabadságért, függetlenségért és a magyarság összetartozásáért folytatott évszázados küzdelem után különösen erős jelentése van az összmagyarságért véghezvitt tettnek – jelentette ki a miniszter.

Jankovics Marcell, a díjat odaítélő alapítvány kuratóriumának elnöke “a nemzetet magához térítő” küldetésnek nevezte a Méry Ratio Kiadót alapító Méry Gábor kiadói munkásságát. Azt mondta, a kiadó kultúrtörténeti és művészeti kiadványaival pontos képet ad arról, ami a magyarsággal történt és történik.

Az ünnepségen Szent István-emlékérmmel ismerték el Balla András esztergomi fotóművész többévtizedes művészeti és közéleti tevékenységét. Balla András az érmet egy későbbi időpontban veszi át.

A 2020-ban tizennyolcadik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma.

A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Nemeskürty István író, Makovecz Imre építész, a könyvkiadó Püski házaspár, Tőkés László református lelkész és Kallós Zoltán néprazjkutató.

Forrás: MTI
Fotók: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Attila

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top