Kategóriák: DorogHírek

Felütötte a fejét a vírus egy dorogi iskolában is

Több szülő is megkereste portálunkat, miszerint pénteken hazaküldték a diákokat a dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskolából, mert az egyik tanár koronavírus-tesztje pozitív lett.

Információink szerint az intézmény felső tagozatos diákjai karanténba kerülnek, viszont a karantén ideje lecsökken egy hétre, mivel az érintett tanár már egy hete nem járt az intézményben. A diákok az említett időszak alatt digitális oktatásban vesznek majd részt – tudtuk meg a szülőktől, akiket a Kréta rendszeren keresztül tájékoztatnak.

Habár az intézmény vezetője nem cáfolta a hírt, elmondta, hogy felsőbb utasítás miatt nem nyilatkozhat az ügyben, ezért megkerestük az esztergomi tankerületet. Mint kiderült az igazgató távollétében ők sem adhatnak semmilyen tájékoztatást az esettel kapcsolatban. Az egyik kollégájuk azt tanácsolta, hogy forduljunk a Népegészségügyhöz. Az Esztergomi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály telefonját próbáltuk hívni, viszont folyamatosan foglalt volt.

Ezután személyesen kerestük fel a dorogi Intézmények Házában található hivatalt. Meglepődve láttuk, hogy folyamatosan csörögtek a telefonok, zúgtak a nyomtatók és mindenki kapkodva dolgozott a már-már elfogyhatatlannak tűnő munkafolyamatokon. Rövid várakozás után a fiatal tisztifőorvos asszony előkerült és elnézését kérte, ami miatt megvárakoztatott, majd kedvesen bemutatkozott. „Korábban a települések honlapjain rendszeresen közzé tették, hogy az adott városban hányan betegek és hányan vannak karanténban. Sajnos erről most nincs információ sehol. Kérhetünk egy statisztikát Dorog településsel kapcsolatban, illetve meg tudják erősíteni azt a hírt, miszerint a dorogi Zrínyi iskolában egy tanár koronavírus-fertőzött?” – tettük fel a kérdést. A tisztifőorvos elmondta, hogy ezügyben ő sajnos nem nyilatkozhat, csak a megyei főosztály tisztifőorvosa. Viszont kaptunk tőle egy elérhetőséget, amely a megyei készenléti osztályra kapcsolt. A főosztályon elmondták, hogy a tisztifőorvos nagyon elfoglalt, folyamatosan vonalban van, de amint felszabadul felhívnak. Fél óra múlva csörgött is a telefon, közölték, hogy sajnos nem lesz idejük arra, hogy beszélgessenek velünk, de küldjük el a kérdéseinket e-mail-ben és megadják a válaszokat.

Cikkünk publikálásáig érdemben senkitől nem kaptunk választ az eset megerősítésére, sem arra, hogy hány regisztrált koronavírus-fertőzött van Dorogon.

Megosztás