Kategóriák: DorogHírekProgramok

Visszatérő tanítványok – szakmai napok Dorogon

A Dorogi Helyi Közösség régóta szervezi – elsősorban a járványhelyzet miatt többször elhalasztott – rendezvényét, a „Visszatérő tanítványok” szakmai napokat, melyek végre megvalósításra kerülhetnek az Európai Unió, Európai Szociális Alap támogatásával.

A visszatérő tanítványok eseménysorozat lehetővé teszi, hogy a Dorogi Alkotókörben valamikor alkotó, időközben alkotói tevékenységükben kiteljesedett személyiségek beavassák magas szinten művelt technikájuk rejtelmeibe az érdeklődőket. A rendezvények célja alkotói technikák megismertetése. A projektbe bevont művészek, alkotók eddigi tevékenységei, kiállításaik, önképzőköri munkájuk jelenti azt a biztos alapot, melyre néhány technikai feltétel, eszközbeszerzésre épülve, 4 kreatív területen díszüveg készítés, tűzzománc, rézkarc, animáció válnak támogathatóvá a résztvevők. Mindez egyúttal ezen előzményekre támaszkodóan hosszútávon aktív újabb alkotói közösségek megalapozását is jelenthetik.

Visszatérő tanítványok eseménysorozat 2020 programban biztosított anyagokon a résztvevők megismerhetik az adott technikák alapjait, gyakorolhatják a tervezés, kivitelezés műveleteit részvételi díj nélkül. Minden egyes alkotói hétvége záró eseménye a résztvevők munkájának értékelése, és a megszületett alkotások kiállítása.

A programot 14 éves kortól 114 éves korig, elsősorban dorogi, vagy Doroghoz kötődő, illetve Dorog környéki résztvevőknek hirdetik meg. A résztvevők száma 12-15 fő között lehet programonként. Jelentkezni az elsőként megrendezendő programokhoz (animáció, díszüveg) a megadott linken lehet. A tűzzománc és rézkarc kurzusokra a jelentkezési szándékot a jelentkezési felület megnyílásáig a pkolonics@outlook.com e-mail címen lehet jelezni. Egyeztetni, ha szükséges a 0630 620 02 79-es telefonszámon van lehetőség.

2020. SZEPTEMBER 18-19-20.: ANIMÁCIÓ – MOZGÓKÉP (ANIMÁCIÓS FILM) KÉSZÍTÉS KURZUS

Helyszín: Dorogi József Attila Művelődési Ház Gáthy Zoltán terme (Dorogi Galéria)

A program vezetője: Szabó-Nyulász Melinda Animációs filmrendező, grafikus, művészeti oktató.

A program tematikája: Régi animációs technikák megismerése, Zoetrope készítés, Kineográf készítés, Taumatróp készítés. Filmkészítés alapjainak megismerése: forgatókönyv készítés, figuraterv készítés, egy konkrét animációs technika részletesebb megismerése (egy teszt animáció készítése).

  • 1.nap: péntek, 16.00-tól 19.00-ig elméleti óra, interaktív elméleti előadás a mozgókép készítés kezdeteiről és konkrét mozgókép technikákról, gyakorlati óra régi animációs technikák megvalósítása: zoetrope, kineofráf stb.
  • 2.nap szombat, 10.00-19.00 óra, délelőtt: (elméleti óra): interaktív elméleti előadás filmkészítés alapjairól (forgatókönyv rajzolás, figuraterv készítés, látványtervezés), délután: (gyakorlat) konkrét történet megtervezése animációs technika alkalmazásával.
  • 3.nap vasárnap, 10.00-16.00 óra, délelőtt/délután: (gyakorlat): filmforgatás. Rövid animációs kisfilm forgatása pixillációs technika alkalmazásával. A három nap alatt készült munkák összegzése.

Jelentkezés>>

2020. SZEPTEMBER 18-19-20: A DÍSZÜVEG KÉSZÍTÉS ALAPJAI

Helyszín: Dorogi József Attila Művelődési Ház műterme.

A program vezetője: Simon Kata, tradicionális üvegfestő, ólomüveg készítő.

A programban a résztvevők megismerhetik a díszüveg készítés alapjait, gyakorolhatják a tervezés és kivitelezés műveleteit.

  • 1.nap délután /4 óra/: Megismerkedés az üveg történetével, elméleti bevezetés, oktatás a díszüvegezés technikájába, PPT segítségével. Anyagok és tulajdonságaiknak ismertetése. Balesetvédelmi oktatás. Tervezés, önálló alkotómunka. A tervek alapján vágósablonok elkészítése.
  • 2.nap. /8 óra/: Alapvető üveg megmunkálási technikák megismertetése, gyakorlása. / Üvegvágás. törés, csiszolás. / A tervek alapján a saját munkadarab kivágása, becsiszolása.
  • 3. nap. /8 óra/: Forrasztás, fóliázás alapjainak megismertetése, gyakorlása. A kivágott, becsiszolt munkadarab készre megmunkálása. A nap végén az elkészült munkák értékelése, összegzés.

Jelentkezés>>

2020. OKTÓBER 9-10-11: A TŰZZOMÁNC KÉSZÍTÉS ALAPJAI

Helyszín: Dorogi József Attila Művelődési Ház zománcműhelye.

A program vezetője: Végh Éva festő és tűzzománc művész.

A programban résztvevők megismerhetik a tűzzománc készítés alapjait, gyakorolhatják a tervezés és kivitelezés műveleteit.

  • 1.nap /4 óra/: Elméleti oktatás, a tűzzománc készítés története, fázisai PPT segítségével. Baleset- és munkavédelmi oktatás. Tervezés, önálló alkotómunka. A vörösrézlemezek előkészítése, (savazás, lágyítás, csiszolás, zsírtalanítás)
  • 2. nap: /8 óra/: Tervezés alapján az előkészített vörösrézlemez, transzparens zománcozása, többszöri égetés, folyamatmunka. Minden égetés előtt a szükséges munkálatok elvégzése (csiszolás, zsírtalanítás), majd zománcozás ékszerzománccal. A munka értékelése.
  • 3. nap: /8 óra/: A munka folytatása a munkadarabok végleges beégetése. A nap végén összegzés, az elkészült munkák záró értékelése.

Jelentkezési felület még nem elérhető!

2020. OKTÓBER 16-17-18: A RÉZKARC KÉSZÍTÉS ALAPJAI

Helyszín: Dorogi József Attila Művelődési Ház grafikai műhelye.

A program vezetője: Kapa Melinda művésztanár, festő és grafikus művész.
A programban résztvevők megismerhetik a rézkarc készítés alapjait, gyakorolhatják a tervezés és kivitelezés műveleteit.

  • 1. nap: /4 óra/: Elméleti oktatás, a rézkarc készítésének története, fázisai PPT segítségével.
  • Balesetvédelmi oktatás. Tervezés, önálló alkotómunka. A rézlemezek előkészítése, „fazetta” készítése.
  • 2. nap: /8 óra/: A rézlemezek lealapozása, rajzolás, karcolás, savval maratás. A mélynyomó papírok előkészítése, áztatása.
  • 3. nap: /8 óra/: A karcolás és maratás folytatása. Festékezés, kitörlés, a munkák nyomtatása nedves, mélynyomó papírra. A nap végén az elkészült munkák értékelése, összegzés.

Jelentkezési felület még nem elérhető!

A tűzzománc, és rézkarc kurzusra a jelentkezési felület szeptember 20-a után nyílik meg!

Borítókép: Végh Éva festőművész egy tűzzománcának részlete