Kategóriák: HírekKomárom-Esztergom

Összehangolják munkájukat a kábítószer terjedése ellen

Megyei kábítószerügyi egyeztető fórum alakult a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közös kezdeményezésére szeptember 3-án, csütörtökön a megyeházán.

Mint megfogalmazták, a 21 alapító taggal létrejött, rendszeresen ülésező fórum célja a kereslet- és kínálat-, illetve ártalomcsökkentés. A KEF a fenti területeken működő állami, önkormányzati és civil intézmények, szervezetek munkáját hivatott összehangolni területi és helyi  szinten. Az egyes tagok figyelemmel kísérhetik egymás droggal kapcsolatos munkáját, és létrejön egy olyan kapcsolati háló, amely segíti a hatékony megelőzést.

A rövidtávú konkrét cél, hogy jövő tavaszra elkészüljön egy megyei drogellenes stratégia.

A megyei KEF megalakítását felvállaló és annak ülését levezető megyei elnök, Popovics György úgy véli, mindez beleillik a megyei önkormányzat koordinációs feladatkörébe.

Farkas Gábor megyei rendőrfőkapitány megköszönte minden szervezetnek a részvételt. Felhívta a figyelmet, hogy verekedés, fegyveres lövöldözés is volt már kábítószer miatt megyénkben, és sajnos egyre több ilyen példa akad. Elmondta, hogy a Bika nevű új dizájnerdrognak országosan már 21 halálos áldozata van, tehát akad tennivaló bőven, ezért fontos, hogy ki-ki a saját területén járuljon hozzá a hatékony megelőzéshez.

Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott ugyancsak a prevenció fontosságára hívta fel a figyelmet, megköszönve, hogy az elmúlt időszakban több komplett terjesztő láncolatot is sikerült felszámolni.

Országszerte már 105 kábítószer egyeztető fórum működik, ezek feladatairól Majzik Balázs, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Drogmegelőzési Programok Osztályának vezetője tartott előadást.

Az alakuló ülést kerekasztal beszélgetéssel zárták, melyben a résztvevők megfogalmazták, ki mit vár a megyei KEF működésétől.

Végezetül Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, a megyei kormányhivatal vezetője és Farkas Gábor megyei rendőrfőkapitány ünnepélyesen kézjegyével látta el az együttműködési megállapodást.

Fotók, forrás: KEMÖH Sajtó

Megosztás