Kategóriák: DorogHírek

Lakossági fórumot tartottak Dorogon

Lakossági fórumot tartottak szeptember 1-jén, a dorogi városházán a Richter Gedeon Nyrt. dorogi telephelyének működésével kapcsolatban. Az összejövetelen Kontárné Kozár Ágota, a gyáregység biztonságtechnikai osztályának vezetője válaszolt a feltett kérdésekre.

A díszteremben Dankó Kristóf alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket és elmondta, hogy a telephely működésére vonatkozó jogszabályi előírások értelmében ötévente kötelező – a közérthetően fogalmazott – katasztrófavédelmi, iparbiztonsági tevékenységi engedély megújítása. Ehhez kapcsolódva pedig a lakosság bevonásával közmeghallgatást is kellett tartaniuk, amelyen a szakhatóságok képviselői, civil szervezetek vezetői és további érdeklődők vettek részt.

Kontárné Kozár Ágota a bevezetés után vetített képes előadással mutatta be a telephely működését az érdeklődőknek. Szóba került érdekességképpen az is, hogy itt gyártják a Panangin nevű gyógyszer hatóanyagait, továbbá arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a gyógyszeralapanyag gyártásán és tárolásán túl milyen kiegészítő munkálatokat végeznek a dorogi fióktelepen.

A biztonságtechnikai osztály vezetője megjegyezte: gyógyszeripari nagyvállalatként az a felelősségük, hogy biztonságos munkahelyet, illetve környezetet teremtsenek, ezt pedig átgondolt rendszerben, tanúsított irányítási rendszerek alkalmazásával érhetik el.

Ismertette a cég iparbiztonsági filozófiáját is, bemutatta az elmúlt öt évben Dorogon végrehajtott iparbiztonsággal kapcsolatos beruházásait.

Kozár Ágota kiemelte, hogy a Társaság és a dorogi fióktelep a megelőzésre és szükség esetén a gyors beavatkozásra helyezi a hangsúlyt.

Ennek kapcsán a cég munkatársa beszélt a gyáregység területén működő, mintegy 50 fős saját létesítményi tűzoltóság munkájáról is és említette, hogy a Richteres tűzoltók nem csak a vállalatot, hanem Magyarországot is rendre sikerrel képviselik a tűzoltó olimpiákon. A tájékoztató után több kérdést is feltettek a jelenlévők.

Nunkovics Tibor (Jobbik országgyűlési képviselője, Civilek a Fejlődő Városért Egyesület elnöke) például arról érdeklődött, hogy történt-e változás a szennyvízkezeléssel kapcsolatos szaghatások esetében. Elhangzott, hogy minden olyan medencét lefedtek már, ahonnan szag juthatna ki a légtérbe.

Ezután Kontárné Kozár Ágota elmondta, hogy bárki bejelentheti a Fióktelep központi telefonszámán, hogy a város mely pontján érez furcsa szagot.

Az általam feltett kérdésekre válaszolva megtudtuk, hogy minden esetben érzékelőkkel látták el a tartálypark legújabb elemeit, így a legkisebb mértékű szivárgás esetén is azonnal be lehet avatkozni. A fórum végén a Richter a részvevőket egy későbbi időpontban szervezett gyárlátogatásra invitálta meg.

Megosztás