Hétközi mérkőzésen első ízben a Barcika újonnan avatott otthonában

Hétközi mérkőzésen első ízben a Barcika újonnan avatott otthonában

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 10

A hétvégi örömteli fordulót követően máris újabb erőpróba vár az NB II mezőnyére, amely szerdán már a 6. forduló jegyében lép ismét pályára. A Győri ETO elleni ragyogó hazai meccsünket követően, csapatunk Kazincbarcikára látogat, ahol a borsodiak bő egy hete felavatott új pályájának vendége lesz. A pécsiek után a dorogiak játszhatnak másodikként az új létesítményben, mégpedig villanyfényes mérkőzésen, amely 19:00 órakor veszi kezdetét – Szabó Gyula cikke.

A Dorog ott folytatta, ahol Nyíregyházán az előző fordulóban abbahagyta és ahogy azt a győriek ellen szinte megszokottá vált az elmúlt években. A találkozó elején került sor a közelmúltban elhunyt három egykori kiváló dorogi labdarúgó – Ecker Róbert, Szűcs Lajos és Varga Sándor – emléke előtt való tisztelgésre, ahol egy perces néma felállással adóztak a csapatok és a szurkolók. Dorogi szempontból ez volt az összecsapás egyetlen szomorú mommentuma, ugyanis a mérkőzés teljes mértékben a mieink kedve szerint alakult. Rögtön az első percben máris előnybe kerülhetett volna a házigazda egy szöglet utáni fejesből, majd néhány további ígéretes támadás és lehetőség után, alig 10 percnyi játékot követően a vezető gól is megszületett. Egy gyors, tetszetős támadás során Girsik Áron ezúttal nem, mint eredményes bejező, hanem gólpasszt adóként vált főszereplővé. Remek ütemben és pontosan hozta ziccerbe a balösszekötő helyén lendületből érkező Papp Mátét, aki pontosan kilőtte a hosszú alsó sarkot. A folytatásban is mindvégig kézben tartotta és uralta a meccset a piros-fekete alakulat, miközben többször növelhette is volna előnyét. Fordulás után sem változott a játék képe és rögtön a második játékrész első tíz percében bebiztosíthatták volna győzelmüket. A menetrendszerinti Girsik gól is könnyen meglehett volna, ha egy szemetgyönyörködtető támadást követően az ajtó-ablak helyzetben kiválóan meglőtt, felső sarokba tartó labdáját nem védi bravúrral a vendégek portása. 

Az első gólunk szerzőjét, Papp Mátét köszönti Nyíri Vince, a háttérben a gólpasszt adó Girsik Áron (forrás: Nemzeti Sport)

Minden dícsértet megérdemelnek a dorogiak, akik akár csapatként, akár lebontva poszt-soronként, vagy éppen egyénileg messze a győriek fölé nőttek és gyakorlatilag élni sem hagyták vetélytársukat. A kitűnően kivitelezett taktika nem csak megoldhatatlan feladatot jelentett a vendégeknek, de látványos, helyenként igazán közönségszórakoztató játékkal is párosult. Szintén örömteli, hogy az új játékosok szemmel láthatóan remekül illeszkedtek be a csapat vázába, a csereként beállt ifjú Zuigéber Ákos pedig remekül játszott meg minden labdát, sőt egy ízben hajszálon múlott a gólja is, de tiszta ziccerben a kapus mellett elgúrított lövése a rövid oldali kapufán csattant. A szintén csereként pályára lépő Vigh Ádám viszont már nem ismert irgalmat. A csapat egész mérkőzésen át jellemző agresszív letámadásos taktikáját vitte tökélyre, amikor a győri 16-os előterében szerzett labdát, majd abszolút tiszta helyzetbe hozta magát. Ugyan máris volt érkező társ a jobb oldalon, akit ziccerbe hozhatott volna, azonban maga oldotta meg és fejezte be káprázatos nagy góllal az egyéni akcióját. Az eredmény önmagáért beszél, amely ezúttal olyan sima volt, hogy a legrosszabb idegzetű, vagy szívbeteg dorogi drukkerek is nyugodtan nézhették a mérkőzést. Az ETO számára valóságos mumussá váltunk az elmúlt évek során, amelyet csak fokoztunk, hiszen az ötödik egymást követő hazai meccsünkön is vertük őket, közte négy meccsen gólképtelenek maradtak. Ezzel a remek sikerrel az előkelő 6. helyre ugrottunk és pontban csak az első két helyezett csapat előz meg bennünket, ők is mindössze 2 egységgel szerzve többet nálunk. Végre sikerült lefaragni negatív gólarányunkat is. Az elmúlt négy fordulóban látottak alapján ez a gárda megérdemelné, hogy legalább kétszer ennyi hazai néző előtt játszanak, mint most. Valamennyi pályára lépő játékos megtette a magáét, így egyenként is dícséretet érdemelnek, amely valódi csapatmunkává forrt össze. Szinte megszokott, hogy régi alapembereink mint mindig, most is a tőlük megszokott színvonalt hozva, igazi példát és húzóerőt jelentettek a társakanak. Különösen Lénárt Tomást és Papp Mátét kell kiemelni, utóbbi egyben a mezőny legjobbja volt, továbbá ugynacsak méltatást érdemel a tavaly ősszel hosszú sérülése után visszatért Mészáros Áron, aki egyre inkább a régi önmagát idézi a pályán. 

Itt pedig a második találat. A labda megpihen a győri kapuban Vigh Ádám bombáját követően (forrás: ETO FC Győr)

Egyetlen mérkőzés végződött gólnélküli döntetlennel, ezzel megszakítva az eddigi totális sorozatot, bár így is hallatlanul gólgazdag és eseménydús forduló zajlott. A nevezett egy meccset sem bánjuk, hiszen azzal, hogy a pécsiek nem bírtak hazai pályán a Békéscsabával úgy, hogy a hálók érintetlenek maradtak, mindkét csapat mögénk került. Két csapat maradt még veretlen az 5. forduló után is, s érdekesség, hogy egyik sem élcsapat. Az egyik a már említett viharsarki gárda, a másik pedig a Vasas, bár gyanítható, hogy Angyalföldön ennek örülnek most a legkevesbé. A piros-kékek ugyanis képtlenek dominálni és az egyenletes jó teljesítményre. Második hazai meccsük, ahol nem tudtak nyerni, bár a látottak alapján kisebb csoda, hogy egálra kihozták a vesztettnek látszó találkozót a Haladás ellen. A szombathelyiek két góllal mentek és jól is játszottak, míg a vendéglátók meddő probálkozásai nem sok jóval kecsegtettek. Végül a hajrá perceiben csak begyötörtek két gólt, s ezzel mentve 2-2-re az eredményt. A listavezető Debrecen elszenvendte első vereségét, amely a Gyirmót vendégeként kapott ki 1-0-ra. Nem úgy a “kisebbik” Debrecen, a DEAC, amely viszont éppen most hagyhatta el első ízben pontosan a pályát és mindjárt győzelemmel. Ők a hajrában szerzett góllal lepték meg a Nyíregyházát, amellyel pedig a Szpari elveszítette eddigi veretlenségét. Igazolta korábbi remek szereplését a Szolnok, amely bár a múlt héten Debrecenben kisiklott, ezúttal odahaza verte 3-1-re a Siófokot, így továbbra is a tágabbb értlemben vett élmezőnyhöz tartozik. Igazán bosszúsak lehetnek a kaposváriak, akik egymást követő két meccsen is két gólos előnyüket packázták el és végeztek végül mindkétszer 2-2-re. Most otthon nem tudták megtartani a győzelmet jelentő masszív vezetésüket az idén nem túl fényesen szereplő Csákvár ellenében. Bár a hazaiak ezúttal is 10 emberrel fejezték be a találkozót, azonban a Fejér megyeiek egyenlítő gólja még a kaposvári kiállítást megelőzően történt. A hatalmas csindarattával beharangozott Szeged nem csak változatlanul nyeretlen, de ezúttal otthon bukott el a Budaörs vedéglátójaként 2:0 arányban úgy, hogy a találkozó legvégén még 11-esből sem sikerült szépíteniük. A forduló abszolút győztese az Ajka csapata volt, akik kis híján megismételték a múlt vasárnapi 5-0-ás diadaljukat. Ezúttal otthon a Szentlőrincet verték 4:0 arányban, akik talán még a múlt meccsen bekapott ötös hatása alatt voltak. A Veszprém megyei alakulat ezzel az élre ugrott, megelőzve a szintén előrelépő 2. helyen álló Gyirmótot és a 3. helyre csúszott Debrecent. A Lokit a legnagyobb feljutó-, egyben bajnokesélyesként tartják számon, akiket a Dorog most pontban utolért. Most már nincs pontnélküli csapat, viszont még mindig akad négy alakulat, amely nem tudott nyerni. Ráadásul valamennyien olyanok, akiktől kevésbé lehetne erre számítani, mint a néhány hónapja még első osztályú Kaposvár, a Szeged, az ETO és a tavaly fantasztikusan menetelő és első 6 meccsét zsinórban megnyerő Csákvár. 

Legutóbbi Barcika elleni idegenbeli meccsünkön Putnokon. Nyíri Vince nagy gólja a hazai kapuban (forrás: KOLORTV)

Szerdai ellenfelünk, a Kazincbarcika átütő győzelmet ért el Soroksáron,  megérdemelten és biztosan verve a fővárosiakat 2-0-ra. Minden bizonnyal ezt a lendületet szeretnék átmenteni a hazai meccsükre is, s már csak ezért sem számíthatunk egyszerű összecsapásra. Remélhetően fiaink tudnak regenerálódni, mert a kintről simának tűnő győzelmük mögött azért nem kis munka és befektetett energia húzódik. Ahhoz, hogy így leszedték a győrieket a pályáról, az nem csak az ellenfél gyengesége elsősorban, hanem a belevitt erőteljes fizikai tényezőknek is köszönhető. Vendéglátóink feltétlen szeretnék megszerezni első győzelmüket az új otthonukban is, viszont ami számunkra ismét kedvező, hogy ezúttal is minden nyomás nélkül és felszabadultan léphetünk pályára. Természetesen mi is szeretnénk folytatni a jelenlegi jó sorozatunkat, azonban mindezt nyugodt körülmények között tehetjük. Amennyiben a csapat a saját játékát tudja hozni, nem kell aggódni, s remélhetően az eddigi eredmények sem kényelmesítik el a mieinket, s nem lesznek motiváció híján. Márcsak az ellenfelünkkel szembeni eddigi eredményeink javítása is adhat felhajtóerőt, hiszen volna mit korrigálni. Ez lesz a két csapat mini jubileumi 10. egymás elleni összecsapása, amely alapján ellenfelünk áll jobban.

Az eddigi 9 mérkőzésen csak 3 a dorogi győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség, 13:13-as gólaránnyal. 

A Barcika vendégeként: 5 meccsből 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség a mutatónk, 10:8-as gólarány mellett. 

Legutóbbi három idegenbeli meccsen veretlenek voltunk, köztük az utóbbi kettőt meg is nyertük. Azonban érdekesség, hogy az öt mérkőzést négy különböző helyszínen játszottuk, a soronkövetkező pedig ismét újabb környezetben lesz, noha helyileg ugyan megegyezik a házigazdák régi otthonának helyével. Eddig kétszer játszottunk a borsodiak vendégeiként hétközi meccset és mindkét alkalommal gólokban gazdag eredmény született. Előbb 1983 májusában 5-3-ra kikaptunk ellenünk, míg majdnem napra pontosan két éve, 2018. augusztus 29-én mi nyertünk 4:1 arányban. Egymás ellen utoljára, tavaly december elsején kerültünk össze, amely egyben legutóbbi vendégszereplésünk is volt, ahol 3-0-ás győzelemmel hagytuk el a pályát. Annak ellenére, hogy vendégként az utolsó három mérkőzésen eredményesek voltunk, mégis Kazincbarcikán még nem tudtunk pontot szerezni. Az első két találkozót, amely valóban Barcikán zajlott, elvesztettük, a döntetlent Tiszaújvárosban, míg a két győzelmünket pedig Putnokon értük el, ellenfelünk ideiglenes otthonaiban, ahol összesen három éven át voltak albérlők. A Tisza-parti városban az első évadban, majd Várady Béla szülővárosában az elmúlt két bajnoki évben fogadták ellenfeleiket.

A Kazincbarcika új otthona, a Pete András stadion hosszanti főlelátója (forrás: KBSC)

Ezúttal is izgalmasnak ígérkezik a párharc, ahol bármi előfordulhat, viszont a közelmúltban tapasztalt fegyelmezett, alázatos hozzáállással könnyen ponttal, esetleg pontokkal gyarapodhatunk. Bár csapatunk egyre egységesebb, azonban két remek támadónk, Délczeg Gergely és Barna Gergő továbbra is standard sérültek, akiknek ezúton kívánunk további sikeres lábadozást és mielőbbi visszatérést! A mérkőzés helyszíne az újjáépített Pete András Stadion, amely három év alatt készült el és a 4. fordulóban, a házigazdák a Pécs elleni mérkőzésükön avatták. A Dorog elleni meccsen a barcikai klubvezetés közönségcsalogató fogásként díjtalan belépővel kedveskedik a hazai drukkereknek, a bérletesek pedig barcikai szurkoló-sállal lesznek megajándékozva. Ezen felül minden hazai néző egy pohár sört, illetve üdítőt is kap. Mindezt pedig nem az egyesületi kasszából fedezik, hanem a hazai játékosokkal fizettetik ki. Ha a helyi labdarúgók mindezt önként vállalták volna, vagy maguk kezdeményezik, mondjuk szép gesztus, azonban ezt büntetésből kapták a Pécs elleni fiaskó miatt. Az új létesítmény mellett új klubcímere is lett a Barcikának, amelyet az idei évadkezdettől hivatalosan is használnak.

Szabó Gyula

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top