Kategóriák: DorogHírekSport

A szezon első negyedének végén ezúttal itthon

A vasárnapi fordulóval az NB II-es labdarúgó bajnokság az első és második negyedének határára ér, miután az 5. fordulóra kerül sor. Csapatunk a Győri ETO gárdáját hazai pályán fogadja a 17:30-kor kezdődő találkozón. Az eddigi négy mérkőzés alapján – amelyből három idegenben zajlott – bizakodva tekinthetünk az újabb erőpróba elé, s amennyiben sikerül az előző három forduló játékát megismételni, úgy jó eséllyel várhatjuk az eddig még nyeretlen vendégek elleni összecsapást – Szabó Gyula cikke.

Az elmúlt fordulóban a listavezető Nyírágyháza otthonában remekelt a dorogi legénység és nem sokon múlott a mégnagyobb bravúr. A pontszerzés így is dícséretes, amely mellett a mutatott játék legalább annyira örömteli volt. A mieink kezdtek úgy, mint azt az éllovas és házigazdától lett volna elvárható. Az első negyedórában kifejezetten nyomott a csapat és több kecsegtető helyzetet is kialakított a hazai kapu előtt, míg ebben a periódusban a nyírségiek alig jutottak a mi kapunk közelébe és akkor sem jelentettek veszélyt. A dorogi fölény lendülete később alábbhagyni látszott és kiegyenlítettebb mezőnyjáték folyt, de a dorogiak továbbra is bátran veszélyeztettek, míg a 26. percben egy gyönyörű góllal a vezetést is megszerezték. Találatunk akár a forduló góljának is beillene, hiszen egy gyors, néhány húzásból álló látványos akció végén született, amelyet vicces, de találó szójátékkal akár a „Mindenáron” névvel is illethetnénk, ugyanis a főszereplők csapatunk két Áronja, Mészáros Áron és Girsik Áron voltak. Egy hosszú és pontos indítás Mészárost találta meg, aki a baloldali partvonalnál nyakán egy hazai játékossal remekül fedezte a játékszert, amelyet egy látványos sarkazással tálalt a menetrendszerűen érkező druszája, Girsik elé. Fiatal támadónk pedig egy veretes sprintet kivágva, lefutva a hazai védőket, mintegy 10 méterről a rövid felsőbe bombázott. A félidő nagyrészében a dorogiak akarata érvényesült és a hihetetlen számú szöglet is mutatja, hogy domináltak ebben a játékrészben. A második félidőben a Szpari nagy hajrát igyekezett nyitni, szorgalmasan ostromolva a kapunkat, ám kevés igazán nagy lehetősük akadt, azoknál pedig Mursits parádézott. Ellentámadásaink pedig rendre veszélyt jelentettek a másik oldalon. Talán a végére csapatunk kissé el is fáradt és ezt könyörtelenül kihasználták a hazaiak. Egy szögletet követően tétováztak védőink, miközben  egy visszafejelt labdát lapattintós lövéssel juttatták a kapunkba. Kis híján viszont sikerült visszaszerezni a vezetést, ugyanis csapatunk a hajrá perceiben bekapott gól ellenére sem bekkeléssel akarta a kedvező 1-1-es állást megőrizni, hanem mentek előre és két nagy helyzet is adódott további gólszerzére. Főleg a legvégén Szerencsi ajtó-ablak helyzeténél, ahol csak egy picit higgadtabb a játékosunk, illetve pontosabban céloz, győztesen hagyjuk el a játékteret. Azonban így is egy nagyszerű meccsen egy kedvező eredményt ért el a csapat, amellyel immár másodszor fogta meg a nyírségi csapatot, megfosztva őket az eddigi hibátlan teljesítményüktől és vezető pozíciójuktól, továbbá ezzel most már nincs kapott gól nélküli csapat sem.

Lelátókép és hangulat a Nyíregyháza – Dorog meccsen (forrás: NYSFC)

A mérkőzés lelátói szempontból is emlékezetes, egyben örömteli maradt. A hazai ultrák egyik legmasszívabb csoportja fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte és fantasztikus hangulat volt mindvégig, egyben roppant sportszerű is. A dorogi drukkerek is meghívást kaptak a hazaiakkal való közös ünneplésre meccs előtt és után is. A dorogiak igazán reprezentatív ajándékokkal is meglepték az ünnepelt tábort, s a két fél közötti barátság tovább erősödött. A Dorog a döntetlennel is megőrizhette volna 7. helyét, azonban a Pécsen benyelt sok gól miatti negatív gólarány a mieinkkel pontazonosságban álló további három csapat mögé veti, ezáltal a 10. helyről várhatjuk a folytatást. 

A házigazdák szurkolótábora a lengyel és a békéscsabai barátaik közös ünneplése a dorogi drukkerekkel. Így is lehet 🙂 (forrás: Mastiffs)

A negyedik fordulóban sem lanyhultak az izgalmak és a színvonal sem, sőt, ez a játéknap valóságos gólfesztivált is hozott. A dorogiakat jelenleg minden bizonnyal a legjobban szerető ellenfelünk a Debrecen, hiszen a Loki 3:0-ás hazai győzelmével megtette ugyan a maga részét, azonban ahhoz, hogy az élre ugorjon, kellett a dorogi bravúr is Nyíregyházán. A civisvárosiak az eddig igen jól szereplő és veretlen Szolnokot győzték le. Két helyszínen is volt öt gólig jutó csapat, ráadásul mindkettő vendéggént volt ilyen termékeny. Az eddig igen jó benyomást tett újonc Szentlőric volt az egyik szenvedő fél, amely ideiglenes otthonában, Kozármislenyben vérzett el a remek napot kifogó Vasas ellen. Az angyalföldiek ezúttal koncentráltabbak voltak a kapu előtti helyzeteiknél és főleg ennek köszönhetik a kiadós 5-1-es sikerüket. Igaz, a házigazdák ezúttal sem játszottak alárendelt szerepet, s szépítő góljuk egy élményszámba menő hatalmas bombalövésből született. A másik öt találatos csapat az Ajka volt Csákváron. Lehengerlő győzelmükhöz azért kellett az emberelőny is. A hazaiak egyik játékosát kiállították és a vendégek a hajrá perceiben alaposan megszórták a Fejér megyeieket. Szinte végig fölényben játszott otthon a Haladás a Szeged ellen, de csak a félidő legvégén sikerült előnyhöz jutniuk, amelyet a második játékrészben megdupláztak és megérdemelten nyertek 2:0 arányban. Igen változatos meccset hozott a Viharsarokban a Békéscsaba-Kaposvár összecsapás, ahol a vendégek fantasztikusan bekezdtek és az első félidő felére már két gól mentek és kapufát is rúgtak, míg a hazaik részéről csak egy szabálytalan gólra futotta, amelyet értelemszerűen nem adott meg a játékvezető. A fordulást követően nagyon nyomni kezdett a hazai alakulat és a volt dorogi, Paudits Patrik vezérletével egalizálni tudott, igaz, a hazaiak még vesztett állásnál emberelőnybe kerültek, de ettől függetlenül is megérdemelt volt a pontmentésük és végül 2-2-vel zártak a csapatok. Szintén változatos meccset és öt gólt hozott a DEAC vendégjátéka Siófokon. A hazaiak viszonylag korai gólját sikerült még az első játékrészben kiegyenlíteniük, aztán meddő mezőnyjáték végén a Balaton-partiak újfent vezetéshez jutottak, de perceken belül megint egalizált Balogh Pál csapata. Azonban még ezzel nem volt vége, mert a Siófok harmadszor is előnybe került, amire már nem volt válaszuk a hajdúságiaknak, akik ezúttal nagyon közel álltak a pontszerzéshez, de kicsúszott a kezük közül. A Kazincbarcika először játszhatott igazi otthonában, miután átadták új létesítményét, s ezzel megszűnt az évekig tartó putnoki albérletük. A sporttelep avatója viszont nem sikeredett túl fényesre, mert a vendég pécsiek minden szempontból a házigazdák fölé kerekedtek és bár csak egy 11-es góllal nyertek 1-0-ra a mecsekaljaiak, de megérdemelten vitték haza a pontokat Borsodból. Ugyancsak vendégsiker született a még mindig tatabányai albérletében veszteglő Budaörs és a Gyirmót találkozóján, ahol a kisalföldiek magabiztosan húzták be 3-1-re a meccset. Most már 40 meccs ment le 0:0-ás eredmény nélkül.

Dorogi gólöröm a legutóbbi ETO elleni mérkőzésen

Hétvégi ellenfelünk, a Győr az utolsó pillanatban mentett pontot odahaza a Soroksár ellen. Lipcsei Péter fiai ezúttal is számos helyzetet alakítottak ki, most viszont be is találtak az egyikből és sokáig úgy tetszett, hogy a győzelem is meg lesz, de a hosszabbítás perceinek végén az ETO begyötört egy gólt, így egy ponttal gyarapodhattak, bár továbbra is nyeretlen a zöld-fehér gárda. Éppen ezért is bizakodnak és nagyon fogadkoznak a győriek, hogy majd Dorogon nyerni tudnak. Tény, hogy keretük annál jóval erősebb, mint ahogy azt az eddigi harmatosabb eredményeik mutatják és feltétlen részükről pozitívum, hogy minden eddigi meccsükön betaláltak, Pécsen kétszer is. Ami ugyanakkor a mieinket erősíti, az az előző fordulókban mutatott játék, különösen a Nyíregyházán tapasztalt, helyenként látványos kombinációk és egyelőre a Dorog egységesebbnek tűnik. Legutóbb tavaly októberben találkozott egymással a két gárda, mégpedig Dorogon, ahol magabiztosan vertük őket 3:0 arányban. Az akkori meccs hőse, a triplázó Délczeg Gergelyre ezúttal nem számíthatunk, de reményeink szerint akadnak olyanok nálunk, akik góllövő formában lesznek. Nagyon örülnénk, ha ifjú reménységünk, Girsik Áron továbbra is tudná hozni a meccsenkénti gólátlagot. A Győriek elleni utóbbi években játszott hazai meccseink kifejezetten jól alakultak, hiszen 2015 és 2019 között zajlott négy hazai meccsünket rendre búhuztuk és Győrben is veretlenek maradtunk. 

A két fél 51. alkalommal fog pályára lépni egymás ellen ahol az eddigi 50 meccsen 18 dorogi győzelem, 14 döntetlen, 18 vereség, 80:77-es gólarány.

Hazai mérlegünk: 27 meccsen 12 győzelem, 8 döntetlen, 7 vereség, 48:38-as gólarány.

Amennyiben csak a bajnoki találkozókat veszük figyelembe, úgy 43 mérkőzésen 16 dorogi győzelem, 14 döntetlen, 13 vereség, 70:64-es gólarány. Ezt azért érdemes külön kezelni, mert 7 mérkőzés kupatalálkozó volt, ahol zömében az ETO egy-, illetve két osztállyal feljebb játszott.

Csak a bajnokikat figyelembe véve hazai mérlegünk: 22 mérkőzésen 10 győzelem, 8 döntetlen, 4 vereség, 41:31-es gólarány.

A jelenlegi helyzetben megint mi játszhatunk nyugodtabban és felszabadultabban, hiszen ezúttal is ellenfelünknek van több veszíteni valója és nyomja őket a győzelmi és bizonyítási kényszer. Bízunk a hasonló jó folytatásban és egy esetleges győzelmünkkel igencsak megerősíthetnénk helyünket a középmezőnyben. Ezen felül a hálás és lelkes dorogi publikum megérdemli, hogy hazai pályán is hasonló sikerekben legyen része, mint a két korábbi idegenbeli forduló során. A statisztika és a mérleg mellettünk szól, de ez önmagában nem elegendő. Odaadó, alázatos hozzáállással, koncentráltsággal nagyon jó esélyünk lenne a pontjaink gyarapítására.

Forrás: Szabó Gyula