Kategóriák: DorogHírekSport

Először egymás ellen a focihistória során

Egy hét leforgása alatt már a 3. fordulót rendezik a labdarúgó NB II idei kiírásában. Csapatunk egy vesztes és egy győztes mérkőzést követően Debrecenbe látogat az újonc DEAC-hoz, amellyel korábban még egyetlen egyszer sem mérkőzött meg – Szabó Gyula cikke.

A sokkoló bajnoki rajtot követően hétközi fordulóban sikerült javítani, miután a jó erőkből álló, masszív Soroksár együttesét legyőzték a mieink. A megnyert mérkőzés értékét növeli, hogy a fővárosi alakulat ellen idehaza még egyszer sem sikerült győzni az elmúlt 4 éves másodosztályú küzdelem során. Ezúttal sem volt könnyű az aggilisan támadó és sok helyzetet kialakító vendégek ellen, azonban túl a hatalmas akaraton és küzdeni tudáson, játékosaink olykor szép és kombinatív támadásokat is vezettek, amelyek közül az egyiket sikerült is góllal befejezni. Nem is akármilyen találat volt Girsik Áron gólja, amely egyben az első dorogi gól az idei szezonban. A kiváló napot kifogogó Mursits kapus parádés védései biztos alapot jelentettek a mezőnyjátékhoz és noha a szerencsével sem álltunk hadilábon, abszolút nem érdemtelen a hazai győzelmünk, amellyel a sereghajtó pozíciójából egyből nyolc helyet ugrott előre a társaság és jelenleg a 12. helyen posztol úgy, hogy a 7. helyezett Péccsel is pontazonosságba került. 

A Soroksár elleni mérkőzés utáni pillanatok. Reméljük szurkolóinknak hamarosan újra lesz része hasonló örömökben.

A 2. forduló is igazolta, hogy roppant érdekes és fordulatos idénynek nézünk elébe. Mindössze két csapat nem szerzett még pontot, közülük az egyik még gólig sem jutott, ugyanakkor már csak két gárda nem kapott még gólt, továbbá két meccset követően már csak három csapat mondhatja el magáról, hogy hibátlan. A listavezető Debrecen városi rangadón úgy játszott idegenbeli mérkőzést, hogy nem csak a városából, de mégcsak saját stadionjából sem kellett kimozdulnia. A találkozót ugyanis a Nagyerdei stadionban rendezték, ahol az újonc DEAC volt a pályválasztó, de a Loki érezhette magát igazán otthon. Ha nem is futballozták le vetélytársukat, ám ettől függetlenül is magabiztos 3-0-ás győzelmet arattak több, mint 6 ezer néző előtt. Szintén remekül folytatta az Ajka, amely vesztett állást követően fordított és nyert 3-1-re a Kazincbarcika ellen. A Veszprém megyeiek teljesítményéből nem von le, hogy eddig mindkétszer otthon játszhattak. A harmadik 6 pontos alakulat pedig a Nyíregyháza, amely a kaposvári győzelmét követően ezúttal hazai pályán teperte le a bennünket csúnyán helybenhagyó pécsieket. Ezúttal a mecskieknek jutott a szorult és kellemetlen szerep, hiszen a Szpari 26 perc játék után már kettővel ment és a továbbiakban 11-est is hibázott. Ezúttal könnyen a Pécs szaladhatott volna bele egy négyesbe, de végül maradt a 2-0. Nem akaródzik menni a Vasasnak. Az angyalföldiek két meccs után nyeretlenek, igaz veretlenek is. A hétközi fordulóban Békéscsabán végeztek 1-1-re. Bár vezettek, de csak percekig tartott örömük, mert éppen a Dorogból leigazolt Paudits Patrik egyenlített gyosrütemben. A fantasztikus 5-1-es idegenbeli győzelme után kishíján kikapott otthon a Haladás a Szolnok ellen. A Tisza-partiak hamar előnyhöz jutottak, amit a vasiak csak a hajrában tudtak egalizálni. Hasonló képlettel és forgatókönnyv szerint zajlott Győrben is az ETO-Kaposvár összecsapás. A vendégek sokáig vezettek, de végül a hazai zöld-fehér gárda kiharcolta az egyik pontot. Ugyancsak 1-1-re végződött a Csákvár és a Szeged találkozója is, míg Tatabányán a bérlő Budaörs a Siófok elleni párharca különösen a végjátékban csúcsosodott ki. A hazai fél sokáig 1-0-ra vezetett, aztán a második játékrész derekán gyors gólváltással módosult 2-1-re az állás. Előbb a balaton-partiak egyenlítettek, de szinte középkezdésből újfent a vendéglátóknál volt az előny, amit kicsit később újabb góllal toldották meg, míg a siófokiak szépíteni tudtak és amennyiben egy picit több idő maradt volna hátra, úgy igen izgalmas lehetett volna a befejezés, akár további gólokkal megtűzdelve. Megszerezte első győzelmét az újonc Szentlőrinc, amely a Kozármislenyben lévő albérletében fogadta, majd küldte haza 2-0-ás vereséggel a vasárnap még magabiztosan győzedelmeskedett Gyirmótot.

Balogh Pál, aki néhány hónapja még a Dorog színeiben volt, a hétvégén viszont immár ellenfélként találkozunk vele újfent

Hétvégi ellenfelünk a Debreceni Egyetemi AC csapata lesz, akikkel a korábbiakban még soha sem találkoztak a mieink. Pedig hasonló idős klubokról van szó és a debreceni alakulat is éppen 107. bajnoki évadját vívja megszakítás nélkül, mint a Dorog. Így ez a találkozó külön sporttörténeti jelentőséggel is bír. A DEAC 1919-ben alakult, amely még ugyan abban az évben mindjárt el is indult a bajnokságban. Az egyesület legeredményesebb periódusa éppen az első két évtizede volt, amelynek során egészen 1938-ig megszakítás nélkül a másodosztályban szerepelt. Legkiemelkedőbb sikere is erre az időszakra esik, miután 1922-ben bajnoki ezüstöt, a rákövetkező évben pedig bronzérmet nyertek. Ezen felül további egy bronzérem gazdagítja őket szintén a másodosztályból, amelyet 1932-ben szereztek.

A folytátásban zömében a harmad- és negyedosztályú szereplések jellemezték és már csak nagy ritkán tudták magukat visszaverekedni a másodosztályba, akkor is csak egy-két évad erejéig. Utoljára az 1981-82-es évadban szerepeltek a második vonalban, míg a kilencvenes évek második felében és az ezredfordulót követően már csak az ötödosztályban voltak. Három éve sikerült előrelépniük, azóta masszívan megkapaszkodtak az NB III-ban, míg a legutóbbi évadban bajnoki címet szerezve feljutottak az NB II-be. Két személy jelenti a kapcsolódási pontot a két klub között. A néhány hónapja még a Dorog kötelékében szakmai igazgatói pozícióban tevékenykedő Balogh Pál lett az új idénytől a vezető edzőjük. Ez némi előnyt is jelenthet a számukra, hiszen senki sem ismerheti jobban a dorogiakat, mint Ő. Márcsak ezért is plusz presztízse lehet a találkozónak, hiszen mindkét fél külön is bizonyítani szeretne a másikkal szemben. Balogh úrral a közös évek ellenére is már voltunk ellenfelek. Korábban a Szolnok edzőjeként próbált a dorogiak fölé kerekedni. Eddig kevés sikerrel, hiszen az eddigi négy alkalom során háromszor is alulmaradt a Doroggal szemben (1-0, 4-2, 2-0) és egy 2-2-es döntetlen a további mutatója. Minden tiszteletünk mellett, igen jó volna, ha ez a tendencia most is érvényre jutna. Szintén a hetekkel korábban még a mi volt játékosunk, Takács Péter is az egyetemiek csapatát erősíti, akiben nagy a bizonyítási vágy volt társai ellen.  Egyébként viszonylag sok olyan játékosa van jelenleg a keretüknek, akik A Debreceni VSC állományából lettek átirányítva, illetve szerződtetve hozzájuk. 

A mérkőzés színhelye, ahol két és fél éve már szerepelt a Dorog és győzött 2:1-re

A DEAC sporttelep nem alkalmas másodosztályú meccsek lebonyolítására, így hazai pályájuk ideiglenesen a Debreceni VSC új stadionja, ahol már egyszer volt is alkalma a dorogiaknak is pályára lépniük. Az akkor az NB I 3. helyén álló DVSC elleni kupameccs első meccsén 2-1-re nyertek a mieink. Ilyen eredménnyel ezúttal is boldogan kiegyeznénk. Azonban egyetlen dolog biztos csak, hogy nehéz kilencven perc vár a dorogiakra. Bár ellenfelünk két fordulót követően még nem szerzett pontot és gólképtelennek is bizonyult, az eddigi meccseiken nem játszottak alárendelt szerepet. A Soroksár ellen idegenben minimális 1:0 arányban maradtak alul, úgy hogy csak a hajrában kapták a mindent eldöntő gólt, a Lokitól pedig kikapni megint csak nem igazán mérvadó. Minden bizonnyal ezúttal méginkább felfokozott bizonyítási vággyal lépnek majd pályára és mindent elkövetnek, hogy elkezdjék a pontok gyűjtését. A mieink részéről legalább olyan elszánt küzdőszellemre lesz szükség, mint legutóbb odahaza ahhoz, hogy a mi szemszögünkből jó eredménnyel zárulhasson a találkozó, amely augusztus 9-én, vasárnap délután 17:30-kor kezdődik a Nagyerdei stadionban.

Szabó Gyula