Kategóriák: DorogHírek

Megújul a dorogi művelődési ház színházterme

Teljesen megújul a dorogi művelődési ház színházterme, többek között kicserélik a széksorokat és új kárpitot kap a terem.

A széksorok teljes cseréje mellett, új kárpitok (függönyök, szőnyegek) kerülnek a terembe. Mindemellett lecsiszolják és lelakozzák a parkettát. Az új széksorok gyártása elkezdődött, valamint a szükséges anyagokat már megrendelte a kivitelező – erről tájékoztat az önkormányzat a honlapján.

Önerőből újítja fel az önkormányzat a színháztermet

A beruházást – pályázati támogatás nélkül – önerőből vállalja a dorogi önkormányzat, melyre a 2020-as költségvetésében a színházterem és előtér felújítására 50 millió forintot, a színházi öltözők felújítására pedig 25 millió forintot különített el.

Elkezdődtek a munkálatok

A mai napon ellátogattunk az intézménybe, hogy megnézzük a munkálatokat. A székeket már kicsavarozták a padlóból, a régi szőnyeget pedig eltávolították.

A világkongresszusra készülünk

A színháztermet az Eucharisztikus Világkongresszusra újítják fel, amit idén tartottak volna meg, de a koronavírus miatt 2021-re halasztottak el. Legutóbb 1938-ban tartottak Eucharisztikus Világkongresszust Magyarországon, ennek keretében avatták fel a Gáthy Zoltán tervei alapján a Jubileum téren megépített, térdelő angyalokkal díszített szénoltárt. Május 30-án, az emlékmű avatásakor húszezer ember előtt celebrált szentmisét Serédi Jusztinián esztergomi érsek. A 2021-es világkongresszusra programokkal készülnek a dorogiak.

Összevonják az intézményeket

A művelődési ház és a könyvtár vezetését összevonják, 2020. július 28-án döntött a dorogi képviselő-testület a Dorog Város Egyesített Kulturális Intézményének létrehozásáról. A főigazgatói munkakörre 2020. augusztus 31-ig lehet pályázni. A pályázati kiírás ide kattintva tekinthető meg!

Új neve lesz az intézménynek

Mint korábban írtuk, névadó pályázatot írt ki Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi József Attila Művelődési Ház új elnevezésére. Az névajánlásokat 2020. augusztus 31-ig várják a  varoshaza@dorog.hu e-mail címre. Az ezzel kapcsolatos részletek ide kattintva olvashatók el!