Kategóriák: EsztergomHírek

Virágokat ültettek az esztergomi nemzetiségek

Az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, a város másik három nemzetiségi önkormányzatának részvételével szépült meg a Bástya áruház előtti buszmegálló környéke.

Az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat, Német Nemzetiségi Önkormányzat, Roma Nemzetiségi Önkormányzat, és Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat egyöntetűen úgy döntöttek, hogy a Covid vírus miatti korlátozások következtében kényszerűen lecsökkent tevékenységük ellensúlyozására valami pozitív dolgot tesznek Esztergomért.

Míg korábban a testvérvárosi kapcsolattartással, a nemzetiségi kultúra bemutatásával, terjesztésével, az ehhez kapcsolódó rendezvényekkel, kiállításokkal, táborokkal tudtak hozzájárulni az önkormányzatok a város életének teljesebbé tételéhez, ebben az évben a járvány felülírta a terveket. Ezért döntött úgy a lengyel kisebbség a másik három nemzetiségi önkormányzattal egyetértésben, hogy szeretnénk valami kézzelfoghatót tenni Esztergomért. Ennek az összefogásnak az eredményeképpen ültettek virágokat.

A virágok megvásárlásához a négy nemzetiség egyenlő mértékben járult hozzá, illetve egy láda begónia civil felajánlás nyomán került az ágyásokba.

Fotók, forrás: ELNÖ Facebook oldala