Kategóriák: HírekKomárom-Esztergom

Nyolcadik helyen megyénk horgászai az országos csapatbajnokságon

A Magyar Országos Horgász Szövetség legnagyobb versenyén, a tagszövetségek csapatainak országos bajnokságán a 19 csapat között nyolcadik helyen végzett megyénk horgászainak 8 fős csapata.

A helyszín már sok éve a Szeged melletti Maty-éri evezőspálya, ahol borítékolható a bőséges zsákmány, így igazi örömpeca jellemző a versenyre. A KEMHESZ csapatának igen erős mezőnyben kellett helyt állni, ugyanis egy-egy csapatban a négy felnőtt mellett egy-egy versenyző szerepel az U15, az U20 és U25-ös korosztályból, valamint egy női tag teszi teljessé a társaságot. A csapat jó szerepléséhez mindkét napon az összes tagnak jól kell horgászni.

Megyénk horgászainak képviselői közül kiemelkedően szerepelt a csapat női tagja, Iglódi Réka (Szőnyi Dolgozók HE), aki az egyik legrosszabb helyen ért el jó eredményeket és idén a magyar válogatott tagja lehet, valamint a világ és magyar bajnok Csőregi Balázs és testvére Ferenc (esztergomi Vasas Horgászegyesület), ők mindkét versenynapon a mezőny legjobbjai közé kerültek kiegyensúlyozott teljesítményükkel.

Fotó, forrás: KEMHESZ