Kategóriák: EsztergomHírek

Új nemzetközi hajóállomás létesül a Dunán Esztergomban

Várhatóan augusztus második felében vehetik birtokba az utasok Esztergomban, az új kétszintes úszóművet – jelentette be Hernádi Ádám, a település polgármestere, a Facebook oldalán.

Az impozáns megjelenésű úszóművön kikötői funkciók, jegypénztár, váróhelyiség és szolgáltatói helyiségek is helyet kapnak. Mindemellett kialakításra került egy 100 fő befogadására alkalmas konferencia terem is, mely bérelhető lesz esküvőkre, és egyéb rendezvényekre, illetve a helyi rendezvényszolgáltatók számára egyaránt.

Az úszómű telepítése mellett korábban már a parti terület is rendezésre került, zöldövezet, kerékpár tárolók, parkolók kerültek kiépítésére, illetve utcabútorokat és padokat is elhelyeztek a helyszínen.

Az esztergomi kikötőben a MAHART PassNave Kft. az áprilistól szeptemberig tartó szezonban saját menetrendi kiránduló- és szárnyashajó járata mellett kabinos hajókat is fogad. A fejlesztéssel az utazóközönség maximális kényelmének kiszolgálása valósul meg. Az esztergomi hajóállomás éves szinten átlag 1200 kabinos hajónak biztosít kikötési lehetőséget és teljes kikötői infrastruktúrát, ez azt jelenti, hogy a kikötőben mintegy 120.000 utas fordul meg évente, akik legnagyobbrészt Németországból és az USA-ból érkeznek.

Fotók, forrás: Hernádi Ádám Facebook oldala

Megosztás