Kategóriák: DorogHírek

Most a dorogi kórház parkját tisztították meg a Szemétirtók

A nagy meleg ellenére is szép számmal gyűltek össze a június 28-ára meghirdetett dorogi kórházpark-takarításon.

A BEBTE tagjai mellett a dorogi rendelőintézet és kórház dolgozói is képviseltették magukat. Annak ellenére, hogy kórházparkot említünk, valójában egy ma már minden oldalról nyitott városi közparkról van szó. Ezt csak azért fontos megjegyezni, mert a hulladék mennyisége emiatt számottevő.

A hulladék nagyrészt a parkoló környékén, illetve az SZTK főbejáratánál koncentrálódik. A fellelhető szemét zömét cigarettacsikk teszi ki, de a Mária utcai dohányboltból valamint a parkolóval szomszédos büféből is számos italos pohár, energiaitalos doboz, illetve pálinkásüveg származtatható.

Talán az sem meglepő, de annál szomorúbb tény, hogy a tüdőszűrő épülete előtt számtalan csikket gyűjtöttek be az önkéntesek.

„Az esemény végeztével történt egy kis közjáték, ami sajnos nagyon jól szemlélteti sok dohányos ember hozzáállását a „csikk=szemét” kérdéshez. A parkolóban éppen zsákokba öntögettük a vödrökbe gyűjtött szemetet, amikor egy ember pont befejezte az autója mellett a cigarettázást. Látta, hogy ciki lett volna eldobnia a csikket oda, ahonnan pár perce összeszedtük, így elindult a néhány méterre lévő esővízgyűjtő csatorna felé.
A szándék egyértelmű volt, így megszólítottuk. Még időben. A helyzet valószínűleg meglepte. A cél nem a nyilvános megszégyenítés volt, reméljük, hogy ő sem vette annak. Jó lenne, ha minden érintett megértené, hogy a szemét eldobása akkor sem helyes, ha azt utána nem látjuk. A csatornákba dobott csikkek ráadásul közvetlenül a patakba jutnak, onnan pedig tovább úsznak, ki tudja meddig. Persze az is előfordul, hogy csak helyben gyűlik, és sok más hulladékkal (ami lehet a szél által befújt falevél is) együtt dugót képez a csatornában. Amikor az esőzések után úsznak az utcák, kertek, gondoljunk erre is.” – írták a Szemétirtók a Facebook csoportjukban.

Fotók, forrás: Szemétirtók Facebook csoport

Megosztás