Kategóriák: EsztergomHírekTokod

Esztergomi és tokodi csalót fogtak el a székesfehérvári rendőrök

A nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik a könnyű pénzszerzés reményében idős embereket tévesztettek meg.

A gyanú szerint egy ismeretlen férfi 2020. január 15-én 18 óra 30 perc körül felhívott egy 82 éves székesfehérvári férfit vezetékes telefonján, otthonában, és a fiának adta ki magát. A beszélgetés során a hívó azt állította, hogy balesetet okozott, és azonnali, 800.000 forint készpénzre van szüksége a kár rendezéséhez. Elmondta azt is, hogy hamarosan ismerősét küldi a pénzért. A sértett összeszedte megtakarított pénzét, majd a lakása előtt átadta a kért összeget a számára ismeretlen férfinak. Ezek után az elkövető még ugyanazon a napon másik három idős székesfehérvári személytől is próbált hasonló módon és hivatkozással pénzt kicsalni, de azokban az esetekben pénzátadás nem történt.

A bűncselekmények kapcsán a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett, valamint csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók a rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársaival együtt – az ügyben folytatott széleskörű adatgyűjtés eredményeként – 2020. június 24-én, összehangolt akcióban, a feltételezett elkövetők lakcímein ellenőrzést tartottak, és elfogták a 33 éves tokodi férfit, valamint a 46 éves esztergomi társát. A rendőrök lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárművet és mobiltelefont.

A nyomozók H. Jánost és N. Attilát – őrizetbe vételük mellett – egyrendbeli csalás bűntett és háromrendbeli csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására. A rendőrök az eljárás során vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az áldozattá válás elkerülése érdekében felhívja a figyelmet arra, hogy hasonló telefonhívás esetén mindig legyenek elővigyázatosak! Hívják fel hozzátartozójukat, és győződjenek meg arról, hogy valóban bajba került-e. Ne hagyják sürgettetni magukat, őrizzék meg nyugalmukat! Amennyiben felmerül Önökben bűncselekmény elkövetésének gyanúja, azonnal kérjenek segítséget a rendőrségtől a 112-es segélyhívó számon!

 

Fotók, forrás: police.hu