Kategóriák: Hírek

Napközis táborok Piliscsabán

Három különböző tematikájú nyári napközis tábort szerveznek Piliscsabán, 6-12 éves gyerekek részére. Csakra tábort, Népmese tábort és Művészettörténeti tábort.

A táborokat 2020. július 6. és 24. között tartják meg turnusunként 15 fővel, különböző tematikával és különböző szakterületen ténykedő személyekkel. Heti 5 napon keresztül, 09.00 és 16.30 között.

Az első tábor 2020. július 6-10. között rendezik meg, melyet Tímár Flóra tart, aki okleveles gyerek- és felnőtt jóga oktató – sok gyereknek ismerős lehet, hiszen tartott már gyerekjóga órákat a helyszínen – . A Csakra tábor, a 7 csakrával foglalkozik 5 napon keresztül, mindegyikhez egy területet és egy színt kapcsol, játékos és mozgásos órák keretében. Tímár Zsófia pedig művészettörténeti szempontból kapcsolódik be a foglalkozásokba (a színekhez művészettörténeti alkotásokat társítanak.)

A Népmese tábort 2020.július 13-17. között rendezik meg Tímár Zsófiával és Baris-Gulyás Grétivel, aki a Kolibri-színházban, mint bábjátékos dolgozott gyerekekkel. Egy magyar népmesét felolvasnak a gyerekeknek és a hét minden napján készítenek egy jelmezt, díszletet a pénteki záró eseményhez, amikor is a gyerekek saját maguk által adják elő a mesét. A táborban olyan egyetemes tulajdonságokkal vértezik fel a gyerekeket, mint a jó és rossz, a klasszikus mese elemek tanulságainak megismerése.

A Művészettörténeti tábort 2020.július 20-24. között rendezik meg Tímár Zsófiával és Keresztfalvi Zsuzsanna keramikussal. Művészettörténet gyerekeknek, egyfajta barangolás a művészettörténet világában, az egyiptomi művészettől, a szecesszióig, építészeti, iparművészeti és képzőművészeti alkotásokon keresztül. A világ híres épületeit, múzeumi leletanyagait ismertetik meg a gyerekekkel, kézműves foglalkozás keretein belül pedig mindig az adott korszakra jellemző tárgyi emlékeket készítik el.

A táborok minimum 10 fő jelentkezésével indulnak.

A tábor díja: 30.000 Ft/hét/gyermek. Az ár tartalmazza a napi 3 étkezést, gyümölcsöket, szörpöket/limonádékat és ropogtatni valókat. Mindemellett a kreatív alapanyagokat, a szakértelemmel végzett gyermekfelvigyázást és a játékos oktatást.

A táborok helyszíne: 2081 Piliscsaba, Szent László király útja 71. szám alatt található ingatlan kertje. Eső esetén rendezvénysátor alá vonulnak be, mosdó és tusoló is rendelkezésre áll.

Mindhárom táborban igyekeznek olyan tudásanyagot, alapműveltséget átadni a gyerekeknek, amit a mindennapi életben tudnak hasznosítani. Nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra, a fenntartható jövőre, a mindennapos jóga és reggeli tornázások, kirándulások az erdőbe, egészséges ételek és a kézműves foglalkozások alapanyagainak tekintetében is.

Információ és jelentkezés: tannerson.company@gmail.com, (telefonon 17 óra után: +36307600394).

Megosztás
Tegek: Piliscsaba