Mulandóság és újjáéledés mint szenzáció – A virágzó katasztrófaturizmus

Mulandóság és újjáéledés mint szenzáció – A virágzó katasztrófaturizmus

Hírek, Mesélő tájak és formák Comments Off 177

Lieber Tamás a “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának első részében a vulkánokat mutatja be.

A vulkánokon tett kirándulások során maguk az emberi méretekhez viszonyított arányok azok, melyek leginkább lenyűgöznek. A megállapítás különösen igaz akkor, amikor a tűzhányó tevékeny, s mi magunk is részesei vagyunk a változásoknak. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy szinte nincs két egyforma kirándulás. A kitörések, illetve az azok nyomán bekövetkező változások minduntalan meglepetésekkel szolgálnak. Ha az egyik alkalommal viszonylag sík terepen kell áthaladnod, hogy elérd célodat, lehet, hogy legközelebb már egy dombot, vagy akár hegynek is beillő magaslatot kell leküzdened ugyanazon az útvonalon. Nyilván mindez lejátszódhat fordítva is: Először hegyet mászol, később pedig ugyanott már nincs is erre szükséged. A hegy él, lüktet, épít, vagy rombol, táplál, vagy éppenséggel gyilkol. Ahol tegnap még növények és állatok éltek, kietlen „sivatag” fogad, de ebből a „sivatagból” néhány év elteltével új, és nem is akármilyen élet fakadhat. Az étterem, melyben előző nap még pizzát fogyasztottál, már sehol sincs, a parkoló helyén pedig gőzölgő, a földtörténet korai időszakát idéző holdbéli táj fogad. De még ez sem a világ vége, mert itt jön képbe az ember, aki igyekszik felülkerekedni a dolgokon. Helyreállítja azt, amit lehet. A többi örök mementó marad, kiszolgálója a katasztrófaturizmus kíváncsi zarándokainak.

Szicília, Etna (Lieber Tamás)

kép 1 / 1

A cikket illusztráló fotót 2001 októberében készítettem Szicíliában, az Etnán. Abban az évben, áprilisban és októberben is szerencsém volt ellátogatni ide. A két időpont között, pontosabban júniusban az elmúlt évszázad egyik legnagyobb kitörését produkálta a tűzhányó. Igaz, hogy ugyanott, vagyis a déli oldalon túrázhattunk mindkét alkalommal, de a látvány októberben már nem volt ugyanaz. A vulkáni aktivitás nyomán néhány hét leforgása alatt egy 120 méter magas kráter képződött. Az akkor már kihűlt felszínű láva, amin átkeltünk, néhány méteres mélységben még vörösen izzott. Két perc egyhelyben állás elég volt ahhoz, hogy megégjen a bakancs talpa.

A fotón szereplő épület, amelyet Nicolosi és a Sapienza (déli látogatóközpont) közötti úton találunk, nem ekkor pusztult el, hanem sok évvel korábban. A látvány jól szimbolizálja az élet, az emberi tevékenység mulandóságát. Azt mondják, hogy a láva a vulkánok fegyvertárában a legszelídebb eszköz. Igaz, hogy mindent elpusztít, ami az útjába kerül, de általában időt hagy arra, hogy összepakolj és elmenj onnan.

A felvételen látható házikó valójában kétszintes, az éppen erre kúszó, 1000 Celsius-fokon izzó bazaltos, salakos láva tetejéig betemette. Legutóbb 2019 februárjában kerestük fel, sajnos sokat romlott az állaga.

Lieber Tamás

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top