Kategóriák: Hírek

Szezonnyitó horgászversenyt szerveztek Sárisápon

A rossz idő ellenére is sikeresen helyt álltak a résztvevők május 31-én, vasárnap a sárisápi horgásztónál megrendezett szezonnyitó horgászversenyen. A pontyok és a kárász mellett egy 5,3 kilogrammos tokhal is horogra akadt.

Weszelovszky Ramón tógazdától a hidlap.hu megtudta, hogy hiába szakadt az eső és fújt a szél, mégis harminckét horgász nevezett be és vett részt a pünkösdi versenyen. Volt, akinek délelőtt volt nagyobb szerencséje, míg mások délután fogtak több halat. Ugyanakkor a fele társaság eredménytelenül zárta a napot.

Ahhoz képest, hogy gyengén ettek a halak, igen szoros verseny alakult ki az első hat versenyző között. Harmadik helyen Bábik Gábor végzett 16,4 kilogrammal. Antal András 17 kilogrammal lett a második, míg az első helyet Tóth Szalkai Zoltán szerezte meg, aki 23 kilogrammnyi halat fogott ki.

A legnagyobb halat – egyben a verseny legkülönlegesebb példányát, egy 5,3 kilogrammos tokhalat – Kiss Sándor fogta ki.

Legközelebb június 21-én szerveznek horgászversenyt Sárisápon, július 10. és 12. között pedig 48 órás páros versenyt rendeznek.

Fotók: Sárisápi Horgásztó Facebook oldal
Forrás: hidlap.hu

Megosztás