Rongáló fiatalokat fogtak el a dorogi rendőrök

A dorogi nyomozók négy fiatalkorú fiút hallgattak ki gyanúsítottként, akik egy nap alatt két helyszínen is rongáltak.

A gyanú szerint négy fiatalkorú fiú törte be egy tokodaltárói telephely előtt parkoló kamion szélvédőjét 2020. május 3-án délután. A telephely biztonsági kamerája felvételt készített az elkövetőkről. A dorogi rendőrök ez alapján, felhívás útján próbálták azonosítani a tetteseket, amely a közzétételt követően rövid időn belül eredményre is vezetett. A négy fiatalkorút 2020. május 15-én állították elő a Dorogi Rendőrkapitányságra a helyi rendőrök.

Nem ez volt az egyetlen bűncselekmény, amit a fiatalok aznap elkövettek. A kamion megrongálását követően egy tokodaltárói gyárhoz mentek, ahol a fészerben lévő poroltókból kifújták azok tartalmát, majd betörték az egyik épület több ablakát.

A 14, két 15 és 16 éves fiút a nyomozók rongálás vétség, rongálás bűntett és csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.

Fotók, forrás: police.hu