A PéliPark izgalmas túrákkal várja a látogatókat

A PéliPark izgalmas túrákkal várja a látogatókat

Hírek Comments Off 154

Péliföldszentkereszten a szalézi gyökerek mellett egyre erőteljesebben van jelen a világi tartalom, hiszen a PéliParkban látogatóközponttal, turisztikai attrakciókkal várják az idelátogatókat.

Az intézmény vezetőjével, Gadácsi Péterrel arról beszélgettünk, hogyan kapcsolódik össze a két szemléletmód és mi várja az érdeklődőket.

A Gerecse Natúrpark Látogatóközponttal találkoztunk már, de a PéliPark név eddig ismeretlen az itt élőknek. Hogyan kapcsolódik a PéliPark a szaléziakhoz?

Péliföldszentkereszt alapvetően nagyon mély szalézi hagyományokkal bír. 1913-ban a szaléziak itt telepedtek le Magyarországon, ezért egyfajta szalézi bölcsőként is tekintenek a területre. Bár az atyák ma már az ország különböző részein vannak, mindig vissza-visszajárnak, mint szalézi közösség Péliföldszentkeresztre, hogy újra találkozzanak egymással és azzal a láthatatlan erővel, ami itt számukra különösen jelen van. Ezt az „életérzést” fedezték fel a szalézi család mellett egyéb ifjúsági szerveződések, csapatok és ők is most már évről-évre visszajárnak ide. Itt meg lehet szállni, itt lehet focizni, úszni egy jót a közeli tóban: sok izgalmas szakrális és közösségi program várja őket, és ehhez illeszkedik maga a PéliPark infrastruktúrájával, programjaival, élményeivel.

A PéliPark picit több, mint a látogatóközpont, hiszen ezen a területen próbáljuk meg kialakítani azokat a szolgáltatásokat, amelyek a látogatogatóközpontból, mint egy információs központból indulnak és oda is érkeznek vissza. Ilyen akár egy izgalmas kirándulás, egy félnapos élménycsomag, amely során megismerkedhetünk az Öreg-kővel, vagy akár egy vezetett túra.

Milyen élményeket élhetnek át azok a látogatók, akik úgy döntenek, eljönnek ide Péliföldszentkeresztre?

Folyamatosan szeretnénk lehetőséget biztosítani a vendégeknek, hogy találkozzanak az újdonságokkal, a látogatóközpont által nyújtott szolgáltatásokkal. A járványhelyzet miatt kényszerszünetet kellett tartanunk, ez idő alatt újragondoltuk és újrastrukturáltuk a terveket, hogy milyen irányba építsük ki a turisztikai szolgáltatásokat. Érdemes most is kilátogatni hozzánk, mivel a kávézónk szabadtéri teraszán várjuk a látogatókat, valamint újra nyitottuk a gyerekek számára a kültéri játszóterünket is. De később is érdemes lesz visszatérni, mivel hamarosan szeretnénk megnyitni a látogatóközpontot és indulunk a turisztikai attrakcióinkkal is a PéliParkban.

Milyen látnivalók, attrakciók várják a kirándulókat, akik szeretnék jobban megismerni a szaléziakat, akik valódi szakrális feltöltődésre vágynak?

A szaléziakhoz kapcsolódóan több tematikus sétát ajánlunk. Terveink szerint havonta/kéthetente  lesz garantált kulturális vezetett túránk, amely a szalézi hagyományokkal, élettel foglalkozik, bemutatja Péliföldszentkereszt kulturális örökségét, amelyet egy a helyszínt jól ismerő ember vezet majd.

Illetve lesz egy Don Bosco kalandséta, amelyet szakképzett túravezetőkkel lehet megtenni. Ezt a túrát kifejezetten a fiatalabb korosztálynak ajánljuk, hiszen sok interaktív elemet rejt magában. A szalézi hagyományok nyomában járunk majd, megnézzük a templomot, a Szent-kutat, a tavat és a kiállítást, Don Bosco életének példáján keresztül. Ezt a kirándulást mindig a korosztályok igényeihez fogjuk igazítani, hiszen egy óvodást más érdekel, mint egy általános-, vagy középiskolás diákot.

Mindkét program egyéni csoportok látogatása során is kérhető.

Végül lesz még egy harmadik séta is, azzal valószínűleg ősszel tudunk indulni. Ez a korábbiakkal ellentétben nem garantált program, hanem egy online túravezetés, séta. Egy letöltött applikáció segítségével a résztvevők a saját tempójukban, saját érdeklődésüknek megfelelően fedezhetik fel az itteni látnivalókat, közben pedig hallgathatják az ide kapcsolódó érdekességeket. Ez lehetőséget ad mindenkinek a saját belső békéjének a felfedezésére is.

Hogyan fér meg egymással a PéliParkban a szalézi és a világi tartalom? Mennyire illik bele mindkettő az itteni tematikába?

A három séta remekül összefoglalja a koncepciónkat, ami nem más, mint a pre-evangelizáció. Senkire nem ráerőltetve, hanem mindenkinek a szabad választásában, tálcán kínáljuk azokat a szolgáltatásokat, amelyek során lehetőség van találkozni akár önmagunkkal, akár a természettel, akár a természetfelettivel. Sokan óvatosan kezelik a vallás, szakralitás jelenlétét, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy gyere el, NYISS RÁNK! Ismerd meg a természetet, a PéliParkot és az itt található csodákat. Ha te épp arra vagy kíváncsi, beszédbe elegyedhetsz a szaléziakkal, akár szakrális témákkal kapcsolatban is. De lehet, hogy csak arra van igényed, hogy megigyál egy üdítőt és elcsevegj egy valakivel – itt arra is van lehetőséged. De akkor is várunk, ha egyszerűen csak túráznál, vagy a látogatóközpont kiállítását szeretnéd megnézni. Mi – egy példával élve – többfajta sütit kínálunk, te pedig azt veszed le a tálcáról, amire neked épp szükséged van. Itt mindenhol jelen van a Jóisten, ha kíváncsi és nyitott vagy rá, meg fogod találni, de ha éppen nem, akkor pedig egyszerűen egy jó élménnyel távozol. Ezen közvetítés, a lehetőség felajánlása a PéliPark, illetve Péliföldszentkereszt szalézi létesítményeinek egyik fő feladata.

És mit kínálnak azoknak, akik az aktív kikapcsolódási lehetőségek miatt jönnek? Akik egyszerűen csak pihenni szeretnének?

Szeretnénk piknik területet kijelölni a tóparton, amelyet sétálójegy vásárlásával lehet majd igénybe venni. Ehhez mi biztosítunk pokrócot, és bérelhetnek majd nálunk piknikkosarat is, amelyben lesz hentesáru, pékáru, zöldségek és gyümölcsök, valamint innivaló, hogy a piknikélmény teljes legyen. A kosár tartalmát helyi termékekből állítjuk össze, amelynek tartalma 4-6 főnek lesz elegendő, igény szerint.

Tervezünk egy sziklamászós programot is, amely során a bajóti Öreg-kő bérceit hódítjuk meg. Mi biztosítjuk a felszerelést és a szakértelmet, amit a látogatóknak kell hozni, az a nyitottság és a bátorság.

Valamint 2021-től hosszabb túrákat vezetve a zarándoklás és  a teljesítménytúrák világába is szeretnénk bekapcsolódni. Péliföldszentkereszten halad át a Kinizsi 100, ennek a fordítottja az Iszinik, de a Nyerges 40/20/8 is. Emellett vannak saját, szalézi szervezésű túráink, amelyeket újra életre fogunk hívni. Illetve az Országos Kéktúra, vagy épp a Mária Út, vagy a Gyöngyök Útja mentén fekszünk. Pecsételőpont is található nálunk, így a hosszútávú túrák szerelmesei is találkozhatnak velünk, számíthatunk egymásra. Ezeket a lehetőségeket szeretnénk még jobban kiaknázni. Ötletként merült még fel, hogy a Gerecse nyugati és keleti kapuját egy túraútvonallal kössük össze. Ez Tatabánya és Péliföldszentkereszt között húzódna.

Igen népszerű fiatalok és idősebbek körében is a tanösvények felfedezése. Péliföldszentkereszten is van erre lehetősége annak, akit ez érdekel?

Igen, több tanösvénnyel is készülünk. Az egyik a környék élővilágát, termesztett és vadontermő növényeit, állatvilágát mutatja be. A másik a már meglévő Szent-kút Tanösvény újragondolása lesz. Valamint létrehozunk egy Fürkész Tanösvényt is, amely során olyan tereptárgyakat kell megtalálni a környezetben, amelyek természetes alkotóelemekből állnak, de nem természetes megjelenési formában. Ezeket kell a résztvevőknek felderíteni, és ha sikerül, akkor jutalmat kapnak érte.

További tanösvény terveink is vannak, amelyeket szeretnénk további rendszerbe foglalni. Aki ezek mindegyikét teljesíti, azt minősítjük és elismerjük.

A közelmúltban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kerékpáros turizmus. Sorra épülnek a bicikliutak, fiatal és idős is nyeregbe pattan. Érdekes célpont lehet a PéliPark a bringások számára is?

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a túrázókon kívül a kerékpárosokat is megszólítsuk, szeretnénk olyan ismert megállóhellyé válni, amely mind testi, mind lelki felüdüléssel szolgál. Lesznek nálunk szerszámok és alkatrészek is, így fel lehet majd pumpálni a kereket és kisebb javításokat is el lehet majd végezni a bringákon. Hosszútávú terveink között az is szerepel, hogy kerékpárokat is lehet majd kölcsönözni nálunk, így az itt hosszabb időt eltöltő vendégek kétkeréken is felfedezhetik a térség kincseit.

Milyen látogatószámmal lenne elégedett az első év után?

Ha már egy embernek őszinte mosolyt és elégedettséget látok az arcán, hogy itt csodát alkottunk, életre szóló élményt adtunk át neki, akkor már megérte, és én már elégedett leszek. Nyilván vannak nagyobb terveink, és minél több látogatót szeretnénk elérni a szolgáltatásainkkal. A tervünk az, hogy az aktív helyi közösség tagjává váljunk és a nyergesi, bajóti, mogyorósbányai lakosok is úgy tekintsenek erre a helyre, hogy az egy picit az övék is, ahová “haza” lehet jönni. Célunk, hogy ne csak egyszer látogassanak el hozzánk, hanem újra és újra eljöjjenek, mindig valami mást, valami újat felfedezni.

Mindegyik program nagyon izgalmasnak ígérkezik. Van személyes kedvence az attrakciók közül?

Nekem a hegymászás (sziklamászás) a személyes nagy kedvencem, hiszen régóta ez a hobbim, de természetesen mindegyik péliföldszentkereszti kikapcsolódási lehetőséget nagyon szeretem, és kötődöm hozzájuk. Úgy érzem, mindegyik a “saját gyerekem”.

Mikor nyitja meg a kapuit a PéliPark?

A látogatóközpontban a járványügyi lazítások után úgy döntöttünk, hogy a kávézó szabadtéri teraszát és a játszóteret megnyitjuk a túrázók előtt. Így május 8-tól minden hétvégén 10.00 és 18.00 óra között várjuk a pihenni és felfrissülni vágyókat kávéval, teával, üdítővel és finomságokkal. Folyamatosan elemezzük a járványhelyzetet, a turisztikai attrakciók és a látogatóközpont megnyitása pedig a további enyhítések függvényében lesz majd lehetséges.

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top