Tetőfelújítás miatt év végéig bezár a Nyugati pályaudvar csarnoka

Tetőfelújítás miatt év végéig bezár a Nyugati pályaudvar csarnoka

Hírek Comments Off 96

A 143 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt, halaszthatatlanná vált az épületegyüttes tetőszerkezetének mielőbbi rekonstrukciója.

A MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt felújítása közé sorolt munka biztonságos végrehajtása érdekében a vasúttársaság május 8-ától december elejéig lezárja az utascsarnokot. A munkák ideje alatt a MÁV-START ideiglenes menetrendet vezet be, több vonatot más budapesti állomásra irányít és a vasúttársaság kérésére a BKK is tájékoztatást ad a módosításokról az érintett járatain.

A rendszerváltás előtti rossz minőségű, valamint az azóta történt, de a jelenleginél lényegesen kisebb volumenű renoválásokon átesett főpályaudvar biztonságos állapotának helyreállításáért, a következő hónapokban megvalósul számos fontos intézkedés. Ezek közé tartozik az éves szinten közel 18 millió ember által használt vágánycsarnok tetejének és a csatlakozó üvegszerkezeteknek, valamint a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és a homlokzati hat kisebb torony tetőszerkezeteinek műemléki rekonstrukciója – összesen körülbelül 8200 négyzetméteren. Az üveg függönyfal is teljesen megújul az épület mindkét végén, 2200 négyzetméteren. Mindezek mellett megtörténik az állomásépület többi, mindezidáig fel nem újított tetőszakaszának javítása, a csapadékvíz-elvezető rendszer részleges átépítése, a csarnokban a felsővezeték-hálózat megújítása. Utóbbi a 10-13. vágány felsővezetéki rendszere felújításának első üteme is egyben, aminek a második üteme a későbbiekben, 2021-ben várható az aluljáró felújításával, valamint modern utastájékoztatási elemek, például LED-fal építésével és a kijelzők cseréjével együtt. A többi tetőrész folyamatos átadása 2021. II. negyedév és 2022. II. negyedév között valósul meg.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára kiemelte: „A vasút stratégiai eszköz Budapest és az elővárosok közlekedésében, a Kormány aranytartaléknak tartja a vasúti közlekedést, amely még rengeteg kihasználatlan lehetőséget kínál. A HÉV teljes megújításával, valamint a MÁV-csoport által is javasolt vasúti felújítások és bővítések elvégzésével akár 70 százalékkal is növelhető a vasúti közlekedést választó utasok száma Budapesten és az elővárásokban.” Az államtitkár beszélt arról is, hogy a következő lépés, a főváros vezetésével közösen, a jelenleg meglehetősen elhanyagolt Nyugati tér megújítása lehet, a felszíni közlekedés átszervezésével, több zöld és minőségi gyalogosfelületet biztosítva a közlekedőknek. Naponta több százezer utas fordul meg itt, érinti a legforgalmasabb metró, az M3-as, napi 550 ezer utassal, a 4-es és a 6-os villamos pedig napi 400 ezer szállít. Az autóforgalmat a belvárosba öntő felüljáró városépítészeti szempontból sem szerencsés megoldás, Budapest egyik legszebb középületét, az Eiffel iroda tervezte Nyugati pályaudvar műemlék csarnokát is kitakarva rontja a városképet, elbontása  több szempontból indokolt.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt törekvése a közösségi közlekedés és különösen az annak gerincét adó környezetkímélő vasút versenyképességének erősítése az egyéni megoldásokkal szemben. A koronavírus-járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések a védekezés első szakaszában nem okoztak jelentős késedelmet a hazai közlekedésfejlesztésben. A beruházások a vírusválság ellenére idén tavasszal a tervezett ütemben haladtak, haladnak. Ha a továbbiakban is sikerül tartani a tempót, 2020 rekordév lehet a vasúti fejlesztések terén. A Nyugati pályaudvar meghatározó szerepet tölt be a hazai vasút talán leglátványosabb, korszakhatárt jelentő fejlesztésében. A ceglédi és váci vonalak budapesti végpontjaként ide érkeznek, innen indulnak majd az első ütemben munkába álló emeletes motorvonatok. A kormányzati támogatással folytatódó beszerzéseknek köszönhetően másfél-két éven belül a Budapest elővárosi forgalomban mindenütt korszerű Desiro, Flirt és Kiss járművek szállíthatják majd az utasokat.”

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hozzátette: „A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításával régi adósságát törleszti a vasútvállalat, hiszen az elmúlt 30 évben csak kisebb volumenű renoválások voltak. A 143 éves pályaudvar Budapest egyik szimbóluma, a magyar modernizáció egyik jelképe, ezért a felújításánál műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe kell vennünk, azaz a munka különleges, esetenként kézműves tudású szakiparosok bevonásával fog zajlani. A sikeres közbeszerzési eljárás eredményeképpen a beruházást közel 9 milliárd forintért a Magyar Építő Zrt. végzi.”

A MÁV-START ideiglenes menetrendet vezet be, több vonatot más budapesti állomásra irányít a Nyugati pályaudvarról.  Május 8-án a Nyíregyházáról 16:36-kor induló Rózsa, a 17:36-kor induló Várda és a 18:36-kor induló Tulipán InterCity, a  Szegedről 19:45-kor induló Tiszavirág és a 20:45-kor induló Kárász IC vonat a Nyugati pályaudvar helyett Zuglóig közlekedik. Május 9-én és 10-én a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony és a Budapest–Szeged viszonylaton közlekedő InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek.

A megvalósításhoz nélkülözhetetlen a vágánycsarnok fél éves lezárása, melynek érdekében több feladat elvégzése szükséges: négy vágányára ideiglenes vágányvéget, ütközőket alakítanak ki; a jelenlegi felsővezetéket lebontják, helyette ideiglenes rendszert építenek a csarnokig és ideiglenes utastájékoztatást alakítanak ki. A 10-13. vágányt 2020. május 8. 22 órától május 11. hajnali 4 óráig teljes hosszban kizárják, majd ezt követően, május 11. hajnali 4 órától ezek a vágányok ideiglenesen rövidebb hosszon lesznek használhatók. Május 11-én 4 órától június 19-én 22:15-ig fontos változás, hogy a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. A vonatokhoz az InterCity és elővárosi vonatokkal utazhatnak.

A Nyugati pályaudvar utascsarnokának több ütemű lezárása idején, a május 8. és december 7. közötti időszakra vonatkozó menetrendek és a részletes utastájékoztatás elérhető a  www.mav.hu/nyugati oldalon.

Fotók, forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top