Kategóriák: Hírek

Közösségi teret alakítottak ki Únyon

Az únyi Szent Mihály-plébániatemplom előtt kialakított közösségi tér a templom programjainak biztosít élhetőbb, esztétikusabb környezetet.

Az „Úny, Templom utcai közösségi tér fejlesztése” című projekt a VP6-19.2.1.-2-4-17 kódszámú, Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület Identitásvezérelt közösségi célú fejlesztések támogatásával valósult meg, mintegy 3 millió forintból, amelyhez az önkormányzat közel 1 millió forint önerőt biztosított.

Több mint 20 méter hosszú és 9 méter széles – összesen 169 négyzetméter – területen a templom és a templomkertben lévő temető bejárata előtti részen került kialakításra az új közösségi tér. A terület szilárd burkolatát halszálka rakásmintában lerakott, szürke térkővel (10*20*6 cm-es burkolati elemekkel) látták el, valamint süllyesztett „K” szegéllyel határolták. Mindemellett a funkciónak megfelelően köztéri utcabútorokat is elhelyeztek (1 db hulladékgyűjtőt, és 1 db padot).

A közösségi teret érintő és a szomszédos területeken lévő fák és cserjék szabályozása, esztétikai átalakítása is megtörtént. A közösségi tér hossz-szelvényét úgy alakították ki, hogy az a terepbe, térszerkezetbe harmonikusan illeszkedjen. Mindemellett a térkő-burkolat nemcsak esztétikus és környezetbarát, de a karbantartása és esetleges javítása is gazdaságosan megoldható.

A közösségi tér és környezetének megszépülése az önkormányzat reményei szerint hozzájárul a falu idegenforgalmi vonzerőjének növekedéséhez. Az idelátogató turisták várhatóan a helyi boltok bevételeire is kedvező hatással lesznek.

Megosztás