15 éve történt: Pityesz a Csillagösvényen is Kapitány

15 éve történt: Pityesz a Csillagösvényen is Kapitány

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 363

Immár másfél évtizede annak, hogy Ilku Istvántól búcsúztunk. Minden idők legnagyobb kapuslegendáinak egyike méltán vívta ki nemzetközi szinten is az elismerést, valamint utánozhatatlan, egyedi emberi sármjával a legszeretetebbre méltó személyiséggé vált. Emlékezete örök, soha el nem évülő és valódi példaként szolgál mindannyiunknak. E szomorú évfordulón emléke előtt tisztelegve idézzük meg rendkívüli alakját – Szabó Gyula megemlékezése.

A legdorogibbak között emlegett egykori hálóőr mégha Budapesten is látta meg a napvilágot 1933. március 6-án, 4 éves korától egész élete során Dorogon élt és testvérei, Péter, majd János már Dorogon születtek. A II. világháború idején kezdődött örök frigye a Dorogi AC egyesületével, amelynek kölyök csapatából indult, hogy aztán teljes pályafutása során mindvégig szeretett klubját szolgálva, páratlanul gazdag és egyedi örökséget hagyományozzon az utókorra.

A fiatal portás

Példaképe Grosics Gyula volt, aki kisgyermekként bűvölte el, így nem volt kérdés számára, hogy maga is a kapus posztot válassza. Az ifjúsági gárda kapusaként már sokszor csillogtatta tehetségét és képességét, amikor 1951-ben, 18 évesen a Kalmár Jenő edző által vezetett felnőtt csapatban is bemutatkozott. Legelső pályára lépésére a Magyar Kupa (akkoriban MNK) negydöntőjében, a Ceglédi Lokomotív elleni 4-0-ás győzelem alkalmán került sor, amikor csereként váltotta az első számú kapusunkat, Kamarás Mihályt. Első bajnoki mérkőzésére azonban közel egy évet kellett még várnia, amely a félelmetes Honvéd ellen jött el, 1952 szeptember 28-án. Akkori edzője Sós Károly volt. Ugyan a fővárosiak nyertek 2-0-ra, ám újoncként kivédte Puskás Öcsi 11-esét. Innentől fogva szinte megkérdőjelezhetetlennné vált állandó helye a kezdőcsapatban, amelynek hamarosan a kapitánya is lett. A régi pályatársai ragasztották rá előbb a Pityesz, később a Kapitány nevet, mégpedig csupa nagybetűvel.

Hosszú pályafutása során a dorogi klub legnagyobb sikereinek nem csak részesévé, de egyik főszereplőjévé is vált. Csapatban négyszeres Vidék legjobbja, Magyar Kupa ezüstérmes, nemzetközi kupasikerek, köztük kupagyőztes a Belgiumban rendezett Húsvét-kupán és csoportmásodik volt a Rappan kupában. Antwerpenben a kupadöntőn a Bayern München ellen gólt sem kapott, ahol a  mérkőzésről megjelent belga sportújság cikkében európa-klasszis kapusnak nevezték. Egyéni sikerei is tekintélyesek. 1962-ben az év magyar kapusa címet érdemelte ki, továbbá kitüntették a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója címmel is. Ezen felül a Dorogi FC örökös tagja, valamint Pro-Urbe díjas.

A chilei vb-re induló csapattal, a képen középen

Sebes Gusztáv szövetségi kapitány hívta meg a válogatotthoz, így Ilku személyével három dorogi is a magyar Aranycsapatot erősítette. Rossz beidegződés eredménye az a minden alapot nélkülőző tévhit, miszerint a klasszikusnak tartott tizenegyet szokás az Aranycsapatnak nevezni. Aki a kicsit is konyít a labdarúgáshoz, jól tudja, hogy egyrészt egy csapat soha sem a pályán lévő 11 játékosból áll, azonban a további félreértések elkerülése végett fontos leszögezni, hogy az emlegetett klasszikus 11 szinte soha nem játszott abban az összeállításban. Mindennél tovább mutat az a tény viszont, hogy  hivatalosan az Aranycsapat titulus alatt az 1950 és 1956 közötti magyar válogatottat értik. Ennek pedig egyaránt tagja volt mindhárom dorogi labdarúgó fenomén; Grosics Gyula, Buzánszky Jenő és Ilku István is. Az igazsághoz és a teljességhez tartozik, hogy mindhárman a Dorog csapatából lettek válogatottak, Grosics később pedig már a MATEOSZ, majd a Honvéd tagjaként volt válogatott, míg Buzánszky és Ilku a válogatottságuk teljes ideje alatt a Dorog játékosaiként szerepeltek. Csak kiegészítésként és érdekességként, egyben mindenféle kisajátítási szándék nélkül itt említenék meg egy további labdarúgót az Aranycsapatból, nevezetesen Szojka Ferencet, aki teljes pályafutását a Salgótarján csapatában töltve lett válogatott, egyben az Aranycsapat tagja, azonban ideiglenesen, kettős igazolással a Dorog játékosa is volt 1962-ben és hat nemzetközi kupamérkőzésen szerepelt a Dorog-színeiben.

Tréning a válogatottal. Balról az első Ilku István

Ilku István két világbajnokságon is szerepelt a magyar válogatottban. Előbb az 1958-as svédországi, majd az azt követő chilei vb-én, 1962-ben. Az 1958-as vb-én a Mexikó elleni 4-0-ás, Chilében pedig a 6-1-es győztes mérkőzésen lépett pályára. A válogatotthoz világrekorderség is fűzi, ugyanis egyedülállóan a legtöbbször volt tartalék kapus a nemzeti csapatban, mégpedig 75 alkalommal. Azonban ennél is nagyobb büszkeség volt számára, hogy Puskás Ferenc a legkedvesebb csapattársának tartotta.

A Labdarúgás magazin címlapján

Pályafutása során a világ bármelyi csapata szívesen látta volna soraiban, számos ajánlatott is kapott, de mindvégig kitartott a Dorog mellett, igaz, klubja is roppant ragaszkodott hozzá és eszében sem volt megválni tőle. Pedig kérői akadtak bőven, köztük a legnevesebb hazai egyesületek és külföldi klubok is. Kapus létére egy ízben gólt is szerzett, mégpedig a Fradi ellen 11-esből.  A már fentebb említett két korábbi tréner mellett további edzői voltak Szabó Péter, id. Laczkó István, Kinczel László, Buzánszky Jenő és Varga János. Rengeteg fiatal miatta akart kapus lenni, köztük a későbbi kiváló gólzsák, ifj. Laczkó István is, akiből végül edzői hatásra csatár lett.

Pista bácsi klubszinten is több rekord tartója. 404 bajnoki mérkőzésével a legtöbb meccsen szerepelt dorogi játékos, amelyet senki sem tudott túlszárnyalni. Összes hivatalos mérkőzéseinek a száma megközelíti a hatszázat. Kilenc egymást követő bajnoki évadban megszakítás nélkül vele kezdődött a dorogi csapat összeállítása. Utolsó bajnoki mérkőzésére 1968. november 17-én került sor, a Kaposvár elleni 5-1-es győztes bajnokin. Hivatalos búcsúztatója azonban csak 1971 nyarán történt. A dorogi klub ki akart tenni magáért olyannyira, hogy egy nemzetközi gálamérkőzés keretében kívánta visszavonultatni a klub történetének egyik legnagyobb legendáját. Az egykori első osztályú olasz csapat, a Reggio Audace FC érkezett Dorogra. Bár nem indult felhőtlenül a találkozó – ugyanis a vendégek az első percekben 11-eshez jutva vezetést szereztek -, azonban a piros-fekete legénység az ünnepelthez méltó kiemelkedő játékkal szabályosan lemosta a gyönyörű talján város, Reggio Emilia gárdáját. Az olaszok pedig mindent elkövettek, hogy ünneprontóak legyenek, ám a sziporkázó és óriási kedvvel játszó mieink 7-1-es vereséggel küldték haza őket.

A belgák elleni mérkőzésen hárít éppen Brüsszelben, a hírhedt Heysel stadionban

Aktív játékos pályafutását követően a dorogi klub kapusedzője és utánpótlás nevelője volt évtizedeken át. Keze alatt a jövő kapusthetségeinek egész sora formálódott, köztük több kiemelkedő hálóőré. A teljesség igénye nélkül néhányukat említve, mint Szabó István, Dóczi Károly, Pilcz István, Horváth István, Schnitzer Imre, Sarlós Mihály, Andrusch József, Schrómeisz Ervin, Pálinkás András, Belányi István, Csepecz János, Bohner Zoltán, Simon László. A kapusok mellett a serdülő korosztály csapatainak edzésével is foglalkozott. A későbbiekben pályagondnok is volt. Határtalan szeretettel és szakértelemmel gondozta a sportlétesítményt és magát a játékteret. A 1990-es évek közepén vonult nyugdíjba, ám a dorogi csapat mérkőzéseit és edzéseit továbbra is szorgalmasan látogatta.

Mészöly Kálmánnal a válogatott kimenő uniformisában

Sajnálatos módon az idők során a megváltozott követelmény-rendszer miatt a dorogi klub is kénytelen volt külsős rendezőséget alkalmazni a sportrendezvények alkalmán. Az idegen és zömében a sporthoz mit sem értő biztonsági szolgálat tagjai egy ízben megállították és a pénztárhoz irányították Őt, amin a főbejáraton keresztül igyekezett éppen a dorogi csapat aktuális mérkőzését megtekinteni. Ez akkora lelki törést okozott a számára, hogy hosszú időn keresztül még a stadion környékét is elkerülte. Okulva a szerencsétlen esetből, a klub vezetősége tiszteletbérletet bocsájtott ki minden egykori jeles sportolója és szakvezetője részére, elkerülve és megelőzve a hasonló kellemetlenségeket. Pista bácsi elfogadta a bocsánatkérést és a rehabilitálást, s a legnagyobb örömmel tért vissza a lelátóra és élete utolsó szakaszáig kilátogatott a csapat meccseire. Hasonló képpen részt vett a klub különböző évfordulós rendezvényein. Köztük az utolsó ilyen alkalom a 2004 szeptemberében megrendezésre kerülő 90. éves jubileumi ünnepség volt, ahol az egyesület fennállásának kerek kilenc évtizedéről emlékezetek meg.

Portréja egy chilei magazinban

Szintén e megmelékezés kapcsán szeretnék egy mende-mondából lett tévhit végére pontot tenni. Közösségeket, kapcsolatokat sokszor nem csak beárnyékolni, de nem egyszer szétválasztani képes, megosztó sugallatok mérgezik a tudatot. Arctalan, de időnként törvényszerűen felüti fejét és elhinti ártalmas mételyét. Fontosnak tartottam az eset tisztázását, hiszen Pista bácsi és Grosics Gyula emléke is így kívánja. Ugyanis régóta keringett, mint valami urban legend a köztudatban, hogy Ilku azért nem vitte még ennél is többre, mert Grosics féltékenysége és irígysége gátolta ebben. Inkább másokat favorizálva ajánlott be kapusokat, nehogy  Ilku legyen az első számú kapus a válogatottban. Magam sosem hittem mindezt és nem azért, mert naívan szentnek hiszek minden ikonunkat. Ésszerűség mentén tájékozódva azzal azért nem nehéz tisztába lenni, ha történetesen Grosics Gyula ezt is akarta volna elérni, vajmi kevés sikerrel járt volna. A csapat összeállításában nehezen szólhattak bele akár odafentről, akár oldalról. Grosics ragyogó kapusképességeit ellenzői sem vonhatták kétségbe, ám Gyula bácsi sosem tartozott a hatalom és a befolyásos körök kegyeltjének, sőt, ellenkezőleg. Grosicsot éppen a képességei tartották bent a válogatottban akkor, amikor sokan szerettek volna tőle megválni. Rá mindig is ferde szemmel tekintettek és politikailag is megbízhatatlannak, irányíthatatlannak tartották. Az Ő szava nem osztott-szorzott volna, ha bárki mellett, vagy ellen kívánt volna korteskedni. Azonban ezen tények ellenére sem kívántam okoskodni, inkább a legilletékesebbet, magát, Pista bácsit kérdeztem minderről egyszer, amikor különösen felerősödtek azon hangok, hogy Grosics tehet Ilku pályáfutásának akadályoztatásáról. Pityesz bácsival mindig is közvetlen kapcsolattal büszkélkedhettem és bármiről őszintén értekeztünk. Ezért is hozakodtam elő ezzel a témával. Miután elmondtam, hogy mit gondolnak egyes emberek erről és kérdeztem, hogy mindebből mi igaz? – Pista bácsi a következőt mondta: “Ez egy szamárság. Én mindent a Gyulának köszönhetek, amit csak elérhettem, különösen a válogatottban. Rengeteget tanultam tőle és kölcsönösen a legjobb barátság fűz egymáshoz. Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal, sokkal többet kaptam az élettől labdarúgóként annál, amiről csak álmodhattam volna. Rengeteg helyre eljutottam világszerte, kiváló embereket ismerhettem meg és játszhattam együtt. Ha van elégedett ember, akkor magamról ezt elmondhatom.”

Az ominózus FTC elleni meccsen, amelyen gólt is szerzett. Itt a berobbanó ellenfél elől öklözte el a labdát

Pista bácsi közvetlen családja szintén szervesen kapcsolódott a dorogi sporthoz. Mindkét öccse a Dorog labdarúgója lett, Péter fivérével csapattársak is voltak. Nyugdíjas korukban a három Ilku együtt járt ki a Dorog mérkőzéseire. Lányai, Gabriella és Ildikó a dorogi klub kézilabda és teke csapatainak igazolt sportolóiként jeleskedtek. Bár életében mindvégig a labdarúgás foglalta el a vezető szerepet, utolsó éveiben szenvedélyes sakkversenyző is lett és rendszeresen szerepelt a helyi viadalakon. Klubszeretete mellett a város szeretete és a hozzá való hűsége kimagasló volt. Maga is azonosult Buzánszky Jenő legendássá vált mondásával, miszerint “Budapest Dorog külvárosa”. Rendszeresen sétált végig Dorogon még akkor is, amikor már kínzó lábizületi fájdalmai keserítették. Azonban ha kellett, akkor bottal is, de rendszeresen kimozdult egy kis sétára. Nem tudott úgy Dorogon végigmenni, hogy úton-útfélen ne köszöntötték volna. Mindenkihez volt türelme és szívesen elbeszélgetett az emberekkel. Népszerűsége csúcsán még úttörő örsöt is neveztek el róla és az a népszerűség és szeretet egy cseppet sem kopott az idők során. 70. születésnapja alkalmából az RTL klub csatorna Fókusz című műsora által készített riportfilmmel köszöntötték.

A legjobb utánpótlás  kapusnak járó díjat lánya, Ilku Gabriella adja át minden évben a Sportgálán

2005-ben a tavasz valahogy nehezen akart megjönni, s mikor április közepére végre úgy tűnt, hogy visszavonhatatlanul beköszönt, mégis nagyon gomorrá vált. Ekkor érkezett ugyanis a szomorú hír, hogy szeretett Pista bácsink csendben eltávozott. Még másfél hónappal korábban 72. születésnapján köszönthettük, de sajnos az volt az utolsó ilyen alkalom. A dorogi temetőben került örök nyughelyére. Ravatalánál búsan lobogott a Dorogi Bányász zászlója, amelyet  nagyon sokak mellett az MLSZ képviselői és egykori pályatársai is körbeálltak. Tiszteletére és emlékezetére a dorogi klub a róla elnevezett ifjúsági tornát rendez minden évben és a legjobb ifjú kapus díj is a nevét viseli. Életvitelével követendő példát mutatott számunkra a becsület, a szerénység és a kitartás terén.

Neve a mai napig fogalom, a legfennköltebb tisztelet tárgya és ez így is marad amíg világ a világ.

Szabó Gyula

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top