Magyar Kupa negyeddöntő, első mérkőzés

Magyar Kupa negyeddöntő, első mérkőzés

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 118

Csapatunkra a kiesés ellen menekülő Haladás otthonában elszenvedett 1-0-ás vereségét követően, szerdán hazai pályán a negyeddöntő első találkozója vár az MTK ellen. A vártnál sokkal harmatosabb bajnoki szereplést a kupasorozatban egy esetleges sikeres eredmény némileg feledtetni tudna. Ehhez azonban nem kis bravúrra lenne szükség a minden szempontból nagyobb erőt képviselő ellenfelével szemben – Szabó Gyula cikke.

Sajnos folytatódott a dorogi csapat eredménytlensége a hétvégi bajnoki során. Noha a házigazda Haladás éppen feljövő félben van, mégis csalódásnak számít a szombathelyi vereség. Különösen azért is fájdalmas, mert alapjában véve kiegyenlített mezőnyjátékkal telt a találkozó, sőt a második játékrészben mezőnyfölénybe is kerültek a mieink, azonban helyzetig is alig jutottak. Arról nem is beszélve, hogy több párhuzamos mérkőzés is dorogi szemszögből kedvezőtlenül alakult, hiszen az Ajka ismét győzött, valamint a Szeged is pontot szerzett, akik a mögöttünk álló Szolnok ellen játszottak döntetlent. Ezzel pedig a szolnokiakkal szembeni előnyünk is faragódott. Két helyet tovább csúszva, már csak a 14. helyen áll a csapat és a változatlanul kieső helyen lévő Haladás 6 pontnyira közelítette meg őket, míg a még bennmaradást jelentő helytől mindössze 4 pont a különbség. A két éllovas odahaza hozta a kötelező győzelmet. Az MTK a Tiszakécskét, míg a Budafok a Békéscsabát verte egy góllal. Utóbbi kettős hátrányból tudott fordítani, ugyanis a csabaiak szereztek vezetést, majd egy kiállítás miatt emberhátrányba kerültek a hazaiak, akik végül 3-2-re behúzták a meccset. A két éllovas komoly előnyt élvez az üldözőkkel szemben. A fővárosi kék-fehérek 3 ponttal mennek a szintén feljutásra álló Budafok előtt és 12 pontos az előnyük a 3. helyen álló Vasassal szemben.

Átlagos körülmények között minden csapat nagy kedvvel és becsvággyal készül egy kupa negyeddöntőre, ám Dorogon a hangulat ezúttal nem nevezhető túl rózsásnak és a szurkolók is keserű szájízzel tekinthetnek a szerdai megmérettetés elé. Önmagában is az MTK számít minden szempontból a párosítás favoritjának. A két csapat idei bajnoki küzdelme ezt híven alá is támasztja, hiszen a bajnokaspiráns oda-vissza verte a mieinket, ráadásul Dorogon 4-0-ra és 6-1-es összesítéssel bizonyult jobbnak, begyűjtve ezzel a maximális 6 pontot. A két csapat legutóbb 4 hete mérkőzött meg egymással, ahol az MTK 2-1-re nyert hazai pályán. Kétgólos vezetésüket követően későn jött a dorogi hajrá, amely csak a szépítésre volt elegendő. A két csapat egymás elleni mérlege alapján is nyomasztó az MTK fölénye, amely során az eddig lejátszott 54 tétmérkőzésből 11 dorogi győzelem, 9 döntetlen és 33 vereség a mutató, 52:116-os gólaránnyal.

2016. november végén a legjobb 16-közé jutásért játszott meccsen az iskolások is kivonultak szurkolni

A fővárosiak jelenlegi fő ereje és erénye a támadójáték és vele együtt a gólerősség, míg csapatunk esetében éppen ez jelenti a legnagyobb fogyatékosságot. A dorogi támadók idén a bajnokságban egyetlen gólig jutottak, azt pedig éppen az MTK ellen szerezték. Az előző kupaforduló során sikerült 6 gólt szerezniük, igaz, egy osztállyal lejebb szereplő ellenfelük ellen voltak eredményesek. Ahhoz, hogy ne lefutott legyen a jövő heti visszavágó, legalább egy minimális előny kellene, lehetőleg kapott gól nélkül. Jelenlegi ellenfelünkkel szemben ez nagyon ritkán sikerült. Csak az elmúlt 5-6 találkozót figyelembe véve kétszer nem kaptak gólt az MTK ellen.

A két csapat 54 eddigi mérkőzései között van kupameccs is. Ez lesz a hatodik alkalom, hogy összekerültek a kupában, közte korábban négyszer a Magyar Kupában, egy alkalommal pedig a Corinthian-kupában. Itt is az MTK-nak áll a zászló, bár ez esetben azért szorosabb a párharc. Mindjárt az első kupameccs az akkor másodosztályú Dorog sikerét és továbbjutását hozta, miután 2-1-re verték az első osztályban bajnok fővárosiakat 1930-ban. Mindez a Corinthián-kupasorozatban történt és egy találkozó döntött, amelyet Dorogon játszottak. Legközelebb a Magyar Kupában (akkori nevén MNK) találkoztak 1952-ben, mégpedig egyenesen a döntőt vívták az Elektromos eredeti pályáján, amely akkoriban komoly stadionnak számított a közel 15 ezres befogadó képességével. Teltház előtt a mieink vezettek, de végül nagy csatában ellenfelünk győzedelmeskedett 3:2 arányban. Három évvel később, 1955-ben a negyeddöntőben Csepelen mérkőztek meg, ahol a fővárosiak kiütéses győzelemmel mentek tovább, miután 5-0-ra verték a csapatunkat. 1997-ben osztálykülönbség volt a két gárda között, arról nem is beszélve, hogy az MTK legénységének a fele – Illés Bélával az élen – válogatott volt akkoriban és Dorogra a legerősebb összeállításban érkeztek a legjobb 16-közé jutásért lejátszott mérkőzésre. Bár 2-0-ra nyertek, a legjobbjuk Bede Ferenc játékvezető volt, aki a Dorogtól egy gólt elvett, míg az MTK-t megajándékozta eggyel. Legutóbb 4 éve, 2016 őszén szintén osztálykülönbség és a 16-közé jutás jegyében kerültek össze és nem kis meglepetésre, de teljesen megérdemelten 1-0-ra győzött a csapatunk. A két fél mérlege a kupatalálkozók során: 2 dorogi győzelem, 3 MTK siker, 5:11-es gólarány. Ezen akár most lehetne is javítani, de minden bizonnyal egy nagy játékkedvvel pályára lépő ellenféllel találjuk majd szembe magunkat, hiszen a fővárosiak feljutása nem kérdés és szinte biztosra vehető, hogy bajnokként végeznek a szezon végén, így kellő erővel és duzzadó önbizalommal teljes mellszélességgel koncentrálhatak a kupafordulóra.

A legutóbbi MTK elleni kupameccsen Torghelle Sándort is bevetették a fővárosiak

A dorogiak ilyen messzire utoljára 1991-ben jutottak. Nem akármilyen sorozat volt az akkor is az NB II-ben szereplő csapatunktól, ugyanis a 64-közé kerüléstől fogva végig NB I-es ellenfeleket kaptak. Tatabánya, Rába ETO, Veszprém (oda-vissza) és Vác (oda-vissza) meccsken vezetett az út, ahol végül veretlenül búcsúzott csapatunk. Azt megelőzően is volt néhány negyeddöntős szereplésünk, amelyek időrendi sorrendben, a teljesség igényével, a következők voltak:

1944. Dorog – Székesfehérvári MÁV Előre 4:0
1952. Szeged – Dorog 2:4
1955. MTK – Dorog 5:0
1964. Győri ETO – Dorog 1:0
1977. Csoportmeccsek a Honvéd, a Vasas, a Csepel és a ZTE ellen oda-visszavágó rendszerben
1991. Vác – Dorog 1:1, Dorog – Vác 2:2

Mint az látható, eddig hat alkalommal játszott a csapat negyeddöntőt és kétszer azt sikeresen vette, egy alkalommal pedig csak a kupaszabályok, valamint Vágner László játékvezető foszotta meg a továbbjutástól. Az ország akkori egyik legjobbja, a Vác ellen ellenfelük az idegenben lőtt több góllal ment tovább. Vácott az utolsó percig vezettünk, a visszavágón pedig 2-2-es állásnál 3 perccel a vége előtt egy teljesen egyértelmű 11-est nem adtak meg a Dorognak. 1964-ben Győrben került sor az egy meccsből álló negyeddöntőre a házigazda, bajnok ETO ellen, ahol nagyon szoros meccsen maradtunk alul, s akár fordított eredmény is születhetett volna. Kétszer esett ki simán csapatunk. Az MTK ellen a Csepelen játszott szintén egy meccses fordulóban egyértelműen ment tovább ellenfelünk, míg 1977-ben a csoportmeccsek során sereghajtóként végeztünk csoportunkban, bár a Csepellel szemben oda-vissza döntetlen született és a csoportelső, egyben a továbbjutott Vasas ellen mindkétszer csak egy góllal (idegenben 2:3 és Tokodaltárón 1:2) maradtunk alul. A két sikeres továbbjutás esetén, előbb 1944-ben mindkét fél másodosztályú volt, a sorsolás a Dorognak kedvezett a pályaválasztás terén, míg 1952-ben az NB I-es Szeged játszhatott otthon.

Szép emlék a legutólsó Dorog-MTK kupameccs 2016-ban

Mindamellett, hogy gyakoraltilag minden a Dorog ellen szól, mégis összeszorított foggal és hatalmas csapategységgel kellene a küzdelembe vetniük magukat és megörvendeztetni nem a csak a lelkes és kitartó szurkolóikat, de visszaszerezni a közelmúltban megfakult, megtépázott önbizalmukat is. Addig is örömködjünk a négy évvel ezelőtti sikerünkben a következő videóval: https://www.youtube.com/watch?v=1fqVtEIygOk

A mérkőzésre a Buzánszky stadionban március 4-én, szerdán 14:30 kezdettel kerül sor.

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top