Kategóriák: DorogHírek

Zrínyi napokat szerveztek Dorogon

A dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2020. február 17-21. között rendezte meg a Zrínyi Napokat. A diákok előadásokon, kézműves foglalkozásokon, tanulmányi versenyeken és vetélkedőkön vehettek részt.

Versenyeikre meghívták a város másik két általános iskoláját is, a Petőfit és az Eötvöst. Először a két tannyelvű 3. és 4. évfolyam számára meghirdetett angol nyelvi vetélkedőre került sor. Ezt a határon túli költők műveinek versmondó versenye követte. A verseny díszvendége és egyben a zsűri tagja Gubík Ági színésznő volt. Az elsősegélynyújtó versenyen a dorogi hetedikesek és nyolcadikosok tizenegy csapattal képviseltették magukat.

A hét zárásaként február 21-én Gubík Anikó tanárnő és a diákönkormányzat szervezésében iskolanapot tartottak, amelynek témája a nemzeti összetartozás volt. A felsős diákok Sitku Pál intézményvezető úrnak és Ködös Endre tanár úrnak köszönhetően ismereteket szerezhettek a határon túli magyarságról és a magyar történelem sorsfordító eseményéről, a trianoni békeszerződésről. Emellett külhoni magyar előadók és kézművesek érkeztek az iskolába, akik szülőföldjük kultúrájából hoztak egy kis ízelítőt. A felvidéki Mészáros Júlia Kisgyarmat népviseletét és népszokásait mutatta be. A bényi Kelemen Piroska ízes tájszólásban előadott palóc népmeséjével kötötte le a tanulók figyelmét. A lévai Göbő Sándor tolmácsolásában Petőfi és József Attila versein kívül felvidéki költők megzenésített verseit is hallhatták a diákok. Az erdélyi származású Márton Kinga Rapsonné várának legendáját mesélte el.

Ezenkívül érsekújvári, lévai és párkányi kézművesek mutatták be a tojásfestés, gyöngyfűzés, nemezelés és a korongozás rejtelmeit. Végül Kelemen Piroska Jakab Andrással és a párkányi Varjos népi zenekarral tartott néptáncbemutatót és kárpát-medencei táncházat. Az alsós kisdiákokkal osztályfőnökeik ismertették meg az iskolanap témáját, majd a Figurina bábszínház előadásán vehettek részt. A délelőttöt Kelemen Piroska és Jakab András interaktív mesemondással egybekötött táncháza zárta. A talpalávalót a kicsiknek is a Varjos zenekar húzta.

Zrínyi Ilona Általános Iskola

Megosztás