75 éve történt: Dorog ostroma 1944 –1945 (2. rész)

75 éve történt: Dorog ostroma 1944 –1945 (2. rész)

Dorog, Hírek Comments Off 148

A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. A részekben történő bemutatás, a Dorogon végbement súlyos harcokat és a vele szorosan összefüggő eseményeket helyezi a középpontba. A jelen fejezetben karácsony másnapján és az év végig eltelt szűk egy hét során történtek felidézésvel folytatódnak a háborús események bemutatása – Szabó Gyula cikke.

Karácsony másnapján, december 26-án, kedden kora reggel kiújultak a harci zajok. Közeli ágyúzások, repülők és robbanások zajai hasítottak a légtérben. Csolnok határában a szovjet légelhárítók lelőttek egy magyar Levente II. típúsú repülőt, amely Budapesten, a Vérmezőn szállt fel és onnan került a légterünkbe. A lezuhant gép kéttagú személyzete közül Papp Ferdinánd pilóta a csodával határos módon, igaz, súlyos sérüléseket szenvedve, de túlélte a becsapódást. Társa, Szabolcs Alajos szakaszvezető életveszélyesen megsérülve, szintén még életben volt a zuhanást követő percekben, ám a helyszínre kiérkező orosz katonáknak nem állt módjukban segíteni rajta, így röviddel később a gép roncsai között halt meg.

A Dorogon is észlelt robbanások egy része az esztergomi hidak levegőbe repítéséből származtak. A szomszéd várost védő német és magyar alakulatok jelentősebb harc nélkül feladták Esztergomot és Párkány felé vonultak vissza. Kisebb lövöldözés csak a piactérnél alakult ki, majd reggel 7 óra előtt a szigetre vezető két közúti hidat, 7 és fél 8 között pedig a Mária Valéria hidat is felrobbantották maguk mögött. Egyes források szerint a Párkányba vezető híd pontban fél 8-kor lett felrobbantva, azonban Temesy Károly utász alhadnagy, aki az előző napi harcokban Dorogon vett részt, nem csak jelen volt a híd megsemmisülésénél, de szinte az utolsók között kelt át a még ép hídon. Így valószínűsíthető, hogy az általa megadott 7 óra 10 perckor történt felrobbantás hitelesebb. Egy biztos, háromnegyed 8-kor már nem volt meg a Mária Valéria híd, amelynek addigra már csak a csonkjai égtelenkedtek, valamint a két hídfő maradt állva, s több, mint ötven éven keresztül árválkodott romjaiban.

Hungaristák menetoszlopa

Az Esztergom elfoglalására indult szovjet csapatok közül a Dorogon is harcolt egységek voltak jelen és hozzájuk csatlakozott a Dorog felől érkező 58. gárda-aknavető ezred is. A város bevételének fő csapása Dorogról indult és különösebb harc nélkül bevonultak Esztergomba úgy, hogy mindössze öt katonájuk jelentette a teljes veszteségüket. Esztergom eleste idejére ért a térségbe egy jelentős katonai oszlop Budapest felől, amely főleg a fővárosból elmenekült GESTAPO részlegeiből, szerelő- és hadtápalakulatokból, valamint nyilas vezetők és a nyilasok ifjúsági szervezeteinek tagjaiból állt. Nagy részük karavánszerű menetben a Pilisen keresztül haladt Esztergom irányában. Szintén a mi térségünkben ezzel egyidőben mintegy 1500-2000 főnyi felfegyverzett hungarista is feltűnt. Az említett egységek további pontos sorsa ismeretlen, de minden valószerűség szerint döntő hányaduk fogságba esett. Ezt látszik bizonyítani a szovjet fél részéről készült hadijelentés azon tétele, amely szerint Esztergom térségében a karácsony végéig lezajlott harcok során mintegy 1500 hadifoglyot ejtettek az ellenség soraiból. Ilyen magas szám aligha kerülhetett volna ki önmagában a helyőrség és a térséget védő erőkből. Továbbá sem a német, sem a magyar feljegyzésekben nem történt utalás ekkora személyi állomány lefogásáról. Sőt, azokból inkább arra lehet következtetni, hogy szinte mindenkinek sikerült még az oroszok Esztergomba való bevonulása előtt átkelnie a Dunán. Ugyancsak a fentebb említett, Budapestről indult menetoszlop elfogását támassza alá a hegyi utakon szerte-szét hagyott jelentős mennyiségű jármű, amelynek hossza egyes források szerint több kilométert tett ki.

A német Párduc harckocsi, hivatalos nevén, a Panzerkampfwagen V.   Sd.Kfz 171.

Egy konkrét esetnél azonban sikerült nyomon követni a menekülők pontos helyzetét, ugyanis fennmaradt két Párduc harckocsi sikeres átjutásáról szóló dokumentum, amelyek a Bolyai Akadémiáról indultak és Dorog mellett fordultak Komáromnak, majd rendben el is érték a saját vonalaikat. A Garam torkolatánál találkozott és egyesült egymással a 2. és 3. Ukrán front. Ezzel bezárult a külső ostromgyűrű is a főváros körül. A két hatalmas orosz hadtest összekapcsolását követően még napokig tartottak utóvédharcok, amelyet a Szent László Hadtest kötelékei vívtak a Garam közelében. A Budapestről kifelé menekülők áradatával ellentétesen pedig különböző német és magyar katonai egységek igyekeztek, hogy a főváros ostroma elleni védelemhez csatlakozhassanak. Mivel addigra gyakorlatilag minden irányból az utak az oroszok ellenőrzése alá tartoztak, így az ellenmenet nagyrésze is a Pilisen keresztül próbált Budapestre bejutni.

A délelőtti órákra viszont csend lett és látszólagos nyugalom honolt Dorogon. Addigra már kivétel nélkül mindenki visszatért a saját otthonába és igyekezett a keletkezet károkat felmérni, valamint arról tanakodtak és próbáltak tájékozódni, hogy az előző napi és az az nap reggel történtek után vajon mi is a harci helyzet pontosan? A legtöbb épület és lakás viszonylag jól vészelte át az előző napi eseményeket, bár igen sok helyen kitörtek az ablakok. A körülményekhez képest viszont mondhatni zömében nem volt jelentős kár a lakásokban. Így többen is próbáltak nyugalmasabban eltölteni a karácsonyból még megmaradt órákat. A lakosság döntő hányada főleg ebédelni készült, amikor déltájban jelentős méretű szovjet katonai hadoszlop tűnt fel, amely a települést kezdte átfésülni. A Dorogra beérkezett oroszok a 86. gárda lövész hadosztályának tagjai voltak, akik a 3. Ukrán front 46. hedsereg 10. gárda lövészhadtest kötelékéhez tartoztak. A 46. hadsereg főparancsnoka Slemin altábornagy volt, míg Birman vezérőrnagy a törzsfőnöke és Konovalov vezérőrnagy a haditanács tagja.

A Dorogi Erőmű

Egy egység a városközpontnál igyekezett németek után kutatni, míg egy gépesített katonai oszlop pedig onnan tovább haladt és az Esztergomi útra fordulva folytatta útját. Átkelt a vasúti átjárón, majd azt elhagyva nem Esztergom irányában ment, hanem rákanyarodott az  Esztergomi utat a X-es utcával összekötő útszakaszra. A X-es utcát az egykori Disznó kocsmánál  elérve, a sarkon a piactér irányába vette útját és egészen a Bányásztemplomig jutott. A templom körül szétszóródott és megkezdte a környék házaiba való behatolást. Több helyen járműveikkel bedöntötték a házakat övező kerítést. A menettel jópár ló is érkezett, amelyeket a házakból kihordott pokrócokkal, ágytakarókkal borítottak be.

Mivel szinte mindenütt otthon tartózkodtak a lakók, így viszonylag visszafogottabban álltak neki a terepszemlének. Nem mondhatni, hogy rettentően erőszakosan, vagy durván viselkedtek volna, főleg, ha a háziak szóba is elegyettek velük. A szlovák kisebbség itt előnyt élvezett, hiszen viszonylag jól szótértettek egymással, de voltak néhányan olyan mások is a dorogiak közül, akik akár szlovákul, vagy oroszul tudtak valamelyest. A várt sokk elmaradt, mert az első látogatók nagyrésze nem mutatkozott különösebben ellenségesnek és amennyiben néhány értéktárgyat begyűjtöttek az egyes lakásokban, látszólag megelégedtek. Főleg órákat gyűjtöttek előszeretettel, de az italokat is szorgalmasan összeszedték. Természetes, hogy a kezdetben mindkét fél gyanakodva és óvatosabban tekintett a másikra. Az oroszok az eltulajdonított tárgyak közepette német katonák után is kutakodtak. Miután azon a körzeten belül egyetlen megbújt német sem akadt, kicsit engedett a feszültség a felek között. A legtöbb orosz katona első általános megállapítása, benyomása a dorogiakkal kapcsolatban az volt, hogy milyen jómódban élnek. Amelyik lakásban rádiót találtak, egyenesen “leburzsujozták” a háziakat.

A Szent Margit Gyógyszertár

Egy érdekes eset is fennmaradt az első találkozások egyikével kapcsolatban. A történetből az is kiderül, hogy az akkor élt elődeink kötelesség- és felelősségérzete, milyen magas morál mentén illeszkedett. Ugyanis ostrom és ádáz harcok ide, karácsony oda, akik aznapra munkába voltak osztva, azok becsülettel bementek dolgozni a munkahelyükre. Egy Ékes nevű úr az Erőműben dolgozott és reggelre szólt a műszakja. A Bocskai sorra iparkodott hazafelé, a patak irányában, így a Mészáros Lázár utcán keresztül közlekedett munkába jövet-menet. A nevezett utca sarkához érve pillantotta meg az orosz katonákat és mielőtt azok észrevették volna, az első házba bekopogtatott. A ház a Kövecs család otthona volt, aki beengedték Ékes urat. Ékes úr kéréssel fordult a háziakhoz, mondván a magán viselt szép és elegáns bőrkabátját nagyon félti, hogy az oroszok elvennék tőle, ezért megkérte Kövecséket, hogy őrizzék meg, s majd beugrik érte az esti órákban. A kabát Kövecsék egyik szobájának rekaméjára került, azonban nem sokkal később náluk is tiszteletüket tették az orosz portyázók. Kövecs úr tudott némileg a nyelvükön és miután ő is megkapta a burzsuj titulust és tisztázták, hogy csak egy átlag tanár, egész normális mederben folyt a társalgás közöttük. Főleg, miután kiderült, hogy a legnagyobb hanggal lévő orosz katona civilben maga is tanár a hazájában. Igaz, ezt Kövecs György első benyomása, valamint a kinézete és a viselkedése alapján az orosz állítását kétségbe vonta. Viszont nem történt semmi komolyabb nézeteltérés és az oroszok portyázását is olcsón megúszták. Viszont éppen a megőrzésre otthagyott bőrkabát tűnt el. Pedig a háziak szorosan az oroszok nyomában voltak minden helyiségben, de valahogy mégis észrevétlenül kicsempészték. Mint kiderült, az egyik orosz belülről kinyitotta az ablakot, míg egy másik kintről benyúlva kiemelte az ablak alatti haverőn lévő kabátot.

Azonban nem mindenhol zajlott viszonylag ilyen békésen az oroszok fellépése Dorog más pontjain. Az oroszok is ahányan, annyi félék voltak. Akadt közöttük kifejezetten barátságos katona, de bizony vadkanhoz mérhető példány is. A katonák amúgy is meglehetősen vegyes népességből tevődtek össze. Részben fehér, átlag európai kinézetűtől kezdve igazi ázsiai külleműn án, a kifejezetten mongoloid típusig többfélék voltak. Jórészük nem feltétlenül viszonyult ellenségesen a lakossághoz, azonban kezdetben bizalmatlanságot mutattak a lakosok iránt, persze ez kölcsönös volt. A legdurvább esetek a városközpontban zajlottak azon a karácsonyi napon. Már most jelezném az érzékenyebb lelkületű olvasók felé, hogy következő bekezdéseket csak felkészülve olvassák, vagy inkább ugorjanak át rajta, azonban ezek is megtörtént események és nem választhatók le az ostrom, illetve az oroszok első bejövetelének történéseitől.

Perl József gyógyszerész

Vízi István dédnagyapám akkoriban Perl József patikájának volt a gondnoka, egyben a kertésze. A dédi nem édesdédpapám volt, ugyanis az igazi dédipapa, apai nagymamám édesapja Lang (eredeti nevén Tambor) Ferenc, aki a harmincas évek második felében Németországba indult szerencsét próbálni. Végül Hamburgban, a kikötőben vállalt munkát. A háború kitörése is ott érte, majd besorozták a német haditengerészethez. Családja nem követte és idővel hivatalosan is szétváltak, így dédimamám és három gyermekük – Manci, Ilona és Jolán – magukra maradtak. Igazi dédapám a háború során életét vesztette a görög partok közelében, a hajójukat ért találatot követően. A dédimama újra férjhez ment, így lett Vízi István a dédipapám. Vízi papa egy jóravaló, becsületes bányász volt, aki rengeteg mindenhez értett és igen gyakorlatias ember hírében állt. Ami mindennél fontosabb, hogy a dédimama mellett a három gyermekét is saját gyermekeiként szerette és nevelte. A szeretet kölcsönös volt és igazi családként boldogan éltek. Lakásuk az Kolóniában, nem messze a Petőfi iskolától állt. Dédipapát a neves és köztiszteletben álló Perl gyógyszerész fogadta fel gondnoknak. A gyógyszerész nem csak hivatásának kiváló művelője, hanem igen nemes lélek is volt, aki rengeteget áldozott közcélú dolgokra, Dorog szépítésére és sokat, s folyamatosan jótékonykodott is. Patikája is gyönyörű volt kívül-belül. Az előző részben írtam arról, hogy Pesten élő rokonok hívták magukhoz, hogy együtt töltsék a karácsonyt, így az oroszok támadásakor és bejövetelük idején nem tartózkodott odahaza. Közvetlenül az ünnepek előtti indulásakor megbízta a dédit, hogy nagyon vigyázzon mindenre amíg távol van. Tudta maga is, hogy nagyon közel a front és számolt azzal, hogy távolléte alatt akár Dorogot is elérhetik a harcok. Ezért szerette volna amennyire csak lehet, a Szent Margit néven üzemeltetett patikáját jó kezekbe tudni.

Miután a csatazaj elvonult és látszólag nyugalmasnak tűnt minden, a dédi máris igyekezett a patikához körülnézni. Nem sokkal az oroszok megérkezése előtt ért oda, így mindennek szemtanúja lehetett. Az orosz katonák elözönlötték a Bécsi utat, ahol a gyógyszertár is állt. Behatoltak a patikába is, ahol rengeteg értékes gyógyszer, kötszer és gyógyászathoz szükséges anyag sorakozott. Az oroszokat viszont kizárólag a Penicillin érdekelte, azt keresték bőszen és kirángattak minden egyes fiókot és annak tartalmát durván a földrehányták a varázslatos orvosság keresése közepette. A patika csodálatos, erre a célra készített speciális bútorzatát, a faragott pultját, vitrinjeit, a laboratóriumot, a porcelán üvegcséket és minden fellelhető dolgot, holmit szétvertek. Állatias hörgéssel ismételgették, hogy: “Penicillin, Penicillin!” – és ha nem az jutott a kezükbe, akkor dühösen földhöz vágták. Rövid idő alatt egy hatalamas üvegtörmelékké és romhalmazzá dúlták a teljes berendezést. A vitrineket eszelősen puskatussal zúzták be. A vandalizmusuk közepette néhány német katona is előkerült, akik a pincébe bújtak meg és ott is rekedtek az előző nap harcait követően. Amikor az oroszok a pincét is kutakodni kezdték, elszabadult a pokol. Előbb tűzharc alkalult ki a felek között, majd a túlerő miatt a még életben maradt németek menekülőre fogták. Néhányukat még melegében elkaptak közvetlen a patika területén belül. Velük kézitusában végeztek. Az egyik német katona valahogy kievickélt a Bécsi út felöli utcaszakaszra és végül ott mészárolták le. Szabályosan meglincselték a magukból teljesen kivetkőzött orosz katonák. Még akkor is rugtalták, amikor már rég kiszált belőle a lélek. Csizmájuk és a puskatusuk cséplése által betörték a német koponyáját és kiloccsantották az agyvelejét. A fertelmes látványt nyújtó holtest a járdán szétkenve napokig éktelenkedett. Két német katona a patika kertjének hátsó kerítésén át igyekezett átmászni a Táncsis Mihály út irányába menekülve. Mindkettőjüket lelőtték úgy, hogy az egyiküket éppen mászás közben érte a halálos sorozat és abban a furcsa mászó pózban maradt fennakadva a kerítésen. Isteni szerencse, hogy dédipapa baj nélkül élte túl a csetepatét, de még utána sem érezte magát biztonságban, mert a felbőszült oroszoktól tartva úgy gondolta, hogy vele is végeznek majd. Azonban szerencsére őt mégsem bántották és miután az oroszok egy része befészkelte magát a patika épületébe és a Perlék lakásába, a papa hazament és baj nélkül meg is érkezett.

A vérengzés és a vandalizmus színhelye a Szent Margit Gyógyszertár

A két ünnep közötti napokban az oroszok berendezkedtek Dorogon. A katonák egy része akárcsak a német megszállók azt korábban tették, a közintézményeket vették igénybe, de sokan magánházakba vackolták be magukat. Számos dorogi nehéz helyzetbe került ezáltal, hiszen senki sem hagyta szívesen magára a lakását, mert az elhagyatatott lakásokat és házakat főleg teljesen szabad prédaként kezelték. Így alakult ki az a furcsának tűnő helyzet, hogy lakosok egy része inkább együtt lakott az oroszokkal, ezzel is jobban tudta óvni lakását. Az is igaz, hogy amelyik orosszal szót lehetett érteni, az megvédte társaitól a háziakat. Nem engedte sem a lakókat egrecíroztatni, sem bármit eltulajdonítani. Sőt, idővel az oroszok is hoztak a konyhára egy-két praktikus élelmiszert, vagy ruhafélét.

A Szent Imre és a Szent László utcákban amolyan tábori bordély is működött, ahol örömlányok kötötték le a katonák indulatait. Azt pontosan nem tudni, hogy honnan valók voltak a hölgyek, de az oroszok ezeket magukkal hozták valahonnan és látszólag abszolút nem bánták. Állandósultak a tivornyák, főleg a bordélynak nevezett helyen, ahol a katonák és a kényeztető személyzet egyaránt folyamatosan ittas, vagy éppen egyenesen részeg volt. Részben talán ennek is köszönhető, hogy Dorogon kevesen estek áldozatul a megszálló katonák erőszakoskodásainak. Minden bizonnyal történtek ilyen esetek, erről azonban nekem nincs konkrét forrásom és tudomásom. Az is igaz, hogy a dorogi nők zöme kellő óvintézkedést is foganasított. A legtöbben a lehető legrosszabb formájukat mutatva, csapzottan, vagy egyenesen férfinak öltözve, vagy öregnek álcázva próbáltak inkognitóban maradni. Említettem a kórházban kialakított elszeparált helyiséget is, amelyet a hölgyek részére hoztak létre a dorogi orvosok. Az ajtóra több nyelven és nemzetközi jelzéssel is feltünteve a fertőző, ragályos betegszoba kiírással látták el. Nem voltak ilyen szerencsések az esztergomi hölgyek, ahol komoly hajtóvadászat folyt a nők után és számos erőszakolásról maradtak fenn emlékezések. A városból és környékéről mintegy 300 esetet jegyeztek fel, ahol megbecstelenítés történt, sőt nem egy esetben a megerőszakoltat meg is ölték. Pilismaróton két olyan eset is történt, amikor a szerencsétlen áldozat segítségére igyekvő férfiakat is lelőtték.

A hajdani Kolónia egyik utcája

Az első vonalban hadakozó katonák külleme, fellépése és viselkedése valóban és joggal keltett félelmet. A zömében erősen bevodkázott, többnyire emberi mivoltukból kivetkőzött frontszolgálatosok ápolatlan, vadbarbár üdvhadsereg benyomását keltették, Vegyesnek és tarkának tetsző uniformisuk gyakran rongyokként takarta őket, sokan madzagra kötött hatalmas puskákkal voltak felszerelkezve és folyton ordítoztak. A Dorogra bevonuló szovjet katonák mellet kisebb román egységek is érkeztek. 1944. december 26-án a harcoló előörsöket követve második hullámban érkező szovjet alakulatok berendezketek Dorogon és megalakították az orosz városparancsnokságot. Ezek már többnyire elittebb katonákból álltak több, magasabb rangú tisztekkel kiegészülve. A lakosság kezdeti félelme és bizalmatlansága lassan oldódni kezdett. Ezek a katonák nem bántották a civileket és nem feltétlenül törtek zúztak.  Az Öreg Kolóniában egy katonai varrodát alakítottak ki az oroszok és a helyiek közül fogtak be főleg asszonyokat dolgozni. Az orosz alakulatok igyekeztek jól belátható pontokon megfigyelő állásokat foglalni. Többek között a templomtornyok voltak a legideálisabbakat erre a célra. Az emberek egy része szóba elegyedett az oroszokkal. Alkalom adtán a megszállók némi élelmet, főleg cukrot osztogattak a lakosságnak. Nem messze az oroszok álltal kialakított varrodától volt egy depo-szerűségük is, ahol teherautókról pakolták le az élelmiszer utánpótlásukat. Itt egy nagyon íjesztő, csúf, nagydarab orosz katona tartózkodott, aki nyaki és gerincsérülést szenvedett. Masszív gipszgallérja miatt nem tudta fejét meg sem mozdítani, csak szúrós szemeit forgatta minden irányba. Mint kiderült, belülről korántsem volt ennyire szörnyeteg. A bámészkodó gyerekeket szemével magához intette, majd a köpönyege alól cukorkákat vett elő és szétosztotta a gyerekeknek. Sok katona is barátságosnak mutatkozott. Énekeltek, zenéltek a helyieknek  mutogatták zubbonyukban őrzött családi fotóikat.

Orosz katonák 1944 végén

Az oroszok a kezdetekben tiszteletben tartották a templomokat és az egyházi személyeket. A dorogi plébánia vezetők engedélyt kaptak az istentiszteletek megtartására és a harangozásra is. A katonák ekkor csak időszakosan fordultak meg a templomokban és többnyire a templomtoronyból nyíló kiváló megfigyelőállás miatt vették igénybe az építményeket. A lakosság azon része, amely a templomokhoz közel lakott, eljárt a misékre, azonban aki csak tehette, inkább kerülte a köztereken való mutatkozást. Nem lehetett pontosan megítélni, hogy várható-e esetleg további harci esemény, mégis sokan mindenre el voltak készülve, ezért amennyi élelmet csak lehetett, igyekeztek bespejzolni. Többen otthonuk rejtett zugait használták rejtekhelyként. Voltak, akik a padlót felszedve alakítottak ki földbevájt tárolót és tartós élelmiszerekkel töltötték fel, majd gondosan visszahelyezték a padlózatot, amelyet szőnyeggel és bútorokkal borították. Az év végéig a napok viszonylag nyugalomban teltek, csak az orosz katonák állandó jelenléte és azok harci járművei, valamint számos törmelék árulkodott arról, hogy a háború még nem zárult le. Továbbá a település néhány területén csúfoskodó német katonák holttestei hevertek napokig temetetlenül. Az oroszok nem siettek az eltakarítással, a helyiek pedig nem mertek hozzájuk nyúlni. Azonban működött a vezetékes vízhálózat és az áramszolgáltatás is.

Német Heinkel He-111 bombázók

December 29-én megkezdődött budapest igazi, végső ostroma is. Az ágyúzások és robbanások hangjai Dorogon is jól hallhatóak voltak. December 30-án német bombázok húztak el a légtérben, amelyek végül Esztergomot vették célba és ott oldották ki bombáikat, amelyek egy része az esztergomi kórházra hullott. Ez az eset is bizonyossá tette, hogy koránt sem zárult le véglegesen a front. Többen is próbáltak információhoz jutni, de még a szovjet alakulat tagjai sem valószínű, hogy sejtették, vagy biztosra tudták, hogy mekkora ellencsapás volt előkészülőben. A német vezérkar már Szenteste napján komolyabb csapatösszevonásokat tervezett és a hónap hátralévő napjai alatt távoli frontszakaszokról, több irányból német egységek kezdtek közelíteni a körzetünk felé. A helyiek szorongva várták az új évet és minden bizonnyal nem volt közülük olyan, aki meg tudta volna pontosan jósolni, hogy mit hoz az új esztendő, különösen a közeljövő napjai.

Folytatás következik: Benne a németek új év napján indított hatalmas ellencsapása, a Konrád hadművelet kibontakozása és Dorog németek általi elfoglalása.

Borítókép: A dorogi bánya központi raktárépülete, amelynek nagyban köszönhető volt a helyiek élelmének biztosítása a front alatt.

Forrás és felhasznált irodalom:

  • Dr. Csiffári Nándor – Kövecs Imre: Emlékiratok a II. világháború dorogi hónapjairól – Dorogi Füzetek-sorozat 15. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1998.
  • Dr. Számvéber Norbert: Páncélos-hadviselés a budapesti csatában 1944. október 29. – 1945. február 13.  – Puedlo Kiadó, 2011.
  • HL Szovjet másolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai 1944-1945. – Docplayer.hu 
  • Dr. Csiffáry Nándor – Pick József: Dorog a II.világháborúban – A II. világháború áldozatai – Dorogi Füzetek-sorozat 5. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1993.
  • Miklós Tamás – Helytörténet a vérgőzös időkről II. – Szeretgom.hu, 2015. december 15.
  • Dr. Farkas Jenő: A Szent László Hadosztály Katonái Írták – I.A. jegyzetek, 2005., mek.oszk.hu
  • Arcanum: A 18. harckocsihadtest – www.acanum.hu   
  • Kovács Lajos: A Dorogi Szent József Plébániatemplom katolikus közösségének története – Dorogi Füzetek- sorozat 47. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2014.
  •  Szabó Gyuláné /szül: Lang Jolán/, Prohászka János és Vajda Károly (a dorogi ostrom átélői) személyes közléseinek felhasználásával

Szabó Gyula

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top