Emléktornákon remekeltek a dorogi focisták

Emléktornákon remekeltek a dorogi focisták

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 66

A múlt hétvégén két hazai rendezésű tornán is részt vettek a Dorogi FC utánpótláskorú csapatai.

Február 1-jén, szombaton került megrendezésre a Monostori Tivadar emléktorna, ahol Méhes Norbert U10-es csapata az FC Esztergom mellett három szlovák együttest látott vendégül a városi sportcsarnokban, hiszen a Komarno, a Léva és a Sturovo is elfogadta az így nemzetközire sikerült tornára való meghívásukat. Az egykori támadójukról elnevezett emléktornát végül a Dorogi FC veretlenül nyerte meg, továbbá csapatukból került ki a körmérkőzéses verseny legjobb játékosa is Bihari Ervin személyében!

Február 2-án, vasárnap a Csapó Károly által vezetett U11-esek folytatták a megemlékezést a Bakonyi István emléktornán szintén 5 csapat részvételével. A hazai csapat kicsit álmosan kezdett, de ezt követően egyre jobb teljesítményt nyújtott és nagy odaadással küzdött a pontokért, végül az egymás elleni eredménynek köszönhetően került a dobogó második fokára. A tornát a Tatabánya csapata nyerte, a bronzérmes a Párkány lett, megelőzve az FC Esztergom és a Piliscsabai együtteseit. A torna játékosa ezen a napon is dorogi játékos lett, Mihály Boti kapta az elismerést!

Fotó, forrás: dorogifc.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top