Kategóriák: EsztergomHírek

Rendbe teszik a térség legnépszerűbb horgászhelyét

2020. január 28-án, kedden megkezdődött az esztergomi sódergödör partjának rendbetétele. A munkálatokat a KEMHESZ és az ÉDUVIZIG közösen végzi.

Schmidt-Kovács Bence, a KEMHESZ szakmai igazgatója elmondta, hogy a napokban gallyazási munkálatok végeznek kb. 1 km-es szakaszon. A cél ezzel pedig az, hogy elősegítsék a fák fejlődését, valamint a terepet olyan állapotba tudják hozni, hogy a horgászok is jól érezzék magukat a hamarosan kezdődő szezonban.

A szakmai igazgató kiemelte, hogy február 2-án, vasárnap 9 órától szemétszedési akciót szerveznek. Az akció során pedig 3 km-es szakaszt szeretnének megtisztítani, egészen a köteles kompig. Hozzátette, hogy nem csak itt végeznek majd területkarbantartást, a későbbiekben a Dunapart mentén Komáromig fognak majd akciókat szervezni.

A hulladékszedési akcióban a KEMHESZ-en kívül részt vesz a Táti Horgász és Környezetvédő Egyesület, a Tokodi Horgász Egyesület, a Bányászok Horgász Egyesülete Dorog, a Vasas Horgász Egyesület Esztergom, a Tokodaltárói Horgász Egyesület, valamint a Kenyérmezei Horgász Egyesület. De további segítő kezeket is szívesen látnak.

Fontos kiemelni, hogy a horgászok sok esetben hagyják a szemetet a parton, sőt a halpucolás sem engedélyezett. A KEMHESZ munkatársai megkérik a horgászokat, hogy amit magukkal hoztak, vigyék is el, hiszen a vízpart mindenkié, ahogy a természet adta.

Schmidt-Kovács Bence kitért arra is, ahogy az úgynevezett „sóderes” a térség legnépszerűbb horgásztava. Nyáron sok esetben 60-80 fő is horgászik ezen a kis területen naponta. A halfajták közül pedig a legnépszerűbb a keszeg, a süllő és a kősüllő. Viszont a horgászattal még várni kell, hiszen 8-11 cm-es jég fedi a sódergödröt, sőt a vízállás is alacsony, a lékhorgászat pedig nem ajánlott, hiszen bárhol lehetnek források, mélyebb részek, amely miatt ez életveszélyes.

Lehoczki Dávid