Doni áttörés áldozataira emlékeztek Bajnán

Doni áttörés áldozataira emlékeztek Bajnán

Hírek Comments Off 71

A Doni áttörés hetvenhetedik évfordulója alkalmából tartott megemlékezést január 18-án, szombaton a bajnai Hősök terén a község önkormányzata és a Magyar Tartalékosok Szövetsége – írja a hidlap.hu

Az ünnepségen Pallagi Tibor polgármester többek között arról beszélt, hogy a településen élők számára rendkívül fontos a múlt ápolása. Nem feledik azoknak az emlékét sem, akik a két világháborúban a harcok közben vesztették életüket. Kitért a hadifogságba esett lakosokra is, akik keserves kínokat éltek át távol szeretett otthonuktól és meggyötörten tértek haza. Pallagi Tibor szerint gyakran felteszik azt a kérdést, hogy a Don-kanyarban elesettek hősöknek vagy áldozatoknak számítanak. Véleménye szerint nem kell választani a két lehetőség közül, hiszen mindkettő igaz lehet egyszerre, mivel senki sem akart hős lenni, mindenki csak élni szeretett volna békében. Továbbá családra és nem arra vágytak, hogy idegen földben nyugodjanak.

A Himnusz eléneklése után dr. Völner Pál, országgyűlési képviselő szólalt fel, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy minden évben megemlékeznek Bajnán a doni áttörésről. A térség országgyűlési képviselője szerint bele sem gondolhatunk abba, milyen sors várhatott volna Európára, ha a náci Németország kerül ki győztesen a harcokból. Azt viszont tapasztaltuk, hogy a kommunizmus mivel sújtotta nemzetünket és negyven évtized kellett ahhoz, hogy újból szabaddá váljunk.

Jásdi Balázs, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozatának vezetője a jubileumi Doni Emlékmenet és Túra kapcsán megjegyezte, hogy immár két évtizede menetelnek a doni hősökért. Úgy véli, hogy elmúltak azok az idők, amikor kizárólag a katonák szenvedésére emlékeztek, hiszen a hősies helytállásukra is figyelmet kell fordítani. Megjegyezte: fontos, hogy ha a fiatalok az emlékművekre tekintenek, akkor látniuk kell azt is, hogy kik tértek haza élve a frontról.

A beszédek után elhelyezték a koszorúkat, majd a hagyományőrzők magasba emelték fegyvereiket és díszsortűzzel tisztelegtek a hősök előtt. Ezután a megemlékezés a temetőben folytatódott, ahol a német és szovjet áldozatra is emlékezzenek.

Fotók, forrás: hidlap.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top