75 éve történt: Dorog ostroma 1944–1945 – A háborús évek Dorogon 3.

75 éve történt: Dorog ostroma 1944–1945 – A háborús évek Dorogon 3.

Dorog, Hírek Comments Off 252

A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. Folytatva Dorog további háborús éveinek a felidézését, ezúttal az 1942 és 1943 közötti időszakról lesz szó – Szabó Gyula cikke.

A szomszédos esztergom-kertvárosi (akkoriban Esztergom-tábor) laktanyában kiképzett és felkészített 2. magyar hadsereg 30. harckocsiezred részlegei Dorogon is folyamatosan jelen voltak és katonai szemléket tartottak településünkön, majd 1942 nyarán vasúton a keleti frontra kiérkezve, bekapcsolódott a harci eseményekbe. Jelentős szerepet játszva az előrenyomulásban, már a nyár végén kijutottak a Don folyóhoz. Az első képmellékleten látható 51. páncélvadász-zászlóalj valamennyi harcászati eseményben részt vett, köztük a Donnál lévő hét hídfőállásért folytatott küzdelmekben is jelentős szerepet játszott. Ezek közül ötöt sikeresen elfoglalt – köztük a legnagyobb és legjelentősebb korotojakit is – és súlyos harcok közepette meg is tartott. A leghevesebb és több részből álló urivi csatában is derekasan helytállt. A Dorogon készült fotón a frontra történő indulás előtti díszszemlére felsorakozott 51-esek lettek megörökítve. Annak ellenére, hogy ez az egység mindvégig benne volt a harcok sűrűjében, mégis ebből az állományból volt a legmagasabb a túlélők és sikeresen hazatérők száma. Akár érdekes szimbolikus üzenete is lehet a Dorogon rögzített pillanatnak, amely az Otthon téren készült, a háttérben pedig feltűnik a Szénoltár zenitjén a két őrangyal a kettős kereszttel.

51-es páncélvadászok a frontra való bevagonírozás előtt az Otthon téren 1942-ben.

A frontra induló 2. magyar hadseregbe dorogiak is kaptak behívót, köztük több neves labdarúgó. Közülük 1942. június második hetében vonult be Pfluger Dezső, Turai Lajos és Csermák János is, mégpedig a II. Légvédelmi tüzérosztály 2. légvédelmi agyús ütegében teljesítve szolgálatot a Don vidékén. Pfluger, vagy ahogyan Dorogon mindenki nevezte, FIFA, részt vett többek között a fentebb említett korotojaki csatában is. Mindhárman még pályára léptek az Árpád MOTE (a III. kerület TVE csapatát takarta, amely ezekben az időkben Árpád Magyar Országos Véderő Egylet Óbudai Torna Egylet néven szerepelt) elleni hazai bajnoki meccsen június 7-én, amely magabiztos 3-1-es dorogi győzelemmel zárult, ahol a Nemzeti Sport cikke alapján Pfluger Dezső volt a mezőny legjobbja. Egyfajta rangadónak is minősült, hiszen a két csapat tabellaszomszéd volt éppen a középmezőny első harmadát erősítve. A visszacsatolt országrészek is bekapcsolódtak a hazai sportéletbe, ahonnan számos, köztük kiváló egyesület lett besorolva a bajnoki küzdelmekben. Többen az első- és másodosztályban követeltek helyet maguknak, így a Bécsi döntést megelőző időkben az amúgy is nagyszámú mezőny ekkora jelentősen felduzzadt. Részben ennek is köszönhető, hogy számos korábban stabil másodosztályú csapat  a harmadosztályba kényszerült, mint éppen a Dorog is. Az említett visszatért területekről egy sor igen erős csapat az NB I-be került. Néhányat kiemelve, mint a Kassa, a Kolozsvár, az Újvidék, az Ungvár, a Nagyvárad (közülük a Nagyvárad bajnoki címet, míg a Kolozsvár 3. helyet szerzett a legmagasabb osztályban), de a második-  és harmadvonalba is kitűnő csapatok lettek besorolva, köztük a Marosvásárhely, az Érsekújvár, a Révkomárom, a Léva, Nagybánya, Zenta és sorolhatnám. A dorogiak csoportja így is igen erős és színvonalas volt. Ezekben az időkben egy csoportban küzdöttek többek között a Fradi II., az Újpest II., a Hungária, az Érsekújvár, a Révkomárom, a Tatabánya, a Csepeli MOVE, a Várpalota, az Alba Régia, vagy a Vác ellen is. Bár a bajnokság hajrájára a dorogiak elveszítették három meghatározó játékosukat is a bevonultatások miatt, azonban volt miből pótolni, hiszen a Dorogi AC-nak nény csapata is volt. A nagycsapat mellett három tartalék, illetve utánpótlás gárda sorakozott, akik a tartalék bajnokságban és alsóbb osztályban szerepeltek. Éppen a csoport két favoritja, az Újpest és Ferencváros tartalékcsapatai elleni fordulók következtek június 14. és 21-én. A bevonultak nélkül kiálló dorogiak azonban mindkét találkozón fölényes és ragyogó győzelmet arattak. Előbb az Újpestet verték 5-2-re, majd a Fradit 6-1-re. A Nemzeti Sport főcímében tömören fogalmazva arról tudósított, hogy “A Fradi sehol sem volt!”. A dorogi csapat hazai meccseit kétezres nézőátlag kísérte. A szezonban nem egyszer 3 ezren drukkoltak a mérkőzéseken. Az ifjúsági korú 16 éves Grosics Gyula egyre több alkalommal kapott lehetőséget a kezdőcsapatban. A bajnokság utáni nyári szünetben szintén dorogi társával, Meszes Lajossal érte az a megtiszteltetés, hogy a Labdarúgó Szövetség által szervezett és finanszírozott központi edzőtáborban vehetett részt, amelyet az ország legígéretesebb és legtehetségesebb ifjú labdarúgói érdemelték ki.

A 30. harckocsiezred tankjainak egy része a német kiképző személyzettel 1942-ben.

A dorogiak más sportágakban is jeleskedtek és a háború ellenére viszonylag zavartalanul zajlott a sportélet az országban. A dorogi atléták az ifjúsági versenyzői által váltottak ki országos visszhangot. Turczer Rudolf középtávfutó, Meszes István távolugró és gerelyhajító, valamint Szegedi Ferenc hosszútáv- és maratonfutó számos versenyen tündökölt. Szegedi tehetségével olyannyira kiemelkedett korosztályából, hogy a felnőttek között is versenyzett már ekkoriban és a fővárosi Törekvés igazolta le. A dorogi fiú az ifjúsági ötpróbán ezüstérmet nyert, továbbá a Bécsi úton megrendezett országúti futóbajnokság csapatban a dorogiak fölényes győzelmét hozta. A dorogiak soraiban Dejcző, Ambrózi és Kovács állt rajthoz. Az úszóink közül is főleg az ifjúságiak jelentették a bázist. Közülük Horváth Jenő  volt a legkiemelkedőbb versenyző, akinek hatalmas jövőt jósoltak és szintén a meghatározó úszók között jegyezték Czúth, Rományi, Deimanik, Bendik, Klits és Laczkó nevét is. Ez évben egy nagyszabású úszóversenynek is otthont adott a dorogi uszoda, amely nagyszámú nézősereget vonzott. A birkózóink az ország legjobbjai között voltak számontartva. Közülük is Tóth Ferenc, Ferencz Károly (könnyűsúlyban az OB első két helyén e két dorogi birkózó végzett), továbbá Vitális Sándor országos bajnok lett nehézsúlyban. Mindhárman a válogatott oszlopos tagjai is voltak.

Dorogiak szolnoki társaikkal a központi edzőtáborban 1942 nyarán. Grosics Gyula középen, Meszes Lajos pedig a jobb szélen.

Az év végére pedig egy igazán nagyszerű hír lelkesítette a dorogiakat, ugyanis 7 év után visszatért a berlini olimpiát is megjárt kiváló dorogi válogatott labdarúgó, Farkas Imre, aki a Győri ETO csapatában az első osztályban is szerepelt. A Nemzeti Sport riportjában döntését azzal indokolta, hogy hiányzott neki a dorogi csapat, az egykori játékostársak és vezetők, ami pedig végleg a Győrből történő hazatérése mellett szólt, hogy édesanyja egyedül maradt Dorogon, így szeretett volna mellette lenni. Azonban ezen örömteli tény mellett egyre aggasztóbb hírek érkeztek a frontról, alaposan beárnyékolva a karácsonyi ünnepek légkörét, amely aztán a hamarosan bekövetkezett doni katasztrófában teljesedett ki. Ezzel a meghatározó és vegyes érzelmekkel teli karácsonnyal kapcsolatban egy igen értékes ereklye is előkerült, amely egyben komoly sporttörténeti jelentőségű is. Szerencsés körülmények között fennmaradt Bárdos Sándor egyik karácsonyra küldött levelezőlapja, amelyet Kovács Mihály országos sportügyi vezető részére címzett. Bárdos Sándor kiváló labdarúgója volt a dorogi csapatnak közel két évtizeden át és válogatottként is szerepelt, majd aktív játékos pályafutását követően hivatásos játékvezető, majd később edző és sportvezető lett a dorogi klubnál.  A fotómellékleten bemutatott levelezőlapon jól olvasható az ünnepre írt jó kívánsága, valamint amennyiben nem is maradt volna fenn személyével kapcsolatban annyi dokumentum, úgy a Dorogon belüli pontos lakhelyét is megtudhatnánk. Bárdos Sándor a Kossuth utcában élt, mégpedig a Kossuth utca-Rákóczi út sarkán, a kórház felőli oldalon lévő házban volt az otthona.

Bárdos Sándor által 1942 decemberében  küldött karácsonyi lap mindkét oldala.

1942 karácsonyának egy további szomorú eseménye is kísértett. Karácsony másnapján a dorogi bánya Auguszta-aknai üzemében bányatűz keletkezett, amely során Makai György csillés az életét vesztette. Mérges gázok terjengését észlelte a műszak vezetője, Szóh József, aki az áldozatot kérte meg, hogy együtt járjanak utána, hogy honnan származik a gázszivárgás. A gócpontot megtalálva látták, hogy az egyik vágatban tűz ütött ki. A műszakvezető kérte Makai Györgyöt, hogy azonnal értesítsen mindenkit a környező területeken dolgozók közül, hogy hagyják el a veszélyeztetett üzemrészt, miközben Szóh úr megkezdte a tűz oltását, amelyet sikerült is maradéktalanul megfékezni. Közben beosztottja valamennyi mellékjáratott is ellenőrizve figyelmeztette az ott tevékenykedőket, hogy menjenek a biztonsági helyiségbe. Mindenki sikeresen el is hagyta az érintett bányaszakaszt, Makai György tüdejét azonban túl sok méreg érte és megfulladt. Holttestére társai találtak később, miután a keresésére indultak. A baleset jelentésre került, amelyet a budapesti Bányakapitányság vizsgált és megállapította, hogy véletlen baleset történt, egyben az elhunyt bányász halálát nem minősítették üzemi balesteként, ezért özvegye és három gyermeke semminemű kárpótlást nem kapott. A történetről egy közelmúltban megjelent cikkemben olvasható részletesebben.

A leendő bevonuló dorogi állomány, a dorogi Szent László Levente Egylet tagjaiból, a Szent Borbála templom iskola felöli oldalán. A kép bal szélén Pfluger Dezső, jobb szélen pedig Csermák János (*TPZS.).

Az 1943-as évet a Don-kanyarban történt tragédia vezette be és kísérte végig. A hatalmas harctéri veszteségek pótlására sorra küldték az azonnali behívókat újoncoknak és tartalékosoknak egyaránt. Dorogról többen is kaptak úgynevezett SAS-behívót – amely a Sürgősen, Azonnal, Soron kívül szavak kezdőbetűinek összeolvasásából kapta a nevét – , köztük két neves ember, Beke Imre válogatott birkózóbajnok, és Gáspár Sándor festőművész. Beke Imre a korszak egyik legkiemelkedőbb birkózója volt, többszörös magyar bajnok és válogatott, valamint olimpiai kerettag. Súlycsoportjának, a pehelysúlynak legendás versenyzője. Fantasztikus stílusa és fölényes győzelmei után csak Tuskirálynak hívták a szakmai- és sportberkekben. Beke a sport mellett a dorogi homokvasút dolgozója volt. Az előző fejezetekben már szó esett Gáspár Sándorról. A neves és népszerű festőművész már túl volt katonai szolgálatán, amelyet 1939-41 között teljesített, ekkor azonban tartalékosként frontszolgálatra hívták. Ahogyan korábban, ezúttal is rádiósként osztották be a híradósok közé. Egyébként a művész pályája szépen ívelt az 1941-ben történt leszerelését követően. Számtalan megbízást kapott az egyháztól és magánszemélyektől egyaránt. Látásmódja és technikája egyre markánsabbá és egyedivé vált, tehetségére és roppant kellemes személyiségére, emberi kisugárzására magasabb művészi körökben is felfigyeltek és többen is pártfogásukba vették a fiatal festőt. Többek között Móricz Zsigmond, a kor legnépszerűbb és legelismertebb írója is jóindulattal viseltetett irányában és üzent neki, hogy örömére szolgálna a személyes megismerkedés is. Erre nyílt is egy kiváló alkalom, amikor Móricz Zsigmond a dorogi bányához készült látogatásra. Egyrészt Sárisápon élt az író unokaöccse, Pallagi főjegyző, akit időközönként meglátogatott, másfelől az éppen előkészületben lévő könyvéhez kívánt anyagot gyűjteni, amelyet a bányászatról és a bányászokról szólt. Gáspár Sándor jó viszonyban állt mind a jegyzővel, mind a település esperesével, akik szintén támogatói voltak a festőművésznek. Móricz látogatása nem csak, mint magasztos irodalom- és helytörténet dokumentum maradt fenn, hanem ennek talaján egy ember életét is sikerült megmenteni. Gáspárnak ugyanis volt egy János nevű kiváló költő barátja, akit letartóztattak nézetei miatt és politikai elítéltként minden valószínűség szerint kivégezték volna. Gáspár kérte az írót költőbarátja érdekében próbáljon valamit tenni, tekintve Móricznak nagy szava és befolyása volt magasabb körökben. Az író közbenjárására költőt szabadon engedték. A festőművésznek viszont ideje és lehetősége nem maradt, hogy Móricz Zsigmonddal igazán közeli kapcsolatba kerüljön az író váratlan bekövetkezett halála miatt. Ráadásul helyette jött számára a behívó és a keleti front pokla, ahol megannyi megpróbáltatás várt rá.

Pfluger Dezsőék légvédelmi alakulatának harcálláspontja a keleti fronton 1942, valamint tábori képeslap (*TPZS.).

Ebben az időszakban az irodalom további jeles képviselői is felbukkantak és látogatást tettek Dorogon. Radnóti Miklós kétszer is járt átutazóban városunkban, aki Babits Mihályt kereste fel az esztergomi lakjában. Radnóti naplójában meg is örökítette a dorogi élményeit. Különösen a bányászok melegszívű, barátságos jelleme fogta meg, ugyanakkor azt is megjegyezte a magasba vonuló csillék és az erőmű láttán, mint egy vészjósló kísértet fenyegetését érezve, megborzasztja lelkét a háború lehelete. Gyakori vendég volt Dorogon Német László író. Apósának, Démusz Jánosnak Dorogon volt birtoka a Pala (akkoriban még nagy “homokgödörnek” nevezett képződmény) feletti Sátorkőn. Démusz a dorogi sport mecénása volt és kilátogatott a dorogi csapat meccseire, ahová veje is olykor elkísérte. Az író számos művét írta apósa birtokán és ismerkedett a dorogiakkal is, akikről hasonló kép alakult ki benne, mint a fentebb említett Radnótiban. Németh élete végéig kapcsolatban maradt településünkkel és élete legutolsó író-olvasó találkozóját is Dorogon tartotta. Városunkhoz való kötődése tisztelete jeléül szerette volna felvenni a dorogi gimnázium a nevét annak idején.

Móricz Zsigmond

A Dorog melletti esztergom-tábori laktanyában továbbra is érkeztek katonai alakulatok, aki településünkkel is kapcsolatba kerültek. Ilyen volt többek mellett az 1943-ban itt járt gyalogsági lövészezred, amely lőgyakorlaton vett részt. A katonai elöljárók felvették a kapcsolatot a dorogi sportegyesület vezetőivel, akikkel megállapodtak egy barátságos futball mérkőzés lekötésében a katonák és a dorogi csapat között. Az eseményre kíváncsi nézősereg gyűlt össze és izgatottan várták a meglehetősen rendhagyónak ígérkező sportrendezvényt. A lövészezred katonai parádéval masírozott be a sporttelepre. A játéktéren felsorakozott regimentet pattogós vezényszavak irányították. Sokakból már ekkor nevetést váltottak ki a látottak, hát még, amikor a vezénylőtiszt elkiáltotta magát: “Futballisták kilépni!” Erre 11 katona kilépett a sorból, akiket nagyság szerint sorakoztattak fel és ezáltal úgy festettek, mint az orgonasíp. Erre még nagyobb derültség harsant a lelátókon, ám úgy tűnt, hogy a katonák mindezt halálosan komolyan is gondolták. A mérkőzés első félideje dorogi fölénnyel telt, ahol a játékban lévő katonák sokszor csak közeli szemlélői voltak az eseményeknek. A mieink tetszetősen és könnyedén játszva is négy gólt rámoltak be a katonák csapatának kapujában. A félidőben 4:0-ás állással fordultak a felek. A parancsnok égtelen rikácsolással üvöltötte a szünetre levonuló katonák felé, hogy “Ha kimerészelnek kapni, lecsukatom mindet!” Ezt hallva, a dorogiak egymásra néztek és tanakodni kezdtek, s megállapodtak abban, hogy hagyni fogják, had egyenlítsenek ki a katonák, amelyre az edzők is áldásukat adták. Így is történt, s végül 4-4-re zárult a találkozó. A közönség is vette a lapott és tapsviharba, valamint nagy ovációba tört ki. A dorogi fiúk megmentették a bakákat a zárkától, akik közül többen is odamentek a dorogi játékosokhoz megköszönni a besegítést. Mézner István edző meg is jegyezte maguk között a meccs végén, hogy olyan szégyent soha sem engednék meg maguknak, hogy nem vesszük komolyan a játékot, de ez kivételes alkalom volt.

Radnóti Miklós

Az említett sportcsemege mellett viszont kellő komolysággal zajlottak az igazi sportesemények, amelyben a birkózók és a labdarúgók sikerei emelkedtek ki. A dorogi futball csapat változatlanul jól szerepelt, április végén pedig elmondhatatlan nagy örömmel fogadták az 1943. április 25-én, a Nemzeti Sportban is megjelent cikket, miszerint egy sor dorogi labdarúgó, miután letöltötte a kötelező frontszolgálatát, épségben és sikeresen térhet haza, majd vissza a csapatához. Ezen játékosaink pedig a bevonulásuk alkalmán már említett hármas – Pfluger, Turai és Csermák – mellett,  Dancs és Miroczky voltak. A visszatértek szinte azonnal a rendelkezésre álltak és az első adandó alkalommal pályára is léptek. Bánta is a fővárosi MAFC, ugyanis 8-1-re lettek elporolva és bár a mindig gólerős Pfluger ezúttal nem került a gólszerzők közé, ám a Nemzeti Sport értékelése alapján kiemelkedően játszott, akárcsak az elmúlt év végén már említett Farkas, aki pedig a mezőny legjobbja titulust kapta. Hogy mekkora lehetett az öröm a csapat és a szurkolók körében a frontról szerencsésen visszatérőkkel kapcsolatban mutatja, hogy a Dorog nem tudott leállni és a következő bajnoki fordulóban is nyolcat hintett az ellenfelüknek, s ezúttal még gólt sem kaptak. A volt frontszolgálatosok közül legelsőként Turai kapott lábra, mert ezen meccsen kétszer is betalált. A szenvedő fél pedig a Pesterzsébet csapata volt, mégpedig saját pályáján. A folytatásban kicsit “szerényebb”, 5:0 arányú győzelem következett a Csillaghegy ellen, de ezúttal is idegenben. Majd végre otthon, de egyben az évad utolsó hazai meccsén a listavezető Révkomárom ellen nem csak biztos győzelemmel búcsúztak a fiúk a dorogi közönségtől, de Pfluger is megtalálta a góllövő cipőjét. Ezúttal is 5:0 lehetett volna, ám a dorogiaknak az is belefért, hogy Bánsági lévén kihagyjanak egy 11-est. A Dorog éppen csak leszorult a dobogóról a bajnok Révkomárom, a 2. Fradi és a 3. Székesfehérvári MÁV Előre mögött a 4. helyen végezve, pedig a hajrában hibátlan teljesítménnyel haladva bámulatos időszakot produkált és a zárófordulóban Székesfehérváron a bronzérmet nyert hazaiakat is alaposan kitömték, ugyanúgy 4-0-ra, mint az előző fordulóban a bajnokot. Mégis a fehérváriak egyetlen ponttal megelőzték a dorogiakat. Ami igazán különlegessé tette a csapatot, hogy valamennyi játékosa nem csak dorogi, de dorogi születésű is volt, amely már azokban az időkben is ritkaság számba ment.

Németh László

A frontról visszatért Csermák Jánosnak nem csak a sport terén, de a magánéletben is örömteli időszak volt, ugyanis ekkor kötött házasságot Bolyai Katóval, az egykori gyermekszínésszel, aki többek között számos színdarabban és mozifilmben olyan kiválóságokkal szerepelt együtt, mint Turay Ida, Dajka Margit, Tolnay Klári, vagy Páger Antal. Ismeretségük hosszú évekre nyúlt vissza, amely idővel szerelemmé érett, amelyet 1943-ban házassággal megerősítve szentesített. Dorog egyik legismertebb és legkedveltebb házaspárja voltak, akik mindvégig boldog, szeretetteljes kapcsolatban élve, egészen Cseri bácsi 1999. végén bekövetkezett haláláig töretlen maradt. A dorogi üzemeket, élén a bányával hadiüzemnek nyilvánították és mindent a háborús szükségleteknek rendeltek alá. Ennek egyik vonzataként a lakosság egyre szegényedett és nőtt a nélkülözés. A Dorogi AC is csak egy szerény, inkább jelképes ajándékkal, de annál nagyobb tisztelettel köszöntötte az ifjú párt.

Persze a sportpályán kívül is zajlott az élet. Közülük kiemelve egy kedves történetként említeném Tóth tiszteletes kirándulását a dorogi gyerekekkel. A hitközösség a fővárosba tett látogatást, amelynek egyik fő attrakciója az Angol Parkban, a későbbi Vidámpark elődjében eltöltött órák. Tóth János káplán volt a kiruccanás főszervezője, aki mellett jó néhány nevelő, főleg tanítónők voltak segítségére. Vonattal utaztak Dorogról, majd a Nyugati pályaudvarra történő megérkezést követően villamosra szálltak. A kispap csodálkozva jegyezte meg, hogy az összes gyerek rosszul lett a villamoson és le is kellett szállniuk, hogy rendbe jöjjenek. Éppen a Metropol szálló előtt voltak, onnan hoztak vizet a gyerekek részére. Mire beértek a Vidámparkba, addigra már elszállt a rosszullét, mi több ekkor jött az újabb meglepetés, mert Tóth tiszteletes szavaival élve, a villamoson tengeri betegséget kapó gyerekek a hullámvasutat nem csak minden gond nélkül bírták, de felettébb élvezték, viszont ezúttal a kísérő tanítók sápadoztak. Kipróbáltak jópár egyéb dolgot is, minta Forgó hordót, vagy az Elvarázsolt kastélyt. Talán a sok szédüléssel járó tevékenység játszott közre, de a végére egy kislány eltűnt a csoportból. Szabályosan pánikba estek a nevelők és a kispap is, akik tűvé tették az egész Városligetet, azt viszont észre sem vették, hogy az elveszettnek hitt gyermek mindvégig egy bokor alatt ücsörgött szótlanul, amely mellett pedig többször is elhaladtak a keresés közepette. Persze volt nagy öröm és megkönnyebbülés, amikor végre felfedezték.

A Don-kanyarban 1943-ban hősi halált halt dorogi birkózó fenomén, Beke Imre.

Azonban a háborút még ezekkel együtt sem volt könnyű kirekeszteni, vagy távol tartani a gondolatoktól, annál is inkább, mert szórványosan érkeztek az elesettekről a gyászjelentések, amelyet borzongva és részvéttel fogadtak a helybeliek. A legismertebb hősi halott a fentiekben már megemlítésre került Beke Imre volt. Személyében nem csak Dorogot, de az egyetemes magyar sporttársadalmat is érzékenyen érintő embert veszítettünk el. Halálának pontos dátuma, helyszíne és annak körülményei ismeretlenek. Minden valószínűség szerint a Don-kanyar körüli harcokban vesztette életét. 1943-ban érte az első légitámadás Dorogot. A bombázás pontos háttere máig sem teljesen tisztázott, még a végrehajtó gépek kilétét is csak találgatták. Többek logikusnak látszó érvei alapján szinte teljesen kizárt, hogy szovjet gépek voltak, hiszen akkor még messze az orosz föld belsejében dúltak a harcok, így képtelenség lett volna olyan messziről szovjet gépeknek iderepülnie. Sokkal inkább angol, vagy amerikai bombázók lehettek. 1943-ban már nem egyszer hajtottak végre légicsapást hazánk ellen a Szövetségesek, amelyek gépei az olaszországi repterekről szálltak fel és főleg a hozzájuk közelebb eső nyugati határrészeinket támadták. Egyes teóriák szerint vétlen bombázás történt, vagy legalábbis nem Dorognak szánták, csak a gépek valami oknál fogva megakartak szabadulni a bombaterhüktől a bázisokra való visszatérés előtt. Amit biztosan tudni, hogy a Szövetségesek, élén az angolokkal, 1943-ban folyamatosan hangoztatták, hogy bombatámadásokat helyeznek kilátásba hazánk ellen, ezzel is sürgetve Magyarország kilépését a háborúból és a velük megkötendő különbékét. A bombázással való fenyegetéssel folyamatos nyomást kívántak gyakorolni az ország vezetőire. Kilátás még lehetett is volna a különbékére, mert a magyar fél maga is kereste e célból az angolokat, ám elfogadhatatlan feltételeket szabtak, közte a feltétel nélküli fegyverletételt. Ezt viszont nem volt hajlandó elfogadni a magyar fél. Azonban források látszanak bizonyítani azt is, hogy mégsem lehet teljesen a szovjet felet kizárni, ugyanis az adott időszakban történt a részükről két egymást követő időpontban légitámadás, mégpedig Budapest ellen, amely teljesen egybevághat és összefügghet a Dorogra szórt bombákkal. A legfontosabb viszont, hogy szerencsére az ijedtséget és a riadalmat leszámítva személyi sérülés és különösebb anyagi veszteség nem történt. Ez annak is köszönhető, hogy bombák zömében nem lakott területre hullottak, ugyanakkor két bomba éppen a dorogi kórház parkjában landolt, de nem robbant fel. Történetesen, ha eltalálta volna magát a kórház épületét, robbanás nélkül is nagy kárt okozhatott volna.

Folytatás következik: Benne a dorogi háborús évek 1943-44-es időszaka.

Borítókép: A frontra készülő 2. magyar hadsereg kötelékébe tartozó 30. harckocsiezred  Dorog felett 1942-ben (háttérben a Koporsó-hegy).

Forrás és felhasznált irodalom:

  • Babucs Zoltán: Magyar helytállás a Don-kanyarban – Magyar Hírlap, 2015. január 12.
  • Kovács Lajos: Jövevények és vándorok vagyunk – Dorogi füzetek-sorozat 41. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2011.
  • Dr. Mujzer Péter: Magyar páncélos csapatok a keleti fronton 1942-43 – Haditechnika, LI. évf. – 2017/4.
  • Dr. Csiffáry Nándor – Pick József: Dorog a II.világháborúban – A II. világháború áldozatai -Dorogi füzetek-sorozat 5. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1993.
  • Radnóti Miklós: Napló – Magvető Könyvkiadó, 1989. ISBN: 963-14-1378-0 
  • Tóth János: A kegyelem virágszőnyege (dorogi évek) – Kiadó: Papirusz Book, 2003.  ISBN: 9789639263116
  • Meszes Lajos – Kovács Lajos: Dorogi Sporttörténet, 1. kötet –  Dorogi Füzetek sorozat 31. ISSN 1215-7872 (2004).
  • Bojárszky Attila: A magyar páncélosok a Donnál – Hetedhéthatár, 2006. február 24.
  • Petrik József – Péntek Sándor: A Dorogi Bányász SC 75. éves Jubileumi Emlékkönyve, 1989.
  • Gun & Fez & Waffle – Bmashine Hungarian (angol nyelven) – tumblr.com – Hadászati és fegyver katalógus, benne Dorogon készült melléklettel
  • Hajabácsné Dobos Dóra: Magyarország bombázásának esélyei 1943 során – Napi Történelmi Forrás, 2019. november 30.

*TPZS: A külön megjelölt képekért és Pfluger Dezső keleti fronton történő szolgálatához közölt adatokért külön köszönet Tóthné Pfluger Zsuzsának.

Szabó Gyula

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top