Újabb aranyérem: ezúttal Lévai Zoltán győzött

Újabb aranyérem: ezúttal Lévai Zoltán győzött

Dorog, Esztergom, Hírek, Sport Comments Off 223

Lőrincz Viktor szerdai elsőségét követően csütörtökön a dorogi és esztergomi kötődésű Lévai Zoltán sem talált legyőzőre a római UWW-rangsorversenyen. A Honvéd kétszeres U23-as Európa-bajnoka három mérkőzés után a döntőben tussal verte szintén U23-as Eb-győztes riválisát.

Az olaszországi nemzetközi viadal második versenynapján sem maradt (arany)érem nélkül a magyar küldöttség. A kötöttfogású 77 kilogrammosok között Lévai Zoltán török, amerikai és venezuelai ellenfeleit is magabiztosan verte a döntőbe vezető úton.

A finálé valamivel szorosabbnak indult, hiszen sem a török Yunus Emre Basar, sem pedig Lévai nem tudott lentről akciót csinálni a másikon, így 1-1-nél óriási iram kerekedett, amikor nagyjából másfél perc volt vissza a mérkőzésből.

A török egyértelműen arra törekedett, hogy pontot szerezzen és megnyerje a mérkőzést, ám ekkor Zoli bekapaszkodott és hatalmas csípődobással kétvállra fektette riválisát, aranyérmet szerzett a 77 kilogrammosok között.

Fotók, forrás: Magyar Birkózó Szövetség

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top