Döntetlent játszott első felkészülési mérkőzésén a Dorog

Döntetlent játszott első felkészülési mérkőzésén a Dorog

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 42

A szlovák élvonalban szereplő SKF Sered ellen játszotta idei első felkészülési mérkőzését az NB II-es Dorogi FC. Németh Szabolcs fiai a tizedik percben már két góllal vezettek, végül be kellett érniük a döntetlennel.

A Merkantil Bank Liga középmezőnyében tanyázó Dorog csapata egy héttel ezelőtt kezdte el az edzéseket. Január 14-én pedig Szlovákiába utaztak, hogy az SKF Sered vendégeként bizonyítsanak. A vendégek Borsos (kapus) – Nyíri, Havasi, Berkó, Kitl, Papp, Lencsés, Földi, Mészáros, Takács, Paudits kezdővel álltak ki. A találkozó jól indult, hiszen a hatodik percben Földi Botond, míg a kilencedikben Kitl Miklós volt eredményes – írja a hidlap.hu

A Dorog játékosai nem örülhettek sokáig, hiszen Dobos Áron harminc perccel az első gól után szépített, majd klubtársa, Adam Morong az első félidő hosszabbításában kiegyenlített. A második félidőben mindkét csapat próbálkozott, de újabb gól már nem született.

Végeredmény: SKF Sered 2-2 Dorogi FC

Forrás: hidlap.hu
Borítókép: SKF Sered

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top