Kategóriák: DorogHírekSport

Hat csapat mérkőzött meg a dorogi uszodában

Még a tavalyi év végén, december 29-én rendezték meg a III. Új-Hullám Felnőtt Vízilabda Kupát, amelyre az eddigieknek megfelelően 6 csapat adta le a nevezést!

Az eseményen a Cégszolgálat Kft, a LöSanszDöGól, a dorogi Honvéd Ifisták, a Régi-Hullám, a Gépállat valamint az Angyalföldi Tüzérek csapatai mérték össze tudásukat.

A torna csoportjainak sorsolásakor lehetett tudni, hogy a B-csoport küzdelmei igazán parázs mérkőzéseket fog hozni, hiszen a kupa történetének összes döntős csapata, ezzel együtt két győztese is ebbe a trióba kapott besorolást (Régi-Hullám, Gépállat, LöSanszDöGól).

Az egész napos programban sorra követték egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb mérkőzések, a hazainak számitó Ifisták csapata már rögtön az első mérkőzésen tanúbizonyságát adták annak, hogy számolni kell velük, hiszen a Cégszolgálat Kft. elleni mérkőzésen 3-0-ás hátrányból nyerték meg a mérkőzést 10-4-re, ami igazán megsüvegelendő, de példának hozhatjuk fel a Gépállat mérkőzéseit is, akik minden mérkőzésüket döntetlenre hozták ki, ennek megfelelően a szabályok értelmében 5 méteres párbajt vívtak, amelyből kétszer is győztesként kerültek ki.

A torna egyre nívósabbá válását pedig mi sem bizonyíthatná jobban, mint maga a döntő, amely az eddigi legizgalmasabbra sikeredett! Délután 17 órakor került sor az utolsó mérkőzésre, amelyen az Ifisták csapata nézett farkasszemet az addig veretlen Angyalföldi Tüzérek gárdájával. Az első negyed a vártnak megfelelően nagyon szoros küzdelmet hozott, sok egyéni és csapathibával mindkét oldalon, látványosan keresték egymáson a fogást a két rivális játékosai. A végjáték pedig olyan izgalmakat hozott, ami igazán feltette a koronát a III. Új-Hullám Kupára, hiszen döntetlen állásnál, 14 másodperccel a vége elött az Ifisták csapata gyönyörű labdaszerzést követően tudtak lefordulni, de a Tüzérek utolsó védőjátékosa, még ha szabálytalanul is, de meg tudta akadályozni a lövést, a bírói ítélet pedig azonnali büntető lett. A teljesen megérdemelt lövés azonban kimaradt, sőt, a kipattanó utáni újabb próbálkozás is, viszont egy villámgyors kontratámadást követően az Angyalföldi Tüzérek csapata 2 másodperccel a végső duda elött megszerezte a győztes gólt, így 9-8-ra tudtak diadalmaskodni, és léptek a Kupa eddigi győztesei közé!

Ugyanakkor az Ifisták csapata sem vallott szégyent, hiszen a fiatalok tudták kezelni az öregebb csapatok rutinbéli fölényét, és rengetegszer szemre is szép játékot bemutatva tudták nagyon komolyan letenni a névjegyüket a felnőtt mezőnyben!

A bronzmérkőzést a Gépállat nyerte meg a LöSanszDöGól csapatával szemben, természetesen 5 méteres párbajt követően. Vezetőedzőnk, Barna Péter csapatából (Gépállat) egyértelműen ki kell emelni a torna egyik legjobb formáját mutató kapusát, Mátyás Szabolcsot, akinek bravúrjainak hála a 3. helyért zajló 5 métereseket nem is kelett végig lelőni, háromszor is tudta védeni az ellenfél büntetőit. A helyosztó (5-6. hely) mérkőzésen a tavalyi győztes, egyben másik edző, Dinnyés Soma csapata, a Régi-Hullám tudott diadalmaskodni a Cégszolgálat Kft. felett.

A III. Új-Hullám Férfi Vízilabda Kupa végeredménye:
1. ANGYALFÖLDI TÜZÉREK
2. Honvéd Ifisták
3. Gépállat
4. LöSanszDöGól
5. Régi-Hullám
6. Cégszolgálat Kft.

Az eddigieknek megfelelően idén is két egyéni díjat osztottak ki. A Torna Legjobb Kapusa Kontor Gábor (Angyalföldi Tüzérek) lett. A Torna Gólkirálya pedig Botzheim-Gregor Zalán (Honvéd Ifisták).

Barna Péter
vízilabdaedző