Elkezdődött a felkészülés a Dorogi FC-nél

Elkezdődött a felkészülés a Dorogi FC-nél

Dorog, Hírek, Sport Comments Off 154

A Dorogi FC NB2-es férfi felnőtt csapata 2020. első hétfői napján kezdte meg felkészülését a bajnokság és a kupamenetelés folytatására.

Kicsit több, mint két hét szünetet követően, január 6-án reggel találkozott ismét a szakmai stáb és a keret a Buzánszky Jenő stadionban, hogy megkezdje a felkészülését a hamarosan folytatódó bajnoki mérkőzésekre és természetesen a Magyar Kupa találkozókra. Két edzés várt a játékosokra, az első 10 órától a Dorogi Sportcsarnokban, ahol a mobilizációs és stabilizációs feladatok mellett erőfejlesztő gyakorlatokat hajtott végre a csapat, majd egy pár órás szünetet követően a Monostori Tivadar UP Központ műfüves pályáján már a labda volt a főszereplő.

Ami a folytatást illeti, a munka java még csak most kezdődik, hiszen Németh Szabolcs vezetőedző szinte minden nap vezényel majd edzést a csapatnak délelőtt és délután is, egy hét múlva pedig már az első felkészülési találkozó vár rájuk az összesen négy eltervezettből. A program egyelőre még szervezés alatt áll, hamarosan tájékoztatják a  szurkolókat a végleges információkkal.

Ellenfél: SFK Sered (szlovák I. osztály).
Időpont: Január 14. Kedd, 13:00.
Helyszín: Szered.

Ellenfél: Mezőkövesd.
Időpont: Január 18. Szombat, 11:00 vagy 12:00.
Helyszín: Mezőkövesd.

Ellenfél: KFC Komarno (szlovák II. osztály).
Időpont: Január 22. Szerda, 13:00 vagy 15:00.
Helyszín: szervezés alatt.

Ellenfél: MFK Frdyek Místek (cseh III. osztály)
Időpont: Január 26. Szombat, szervezés alatt.
Helyszín: szervezés alatt.

Hajrá Fiúk!

Forrás: dorogifc.hu, dorogisport.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top